Utcasarkon álldogáltam,
Koldusbotra támaszkodtam,
Görbe volt a fáradt hátam,
Meghajoltam, meghajoltam.
Emberfolyam partján álltam,
Alamizsnát kunyeráltam
Aranyórás, gyűrűs kézzel
Követeltem zord lélekkel
Jussomat, a szeretet,
S kaptam csillogó érméket.
Villogtak a sárga csikók,
Gúnyos, átkozott kis bírók,
Mindahány azt kiáltotta:
Én vagyok az élet ura!!
Engem szeress, ha élni akarsz,
Ha megvetsz, akkor meghalsz!
Én csak álltam, és hajlongtam,
Tenyeremre szívem raktam.
Ó szegény, buta húsdarabka,
Hogy dobogott, serénykedett,
Lüktetett és reménykedett.
Belenézett minden arcba,
Mindenkiben azt kutatta,
Tud-e szólni az ő nyelvén,
S vajon megáll néhány szóra?
Ám az emberfolyam csak ment,
Minden cseppje hideg
Higanygolyócskaként megfoghatatlan,
Ismeretlen célt követve
Szaladt el a szívem mellett,
Leróván a vélt erényét,
Odavetett egy rút érmét.
Koldusbotra támaszkodva,
Derékig aranyban állva
Vártam én egy kedves szóra,
Vagy, talán csak egy mosolyra.
