(„Akik hiú bálványokra ügyelnek,
elhagyják boldogságukat…”)
Jónás 2: 9
amikor mindenki aludt
vihar jött a tengerre
ilyent még senki sem ért
vélte a legénység
mondtam egy Jónás féle embernek
ha ő nem hát nem – helyette most én
ugrok a tengerbe és ne kérdezze miért
gyilkost senkiből nem csinálnék
hadd ne tudja meg ezúttal a tengerész nép
nem hagyom bedobjanak
a vad hullámok közé bizony magam szökök
ha magad uram te már nem
és tovább korholtam szelíden
hogy bezzeg neki többször is szólt
kereste őt az Isten
küldte volna valami bizonytalan helyre
hátha helyreállíthatná a régi szerelmet
azt mondja ez azért van
mert nem figyeltem eléggé
miért kell nekem folyton hátra fordulni
visszanézni miként felesége Lótnak is
s az ő bajával ne foglalkozzak
hogy aztán hibáztassak érte embert és
a jó Istent és ki tudja még kikben hiszek
ugorjak csak bátran
oda se neki – legalább megtudjuk mi
mindannyian ha csitul a vihar
ki az ki veled
ki az ki tán engem is régtől fogva keres
