770. szám Vers

A napok romjai alatt…

Szerző:

A napok romjai alatt,
összeomlott emlékezetpaloták és szentek sikoltanak.
Szemét, limlom,
traumáim hasítom.
Sért a fény,
a sötétség,
vétkeimre, bűneimre,
minden csak ócska mentség…
Csak felejtsék, felejtsék…
Az őrület ócska mentség.
Szürke, sötét felejtés,
tudat alatt szörnyek sikoltanak.
Remeg a kéz, a torok,
titokban minden bántalmazót fojtogatok.
Vendettára hívom az életet,
ha élek, én csak veszítek.
Hegylakó vagyok, míg fejem nyakamon forog,
én én én én – az öröklét vagyok.
Ötleteim jegyzéke az önhalál számos módozata,
túlélni mindent lehet,
csak nyomorékabb leszel,
nincs aki a reményt visszahozza.
Konok léptek az élet,
felállni újra? Maga a végítélet.
Hidd el, semmit nem remélek.
Csöpp-csöpp,
kicsi tücsök nincs kinek daloljon,
homlokodon az őrület dühöng.
Nincs forrás, hol remény fakadjon,
ha meg van, ott maradjon.
Szépségeim akasztom.

2023. december, első díj

Kapcsolódó írások