Spolarics Andrea sok-sok izgalmas színpadi és filmes feladat után Kurázsi mama lesz a Budaörsi Latinovits Színházban. Beszélgetésünk során azt is megkérdeztük, mennyire aktuális ma egy olyan darab, ami a harmincéves háborúról szól.
Nem csak kollégáitól, hanem nézőktől is hallottam, hogy Spulniként emlegetik. Honnan ered ez a becenév?
Még a Színművészeti Főiskolán Mikula Sándor csoporttársam valami vicces mondásba foglalta bele ezt az elnevezést és furcsa módon, kitörölhetetlenül rajtam ragadt. Spulni lettem, így maradtam. De sok kollégát tudnék említeni, akit nem csak a szakmabeliek ismernek a becenevén, hanem a közönség is.
Én a Bárka Színház előadásaiban láttam először sok remek darabban, de hogyan került Budaörsre a Latinovits Színházba?
Amikor a Bárka elúszott, egy évig – mondjuk így – „szabadúsztam”, de valójában ez egy légüres tér volt. Voltak munkáim, de sehová sem kötött szerződés. Budaörsön kezdetben kisebb feladatokat kaptam, és amikor felmerült, hogy társulat szerveződhet, örömmel csatlakoztam az induló csapathoz. Manapság nekünk is, mint minden színháznak, sok-sok problémája lehet, a művészi útkereséstől a fűtés biztosításáig, de jó döntésnek bizonyult, nem bántam meg, hogy Budaörsön kötöttem ki. Hálás vagyok, hogy játszhatunk, és bár hidegben próbálunk, olykor hidegben is játszunk, de működünk. Mivel egy színház már „kiveszett” alólam, tudom értékelni, tudom becsülni azt is, hogy egyáltalán vagyunk. Társulati tagnak lenni biztonságot jelent és különleges felelősséget. Hálás vagyok azért, hogy ennyi idősen még színpadon lehetek. Testhezálló, jó szerepeket kapok. Érzem a figyelmet, hogy „gondolkoznak bennem”, amiért köszönettel tartozom. Van egy közösség, amelynek egy láncszeme lehetek. Törékeny dolog, nagyon vigyázni kell rá. Kitartó közös munkánk eredményeként pedig az utóbbi években olyan mértékben emelkedett meg a nézőszám, hogy a nehézségek ellenére szinte felívelő szakaszban vagyunk. Persze, ez sokféle felelősséggel is jár, nem mindegy, hogy a napi gondokkal küzdő embereknek milyen üzeneteket közvetítünk.
Hogyan tudta meg, hogy Kurázsi mama lesz a következő szerepe?
Ennek van egy kis előzménye. A pandémia idején hirtelen rengeteg szabadidőm lett és az interneten sok-sok világszínházi előadást tudtam megnézni. Láttam annak a Kurázsi mamának a felvételét is, amelyet a Berliner Ensemple-ben, Brecht színházában játszottak, és amelyben Helena Weigel, Brecht második felesége volt a címszereplő. Amikor megnéztem, arra gondoltam, istenem, istenem, most érkeztem abba az életszakaszba, amikor elmondhatom, mennyi mindent tudok erről… Bár az ajtónkon nem folyik be a háború, de mégis ebben élünk, sok embert ilyen gondolatok nyomasztanak, foglalkoztatnak. Aztán áprilisban felhívott Zsótér Sándor, akivel még a Bárkán dolgoztam annak idején, hogy lesz ez a darab, lenne ez a szerep, mit szólnék hozzá. Én meg felsikítottam örömömben.
Milyen a próba Zsótér Sándorral? Tényleg előre tudja, pontosan milyen előadást szeretne?
Az biztos, hogy nagyon alaposan felkészülve érkezett. Most, amikor beszélgetünk, vagyis január elején, egyelőre ott tartunk, hogy még nem álltunk fel a székből, hallgatjuk Sándor hajszálpontos elemzéseit a darabról, és elindultunk egy izgalmas szellemi úton, miközben óhatatlanul ránk ragad az energiája, a lelkesedése.
Milyen ember Kurázsi mama? Zsugori, pénzéhes boszorkány vagy szerető édesanya?
Hozzám nagyon közel áll. Talán én vagyok Kurázsi mama? Nem a pénzről van szó, ő az életben maradásért küzd, amihez pénz is kell. A darab a harmincéves háború idején játszódik, több évtizedet felölel. Zsótér Sándornak is van egy nagyon alapos elképzelése a darabról, nekem is van egy egészen másfajta megközelítésem, de semmiféle ütközési pontunk nincs, csak más kulcsot használunk a megismerésére. De erről nem szeretnék most többet mondani, ez maradjon az én titkom. Anya vagyok, én is megélem a talpon maradás kényszerét, tudom, milyen pokolian nehéz okosnak lenni, minden pofon után újra felállni és újra kezdeni. Menni kell, amíg az ember ki nem leheli a lelkét. Hihetetlen elszántsággal, életösztönnel, tanulva az elkövetett hibákból. Bármennyire is azt hisszük, hogy a körülmények határoznak meg minket, a saját döntéseink írják az egyéni sorsunkat.
Mennyire felelős Kurázsi mama a gyermekei haláláért? Vagy ő is áldozat?
Konkrétan a középső gyermek életébe kerül, hogy későn hoz meg egy döntést az alkudozás során. Nekem, Spolarics Andreának, nem lenne kérdés, hogy mindent veszni hagyjak, csak mentsem a fiamat. De én békében nőttem fel, és másképpen gondolkodom, mint az, akinek a napi gondjait egy háború határozza meg. Ha Kurázsi mama elveszti a teljes vagyonát, akkor lehetséges, hogy arra mindenki rámegy. Az egész család. Itt a dilemma. Nagyon nehéz, pokoli döntés, talán ez a legdrámaibb pontja az előadásnak.
Mennyi ebben az aktualitás? A harmincéves háború elég messzi van tőlünk.
Amiben most élünk, ugyanilyen problémákat vet fel. Van két felnőtt, katonaköteles fiam. Nekem mindennapi kérdés, hogy a gyermekeimet elviszik-e katonának vagy nem viszik el. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezért kell aggódnom. De 2023-ban mégis aktuális dilemma, hogy én anyaként mit csinálnék, ha jönne egy behívó. Dönteni kell, de lehet egyáltalán jó döntést hozni? Amikor a kisebbik fiamat kereszteltük, volt a Haller utcai templom mellett egy első világháborús emlékmű, de nem az elesett katonáknak állított emléket, hanem a háborúban elesett katonák édesanyjainak és szerelmeinek. Sokszor álltam ez előtt a szobor előtt. Mindig könnybe lábadt a szemem. Hogy mi volt a nőkkel? Bár nem beszélünk róla, de szinte minden magyar család történetében vannak ilyen traumák. És még mennyi megrázkódtatás származott abból, hogy zsidó származású-e valaki, kulákok-e a szülei, visszatér-e az a családtag, aki a frontra indult vagy munkatáborba vitték… Karnyújtásnyira vagyunk olyan szituációktól, amelyektől Isten óvjon minket. De a darabból az is kiderül, hogy az emberiség történetét háborúk kísérik és nagyon rövidek a kis idilli békekorszakok. Azt pedig nem tudhatjuk, hogy ha tényleg háború van, hogyan működnek a túlélési technikák, hogyan reagálnak az érzékszerveid, az okosságod, az ösztöneid, a tudásod… Mit teszel valódi krízishelyzetben?
Megőrzi az előadásuk a brechti hagyományokat?
Brechtnek nagy rajongója vagyok, és tudom, hogy sokkal okosabb volt annál, mintsem azt gondolja, hogy egy színész hideg és távolságtartó lesz az előadás során. A színésznek hitelesnek kell lenni, muszáj átélnie a szerepét. A songok talán elidegenítenek, de a színésznek nem ez a dolga. Nem tudom, mindez hogyan hat a nézőre. Ha elgondolkodik, annak nagyon fogok örülni. Az a fontos, hogy mit adunk, mit tudunk tálcán nyújtani. Olyan előadást szeretnénk, ami jó értelemben megüti a nézőt, gondolkodásra, állásfoglalásra késztet. Most is a kis emberek feje fölött döntenek a nagyhatalmak, nem kérdezik, hogy mit szólnánk hozzá, ha körülöttünk bim-bum, csitt-csatt lenne… Semmit sem tehetünk, és előbb-utóbb tudatosul benned, hogy tehetetlen vagy. Úgy sétálhatunk bele tragikus világtörténelmi eseményekbe, hogy semmi közünk hozzá. A birkáit legeltető Józsi bácsi igazán nem tehetett róla, hogy bombákat szóró repülők jelentek meg a feje fölött.
Ráismerünk majd az előadásra? Zsótér Sándortól már sok formabontó megoldást láttunk.
Lesznek formabontó elemek, de nem kificamított előadás lesz, ráismernek majd a darabra. Nálunk is tizenkét jelenet lesz, hiszen minden stáció kihagyhatatlan. Majdnem minden mondat elhangzik a darabból, maradnak a songok is.
Mennyire tud azonosulni a szereppel?
Arról fogok beszélni, ahol most tartok, ez a szerep rólam is szól. Talán én vagyok Kurázsi mama? Remek, friss szöveget mondunk, mert Ungár Júlia pár éve új fordítást készített. A dalszövegek is picit nyersebbek, keményebbek lesznek. A szerző nem finomkodott. Ahol nem akart költészetet, oda még rímeket se írt, hogy ne legyen ott semmi harmónia.
A főiskolán az első igazán komoly feladatom a Kaukázusi krétakörben volt, én voltam Gruse a harmadéves vizsgán. Szinte gyerek voltam még, de már akkor is megfogott, nagyon megérintett, hogy Brecht az emberi gyarlóságokat milyen világosan látja, és mennyire pontosan ábrázolja.
Nekem még kötelező olvasmány volt a Kurázsi mama gyermekei, de éppen ezért nem igazán szerettem, talán nem is értettem. A mai fiataloknak mennyire ajánlaná az előadást?
Bár a háború már a gyerekek számára is jelent valamit, de nekik inkább csak internetes játék, tragédia nélkül. Viszont mivel komoly morális kérdésekről szól a darab, úgy gondolom, egy középiskolába járó fiatallal már lehet és talán kell is ilyesmiről beszélgetni. A mai gyerekek elképesztően okosak és végtelenül nyitottak, sokkal tájékozottabbak, mint mi voltunk. Az érzékenységük pedig egészen különleges. Jöjjenek bátran, annál is inkább, mert ez a darab teli van humorral, ami kevés előadásból derült ki eddig. Pedig az is egy eszköz, hogy jobban megértsük a tragédiát.
(- odorik -)
fotó: Csanádi Gábor
