Egy vagyok közületek és mégis valaki más az utca ad helyet barátom az elmúlás homlokom ráncait szél simítja reggel – este én lettem az álmok szerelmese. Néha mellém szegődik egy - egy boldog pillanat olyankor embernek hiszem magamat emelem fejem fel – fel a magas égig majd rogyok térdre maradok földön ezer évig. Egy vagyok közületek és mégis valaki más arcomra festet száz ősz s megannyi tavasz sohasem múló álmokat ha padon ébredek és hunyt pilláim alatt reszketnek az évek akkor is dalolnak bennem a velem nevető fények. Hátamon a keserv karomban ring a szeretet egy vagyok közületek de én mindig nevetek takaróm az éj ágyam egy velem vénült pad lepedőm nincs és minek a matrac. Minden kincsem zsebemben hurcolom ha kéred neked adhatom te elmész mellettem fordítod fejed büdös vagy – neveted… ...egy vagyok közületek mégis más nekem barátom az elmúlás ha majd úgy érzed magad vagy lépj hozzám meséld el fájdalmad – meghallgatlak.
Likes
Nincs hozzászólás