Valami jó fogadalom kellene,
amit nem dörzsölök ki szememből,
mikor belém harap a másnap,
és már azt sem tudom;
létem csak kifordult szerep
vagy még tetszenek
trükkjeim valami
negédes, feslett libának.
Valami jó, míves esküvés,
amitől megremeg
a holdtalan ég…
… és bezár e földi
bazár is néha,
mikor hírét veszi
felszított hangulatom
hangtalan dalának
s reszketve fut neki
a kifosztott, kietlen magánynak,
hirdetni túl az Óperencián,
hogy szemem színe encián,
s gyengeségem önmagam vagyok,
ó csak szánnának meg
a szárnyszegett, arctalan angyalok.
Valami jó fogadalom kellene most.
Több, mint egy fogyókúra,
de a megváltásnál kevesebb;
több, mint a sokadjára foltozott,
„majd leszokom” alakzatok…
… így az enyém más nem lehet,
mint lesütött szemmel kérni,
lakozzál bennem és adj erőt;
ha köröttem a világ acsarog,
akkor is láthassam minden
kifosztott, kietlen arcban;
Uram, Teveled ember maradok.
