I.G.-nak
II.
Tamáskodom, de nyitott könyv vagyok
előtted; csaltam, sokszor hazudtam.
Neked is. Ismersz – tudtam, rám hagyod.
Ok nélkül és okkal haragudtam,
felháborít mindig a szenvedés,
az ostobákba rúgnom szenvedély,
a haragtól olykor megvakultam.
Kezdettől rút részem az eretnek,
ami benned él – nagyon emberi
s bennem részed tagadni sem meri
tűzparány, talán tőled eredhet –
Miért emeljem hozzád két kezem?
Megvallak ajkammal sok ezerszer,
Fiadra nézek – sose kétkedem!
