486. szám Interjú

Gulyásleves négercsókkak – Beszélgetés Kembe Sorellel

Szerző:


Sorel urat, egy hajléktalanellátó intézményben ismertem meg személyesen. Osztotta a regelit, mérte a kávét. Volt is rácsodálkozás az első alkalommal. Ki ebben a filmben , ki abban a filmben vélte látni. A lényeg, hogy sikerült kevés idejéből szakítani egy interjúra valót.

Öt éves volt, amikor Magyarországra érkezett szüleivel,  hogyan élte meg? Milyen körülmények közé került?
Mivel elég pici voltam, nincs túl sok emlékem erről a periódusról, de a szüleim meséltek azért. Tőlük tudom, hogy nem volt könnyű egy 3 és fél éves kongói kitérő után hazatérni szülőföldemre. Nekem különösebb traumát nem jelentett az első hó, vagy az első disznóvágás a vidéki rokonaimnál, akik Békés megyében élnek. Szüleim azonban sokkal keményebb megpróbáltatáson mentek keresztül. Egyrészt a munkahelykeresés volt bonyolult feladat, másrészt a lakhatás megoldása jelentett további bonyodalmat. Ha jól emlékeszem két évig éltünk albérletben úgy, hogy egy közös szobában laktam a szüleimmel Békásmegyeren. Innen jártak be dolgozni naponta hajnalban a belvárosba. Gondolom ezt az útvonalat sokan ismerik. Hajnali ötkor kelés, majd BKV, majd munka, majd BKV és végül haza hullafáradtan. Ez egy olyan taposómalom volt, amiből minél hamarabb ki kellett törni, és ez sikerült is. A 7. kerületi tanácshoz leadott lakásigénylést elfogadták, így kiutaltak egy kis lakást nekünk, ahol végre lett saját szobám is. Így kezdtem neki az általános iskolának.
Magyarországon született, majd 3,5 éves kongói kitérőt említ. Mi történt tulajdonképpen?
Kongóba az egész családommal együtt költöztünk ki, mert édesapám és édesanyám is kint dolgoztak. Akkoriban még volt magyar nagykövetség kongóban, így édesanyám ott tudott dolgozni. Elviekben egy hosszú kint tartózkodásról lett volna szó, de Magyarország és Kongó között történt valami olyan súlyú dolog, aminek következtében a két ország megszüntette a másik területén lévő kirendeltségét, így nekünk is haza kellett jönnünk.
Kik voltak a szülei ?
Hála istennek még mindig vannak. Édesanyám egy ötgyermekes Békés megyei paraszt család legfiatalabb tagjaként látta meg a napvilágot, és már elég fiatalon Budapestre jött dolgozni és tanulni. Édesapám a Kongói Köztársaságban született. Igazából két Kongó van. Az egyik a Kongói Demokratikus Köztársaság (volt Zaire), aminek a focicsapata most küzdött az Afrikai Nemzetek Kupáján, míg a másik Kongó az, ahol édesapám született. Na őket még sosem láttam az Afrikai Nemzetek Kupáján.
Hol tanult?
Általános iskola után először mechatronikai szakközépiskolába szerettem volna menni, mivel nagy álmom volt, hogy robottechnikus legyek. Mivel azonban színtévesztő vagyok, nem engedtek a robotok közelébe, így mentem gimnáziumba. Gimnázium után következett az államigazgatási főiskola, majd a pécsi tudományegyetem művelődésszervező szak, és innen egy francia állami ösztöndíjjal dél-franciaországba mentem egy posztgraduális egyetemi évre Nizzába a Sophia Antipolis egyetemre.
Hogyan él ma, család, feleség, gyerek ?
A közeljövőben születik első gyermekem. Feleségem még nincs, de a bébi édesanyja erősen esélyes erre.
Hogyan lett színész?  Mikor érezte, hogy ebbe az irányba kell mozdulni?
Sosem akartam színész lenni, nincs is ilyen végzettségem. Hiszem, hogy nem kell feltétlenül főiskolát végezni ahhoz, hogy az ember színészként tudjon érvényesülni. Ha valamiért hiteles tud lenni az, amit csinálok, annak örülök nagyon. 1997-ben bekerültem a Madách Színház olaszországi turnéjába. A mácskák című musical tánckarában szerepeltem ott. Pár év múlva, miután kongóiként kiharcoltam az olimpiai részvétel jogát az athéni olimpián (junior magyar bajnok kardvívó vagyok, voltam) felejthetetlen három hetet töltöttem az olimpiai faluban. Persze versenyeztem is. Erről az egész ténykedésemről készített Vujity Tvrtko egy Napló adást. Ezt az adást látta meg Tordy Géza a tévében, mikor pont egy olyan karaktert keresett, mint én. Mire hazajöttem már várt is a budapesti kamaraszínház szerződése, és az Egy csepp méz című darab szövegkönyve. Innen jött a játékszín Őrült nők ketrece című darabja, ahol én voltam Jacob, a szemtelen szobalány. Ma meg már a Jóban rosszban című napi sorozaton alakíthatom dr. Kalem Józsefet a tv2-n.
Milyen érzés ma Magyarországon idegen származással élni, mennyire fogadta be önt a környezete?
Én magyar vagyok, Magyarországon születtem, Magyarországon szocializálódtam és itt jártam ki az iskolarendszert is. Magyar érzelmű vagyok. No, nem a turult imádom, hanem azt az országot szeretem, amelyik megadta nekem azt, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek. Nyilván voltak problémák a rendszerváltás után. Sokat kellett verekednem skinhead hordákkal, akiket azóta is mélyen lenézek. Ma már nem kopaszra borotvált fejjel ütnek le többszörös túlerővel embereket az utcán. Ma már inkább öltönyt viselnek, és a döntéshozatali folyamatok különböző szintjein mérgezik a magyar köztudatot. Még egy dolog különbözik a múlthoz képest: ma már nem niggereznek, csak cigányoznak és zsidóznak. Mindezek ellenére mindig is sikerült olyan közeget kialakítanom magam körül, hogy jól tudjam magam érezni azokkal, akikkel azonos véleményem vagyunk különböző dolgokról. Ez ma is így van.
Milyen érzés a mai Magyarországon sztárként élni?
Szerintem Magyarországon nincs egy sztár sem. Ezt a szót csak a nagyobb lapeladások, nézettség növelésének reményében, és a misztikum világának növelése reményében használják a kereskedelmi médiák. A TV misztikum. Aki benne van, az egy nagyon gazdag nagyon híres ember, tehát sztár. Ezt nagyon gyorsan el kell felejteni. Talán Puskás mondta azt egyszer, hogy „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci”. Nos, ez így van Magyarországon is. Van néhány kiemelt televíziós, rádiós arc, akinek tényleg komoly hétszámjegyű a havi bevétele, de a nagy általánosság nem ez. Tisztességes megélhetést biztosító lehetőségek vannak a kereskedelmi médiáknál, de semmi több. Az ismert arcok nagy része csak játsza, hogy gazdag, pedig nem az. Michael Jackson sztár, Madonna sztár, mivel nem csak a tisztességes megélhetést tudták összehozni, hanem annál sokkal többet. Szóval nincsenek itthon sztárok, de ettől még fura érzés, hogy ahogy megyek az utcán, megnéznek és leszólítanak, hogy „hello doki! Mi lesz a mai részben?”
No igen, mi változott az életében, amióta  tv sorozatban szerepel?  Ad ingyen kávét a sarki presszó pincérnője?
Amikor még a Duna TV szerkesztő-műsorvezetője voltam, akkor senki sem ismert meg az utcán, ma már igen. Fura ez a kettősség.  Azok, akik eddig is adtak ezt-azt ajándékba a környéken, ahol lakom (zöldséges, éttermes, boltos), az ma sem azért adja, mert a tévében szerepelek sokat. Ismerjük egymást, és jóban vagyunk. Talán az változott, hogy mielőtt nem kerültem be a sorozatba, addig eszembe sem juthatott könyvet írni, mert tuti senki sem vette volna meg. 2011-ben azonban megjelent Gulyásleves négercsókkal című könyvem, és elég szépek az eladási számok. Ez a sorozatnak köszönhető. Fura, hogy vannak emberek, akik feltétlenül úgy érzik, hogy meg kell, mondják, tudják ki vagyok. Ezt nevezhetjük népszerűségnek, de amikor mindezt az utca túloldaláról teszik üvöltve kis csoportok a Klauzál téren, na az nem túl felemelő érzés. Vannak nagyon diszkrét emberek is azért, akik a kisfiukat, vagy a kislányukat maguk előtt tolva kérnek egy aláírást a gyermeküknek. Szeretek kommunikálni és ezért létrehoztam egy kis barátom segítségével a dr. Kalem József oldalt a facebook-on, ahova lehet csatlakozni, és ha tudok válaszolok a kérdésekre.
Volt-e mélypont az élete, karrierje során, amikor egzisztenciáját veszélyben érezte?
Volt olyan, hogy azt hittem megfogtam az isten lábát egy munkával, és egy csomó alvállalkozót kellett leszerveznem egy road-show-hoz. A bibi az volt, hogy a megrendelőm nem fizetett ki, én viszont ki kellett, hogy fizessem az alvállalkozóimat. Két hónap vagonrakodás, hólapátolás és különböző alkalmi munka lett a vége, hogy kihúzzam addig, míg fizet a megrendelőm. Utána azonban minden visszatért a szokott mederbe. Nem szívesen emlékszem vissza erre az időre.
Van-e kapcsolata hajléktalan emberrel?
Jelenleg a közmunkámat végzem a Vörösmarty utca 17. szám alatti nappali melegedőben vasárnaponként. Itt kerültem kapcsolatba hajléktalanokkal nagy tömegben. Korábban is találkoztam hajléktalanokkal az utcán, de döbbenet volt számomra azt látni, hogy sok száz hasonló sorsú ember gyűlik össze a melegedőben. Tudtam, hogy rosszul állunk a hajléktalanügy tekintetében, de hogy ennyire, azt nem. Ezt csak tetézte az, hogy karácsonykor a Blaha Lujza téren napokon keresztül több száz méteres sor állt az ételosztásra várva, amiről a közmédia nyilván nem adott hírt, hisz minden rendben van állítólag.
Ismeri-e a FN utcalapot? Milyennek látja a lapot, a kezdeményezést?
A lapot természetesen ismerem. Vettem is párat korábban. Még emlékszem arra is, amikor talán csak egy összehajtott lap volt az egész. Ehhez képest lett belőle egy igazi újság, ami nagy szó.
Gondolkozott-e már azon, önmaga mit tud tenni a szegénységben, megaláztatottságban, kirekesztettségben élő emberként?
A szokásosnál magasabb szociális érzékenységem van. Ezért mindig is kapható voltam különböző karitatív tevékenységre. A mellett, hogy tagja vagyok az Afrikai-magyar Egyesületnek, és most a közmunkámat végzem egy melegedőben, nem szeretnék itt megállni. Vannak tervek a jövőre nézve, amiket, ha sikerül megvalósítani, na akkor büszke leszek magamra. Sajnos egyedül nem tudom megváltoztatni az emberek sorsát. Egyedi akciókat tudok szervezni, de a probléma alapvetően önkormányzati és állami feladatkör. Én csak fel tudom hívni a figyelmet egyedi, vagy általánosíthatóbb esetekre, de megoldást nem tudok nyújtani. Ez a száraz tény sajnos. Amíg a politikusaink nem foglalkoznak kellő mértékben az extrém szegénységben élőkkel, addig nem is lesz rá megoldás.
Tervekre tesz utalást. Megtudhatnánk ezekről valamit?
Nem vagyok babonás ember, de nem szeretek a jövő terveiről beszélni több okból is. Az egyik, hogy szerintem nagyon jó ötlet ez konkrétan, és nem szeretném, ha más valósítaná meg. A másik meg, hogy még ötletelési stádiumban van, és a kivitelezés még hátra van. Annyit mondhatok, hogy hajléktalanokkal kapcsolatos.
Tehát a terveiről nem kérdezem, és a vágyak?
Kicsit közhelyes leszek. Boldog, egészséges családot szeretnék, más nem fontos.
Sorel úr, köszönöm a jó hangulatban készült interjút. Sok érdekes dolgot tudtunk meg Önről. Kívánom, hogy elképzelései valóra váljanak. Jó egészséget a jövendőbeli babának és édesanyjának, valamint Önnek is.

Kapcsolódó írások