Folyik rólam a víz, némán szenvedek, muszáj a némaság, november óta tolom a mikor lesz nyár szólalomat, ciki lenne vinnyogni a nyár miatt, írtam erről már, nem is ez lesz az írás témája, csak hangulatfestés, hogy készül a szocmunkás naplója. Napok óta nyaggatom magam, leadás baszki, leadás, kopácsolja a fejemben a hang a jobbik részemből, de érzem, ebből kéztördelés lesz nem tördelés időben, tudom, erről is írtam már, meglehet unalmasan és ciklikusan élek, azonos érzések rohannak meg időnként, cserébe nem kiszámíthatóan, sosem tudom mikor ér el a válság, például, hogy leadás a téma meg sehol, szenvedünk a melegben, igen, szocmunkás vagyok igen, elkeserít az ország igen, utálom, hogy egyre több embert kéne törvényi szintre emelkedve utálnom igen, unalmas vagy baby, ez már mind pipa, igen. De hát én is csak pipa vagyok ezekért, konstans hányinger, jó a szocmunkásság nem, bár az álszentség sem a kenyerem, szóval van az úgy, hogy de, na. Viszont tényleg nem konstans.
Kétségbeesetten fülelek a villamoson, örök múzsám négyeshatos, de semmi megejtő história, a hölgy anyja majdnem megverte a tulajt a Balcsin, mert beszólt, hogy elvitték a tálcát, pedig nem lehet, az anyja remegett a dühtől, sosem látta így, pedig azt hitte ismeri, a kurva palacsinták miatt majdnem balhé lett, tíz szaros palacsinta, nem bírta volna el, téged tömlek pénzzel te nyomorék egy hete, oszt fáj a tálca. Anyám kiesett a szerepéből röhög a telefonba, esküszöm azt hittem, megöli.
Lemondóan sóhajtok, a múzsám is izzad valahol az tuti, én annyit fogok ma írni, hogy tisztelt főszerkesztő úr, ez most nem megy, az írás is izzadságszagú lenne, nem csak a város, pont mint ez a megszólítás, szóval bocs Kepe, csak hát néha illik megadni a szerep fontosságát, kudarcnál nemár a baráti hang, a drámához felhang kell.
Meghallgatom a Bánki Györgyöt meg a Palya Beát a Kadarkai Endre műsorában, szeretem mindkettőt, de azt mégsem írhatom le egy csomó karakterben, nyilván szóba kerül a nárcisztikus személyiségzavar is, na arról tudnék amúgy, de nincs kedvem.
Este ügyelek, jön az egyik legcukibb kliens, szerelmi tanácsot kér, felszisszenek, aztán nyugtatom magam, aki nem tudja az tanítja, nem a portfóliómat kell bemutatni, az gyászos lenne. Van egy külföldi lakónk is most, szuper barát mondja, nem csak nekem, mindenkinek szinte, szeretik, a bácsi, aki attól is fél ami nincs, de ő látja, megöleli, nagyon bírlak bazmeg mondja, amaz örül bár nem érti minek, de érzi, hogy valami jót mondtak, a másik lány berohan, a macska madarat fogott, szabadítsuk ki, kiszabadítjuk, fogja a reszkető kis testet és elviszi megmenekülni,fontos neki a madárélet pedig az övét is megrágta már a ragadozó, nem az a madarat lehetne fogatni vele, olyan boldog életút,aztán jól lecseszek egy másikat valamiért, végighallgat majd egy óra múlva a zsebéből előszedi az egyik kitépett szocmunkás naplóját, hogy ő ezt őrzi ám, ó, olvasod? – kérdezem, másik kettő is jelzi, hogy ők is.
Ez is egy szerep, önazonos, de szerep. Nem láttok kétségbeesve, csalódott szerelmesként, gyereke miatt aggódóként, vagyis láttok, de nem tudjátok, mert igyekszem nem bevinni. Látjátok a szocot, a bátorság nálatok, nem tudtok úgy elbújni a gyengeségekkel, mint én itthon, ott vannak mindenki szeme láttára. És mégis szeretitek az idegent és befogadjátok, madarat mentetek és mertek szeretni, embernek maradni, szóval miután jól lebuktatok, hogy még engem is olvastok, most bevallhatom: fantasztikusak vagytok!
Nuszer Mirjam Johanna
