estére
a csillagok
beköltöznek az ablakon
vágy-álom-ágy áll közted s köztem
könyvek között
feszületként
körénk-közénk
helyükben
nevünk
ég aranybarnán
tűz feketén
már
szelíd vaddá nőtt
zöldellő mezők
csipkés hegyormok foga
tép
az ember
aztán álmai híján magába roskad
elfeledett vagy elveszett mozdulatok sorára jut
lelke sötétbe merül
oda honnan visszatérni
hát ki tudja
ha kezed nem nyújtod –
lehet-e még
vajon
mi lehet tisztább
ajkad-e vagy csókod
öleléseddel
megmutathatod –
hányszor
de hányszor elgondolod
Likes
Nincs hozzászólás