Télbe fordult már az idő
a fagyos reggel mosolyog.
Szemében ott a jövő,
talpa alatt hó ropog.
Deres tekintete távolba néz,
tudja, most övé a világ.
Bamba vigyora keserű méz,
nem nő mostan virág.
tudja, most övé a világ.
Bamba vigyora keserű méz,
nem nő mostan virág.
Szegény ember csontig fagyva,
csupasz ág alatt mély álomba ér.
Fekszik, rongyokba magára hagyva,
ereiben lassan megfagy a vér.
A tél kitart, és jeges álmot ígér.
A szegény egy kis irgalmat remél.
De az ellenfél konok és könyörtelen,
pedig az ember oly védtelen.
A legyőzöttek többé nem ébrednek,
szemükre örök álom-felhő ül.
Többet ők már nem éheznek,
szívük, lelkük messzire repül.
A büszke győztes a kegyetlen Tél.
De vigyázz, mert uralmad véget ér!
Eljön a tavasz és feloldja a szívedet,
és elveszi hónapokra a „jó kedvedet”