Fedél Nélkül Könyvek

Deli Bálint Attila: Ha felnövök, gyerek leszek

Szerző:

Deli Bálint (1951-2016) irodalmár és képzőművész. Munkássága utolsó öt évében csatlakozott a Fedél Nélkül alkotói és terjesztői hálózatához is, mindkét csoportban gyorsan meghatározó alakká vált. Több tucat publikációja látott világot, művészeti alkotásain túl interjúkat, beszámolókat készített a lapba. Kép, vers és szöveg kategóriában is több díjat nyert művészeti pályázatunkon. 2014-ben Die Brücke c. képével, 2016-ban (sajnos már halála után) A halott dala c. versével nyerte el az Év Alkotása díjat.

Jó négy évtizednyi munkásságának gyümölcse, több ezer fotót, jegyzetet, tanulmányt, alkotást tartalmazó hagyatékának feldolgozása komoly feladatot ró az utókorra, további vaskos kötetek megtöltésére lehetne elegendő. Markáns, jól azonosítható stílusban született munkái erős és jelentős hozzájárulást jelentenek az ezredforduló magyar művészeti életéhez.

A rendhagyó gyerekverseket tartalmazó kötet a szerző szerkesztésében, de néhány hónappal halála után jelent meg.

 

Kiadó: Menhely Alapítvány

Oldalszám: 125

Megjelenés: 2017.

Méret: 125 mm x 189,5 mm

Kötés: Kartonborított, ragasztott

ISBN: 978-963-12-5336-8

Sorozat: Fedél Nélkül könyvek 3. ISSN 2631-1879

Ajánlott fogyasztói ára: 1800 Ft

A kötet kapható a Fedél Nélkül Szerkesztőségében és az utcalap terjesztőinél, valamint az Írók Boltjában.

A megjelenést támogatta: Dénes András (1952-2015), Wittner Károly és a Fedél Nélkül utcalap.

 

Önbemutatás avagy magamról:

DELI BÁLINT, alias VAL MORG

 

Bölcsész vagyok, tehát ostoba. Hány

köbcentis ma egy bölcsészdiploma?

Életkorom élet és korom, virágzik a

moha, korszellem a rom.

Mestereim legelsősorban a gyermekek,

a hajléktalanok, az elmebetegek és

a gyilkosok, lehetnek beszélni tanulók,

akár hetvenévesek. Velük habogok.

Gombamód szaporodnak a művészetek,

a műnemek és műfajok, holott a

művészet csak Egy. Egy meg egy elegy.

A legjobb, amit tettem,

hogy lányomat nemzettem,

a legrosszabb, hogy megszülettem,

apa vagyok és árva,

árva – életimádó, halálba zárva.

Vallás nélküli vad hitem: a művészet

és a szerelem.

De jure (jogilag) lakástulajdonos, de

facto (ténylegesen) hajléktalan vagyok,

gyertyával világítok, a hőmérőm + 2

Celsius fokot mutat; csendes hely ez a

cella, ahol vaktában fagyoskodok, vagy

nomád vagyok.

Valójában a felsorolt nevek közt egy

hiányzik – a titkos nevem, s ez az a név,

amelyiken nem szólíthat senki sem,

vagy aki szólított, már halott.

Míg titka él, köztetek maradok,

és életben maradtok ti is.

Ha nem boldogultok, akkor is.

Kapcsolódó írások