Unottan inná ki magát egy pohár.
Az asztalon a méz énekelne.
A zárban a kulcs elfordulna csendben,
hogy rám csukódjon Isten ős kegyelme!
A ruhásszekrényben a kabátok
minden éjszaka ingujjba’ járnak.
A nyakkendők körém csavarodnak,
…minden alszik itt… Én hazavárlak!
Reped a tükör, lehull a csempe.
A szobában minden tévútra tér!
Én nem alszom, én őrzöm a csended!
Éber őrültként, az álmaidért!
Motoz a magány, ha el-el téved
szívem mélyén egy rád váró ima!
Fáradtan jössz meg, kinyitod az ajtót,
a kezemben ott lesz a Biblia!
Igen, mert imádkoztam éjjel érted!
S most, hogy már itt vagy, becsukhatom.
Ülj le most már csendben a székre…
Hogy mit mondok Neked? Én sem tudom!
Csak nézzél és én is nézni foglak.
A fáradtságtól oly kék a szemed.
Inkább nem szólok, hallgatok én is.
Fogom, csak fogom, csak fogom a kezed!
