568. szám Interjú

Az ember azért dolgozik,hogy hasson –  interjú Szirtes Ágival

Szerző:

Szirtes Ági Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész. Megalakulása óta tagja a Katona József Színháznak, rengeteg bemutatóban vett részt. Sok filmben is, szinkronban is játszott. Szerepei nem mindig főszerepek, de szívvel, lélekkel megformált figurái mindig felejthetetlenek. Átütő erővel, hitelesen alakít nehéz sorsú, a társadalom perifériáján élő nőket, emberi sorsokat varázsol elénk pusztán néhány szóval, vagy akár szavak nélkül is. A művésznővel jógaórája után beszélgettünk.

Gyerekkorában mindig színésznek készült és ebben annyira bizonyos volt, hogy nem is gondolt másra?

Nagyon bizonyos voltam. Fölmerült ugyan olykor-olykor, hogy a biztonság kedvéért mondjak valami mást is, de akkor sem tudtam mást mondani. Amikor a gyerekemet szültem, akkor az egyszer éreztem, hogy talán szülésznő szívesen lennék, ha a színészet befuccsolna nekem. De nem éreztem vágyat soha másra.

Elhatározásában nyilván nagy szerepe volt színészóriás édesapjának, Szirtes Ádámnak. Mondhatjuk, hogy Önt színésznek nevelték szülei?

Bújtatottan, igen. Úgy neveltek, mint egy kis palántát. Kulturált körülmények között növekedtem, tanítottak zongorázni, művészi tornára járattak, elküldtek úszni. Ügyeltek rá, hogy többféle képzettségem legyen.

Az, hogy Ön Szirtes Ádám lánya, könnyebbséget, vagy nehézséget jelentett pályája indulásánál?

Megkülönböztetett figyelemmel voltak irántam a tanárok a főiskolán, kimondatlanul ugyan, de nagyobb követelményt is támasztottak. Ez természetes volt, szerintem, mert akit ismerünk, annak a porontyára is jobban figyelünk. Akkor némileg zavart ez a figyelem, mert a nagyobb követelménynek megfelelni mégiscsak nagyobb feladat volt, de nem került erre túl nagy hangsúly. Szerencsének érzem, hogy igazán nem lehet összehasonlítani bennünket, apám férfiszínész volt, én pedig nő vagyok, és az egészen más.

Miután 78-ban elvégezte a főiskolát, Kecskemétre került.

Főiskolásként hívott Kecskemétre Ruszt József egy Shakespeare szerepre a Periklészbe, majd Valló Péter a Koldusoperát rendezte ott, és én játszottam Lucy-t. A főiskola után egy évig maradtam Kecskeméten, azután Zsámbéki Gábor hívására a Nemzeti Színház tagja lettem.  Két év múlva, amikor Zsámbéki Gábor a Katonába hívott, odaszerződtem, és a Katona József Színház egyik alapító tagja lettem.

Már a Katona első bemutatójában is benne volt, de a színházi adattár szerint Ön szerepelt a legtöbb bemutatóban.

Jézusom, tényleg? Mennyi szerep!

Hogy élte meg ezt? Úgy érzi, eleget foglalkoztatják, jó szerepeket játszhat? Szeret „Katonásnak” lenni?

Alapvetően igen, de nem tudok folyamatosan elégedett lenni, az ember valamilyen fokon, mindig kielégületlen.

Vannak szerepek, melyeket szeretett volna eljátszani a Katonában, de nem adatott meg eddig?

Vannak, hát persze! De nem árulom el, hogy melyek azok.

Akkor beszéljünk olyan csodálatos szerepekről, melyeket már nagyon hosszú ideje játszik. Milyen Egressy Zoltán közel két évtizede futó darabjában, a Portugálban játszani?

Olyan, mint egy hosszú házasság, amikor az emberek húsz éve vannak együtt, sokszor már idegesítő tud lenni. Ha meg kis szünet után vesszük elő, akkor üdítő. Nagyon szeretem ezt a szerepet, nagyon sokat köszönhetek neki. Húsz év, az életem java telt el ezzel a szereppel.

Másik nagyon régóta műsoron levő legendás előadás, Werner Schwab Elnöknők című darabja, melyet hárman játszanak, Pogány Judittal és Csákányi Eszterrel.

Az Elnöknők valahogy nem tud kimerülni, nagyon szeretem. Mindhárman imádjuk. Azt gondoltuk, hogy csak addig játsszuk, amíg valamelyikünk meg nem hal.

Reméljük, még nagyon sokáig repertoáron marad. Beckett Szép napok című darabja második éve van műsoron, Bezerédi Zoltánnal.

A Szép napok Winnie-je nagyon kedves szerepem. Nagy koncentrációt igényel, közel másfél órán keresztül vagyok a színpadon. Vígjáték, sokat lehet rajta nevetni, de közben jól meg is facsargatja az ember szívét.

Az édesapján kívül voltak más művészek, rendezők, akik hatással voltak Önre?

A színészi munkát, Ruszt Józseffel kezdtem. Nagy élmény volt Makk Károllyal forgatni.  Szerencsés vagyok, olyan csodálatos rendezőkkel dolgoztam, mint Vlagyimir Strinsko, Valló Péter, Jiri Menzel.

Másképp kell dolgozni filmben, mint színházban?

A színházban sokat lehet próbálni, minden kis részletet ki lehet dolgozni, mire eljön a bemutató. Az az igazi élvezet, összerakosgatni a puzzle-t. Igazából a főpróba időszakra szerelődik össze az egész. Ezt az időszakot szeretem a legjobban. Filmezésnél pedig, az improvizáláson van a hangsúly. Koncentráltan és átélten kell tudni jelen lenni, az adott körülmények között. A megismerhetetlensége a nehézsége és a szépsége is egyben. Lehet bármilyen a helyszín, elcsúszhatsz egy kábelben, történhet akármi, neked ott és akkor kell a legjobbat nyújtani. Így olyan pluszokat is képes adni a „szabad ég”, amit a színház esetleg nem adhat.

Hogy szereti jobban, ha a rendező teret ad a szerep kidolgozásához, vagy ha határozott instrukciókat kap?

A színészek gyerekek. Szerintem én is gyerek vagyok, szeretem, ha engednek játszani. Persze, jó pedagógiai érzékkel terelgethetnek abba az irányba, amit végül ők szeretnének elérni.  Fontos, hogy a próbaidőszak elején hagyjanak a homokozóban várat építeni, ha rögtön az elején hatalmi szóval elveszik a kedvem, nagyon nehezen jövök helyre.

Azt, hogy valamiből siker lesz, vagy nem, a próbák alatt lehet már látni?

Nem, szerintem soha nem lehet tudni. Csak azt tudom, hogy én mindent megtettem-e amit tudtam. Mindig igyekszem, hogy ne legyen önmagammal szemben lelkiismeret furdalásom, minden energiát beleteszek.

Rengeteget dolgozik, hogy pihen, tud egyáltalán pihenni, vagy mással foglalkozni, moziba, színházba menni?

Próbaidőszakban, amikor napközben próba este előadás van, nagyon elfáradok, semmi mást nem tudok csinálni. Az utazgatás is sok időt elvesz – Nagykovácsiban lakom – és fárasztó is a csúcsforgalomban. Próba után, gyorsan elmegyek sétálni a kutyával, az jó, kiszellőztetem a fejem a házak közt, meg az erdőben, és megyek vissza. Este leülök egy pohár borral és csak nézek ki a fejemből. Ha meg nem próbálok, este játszom csak, akkor el tudok menni jógára, angolórára, franciaórára, nagy sétára a kutyával, akkor van mozi, másik színház, akkor többet járok el.

Azt érzi, hogy hatással van az emberekre, amit csinál, hogy a színháznak van ereje változtatni dolgokon?

Nem tudom. Az ember azért dolgozik, hogy hasson. Azt, hogy ez sikerül, csak pillanatokban érzem, amikor játszunk, ha a megfelelő pillanatban megteremtődik a csend, vagy ha felkacagnak. Az jó, ha a néző saját problémáival találkozik, ha saját életének kérdéseire kap válaszokat egy előadásban, ha mi színészek a civil emberek helyett élünk fönn a színpadon. Valahol azt olvastam, hogy az emberek a szerelmeikbe halnak bele, a színészek meg a szerepeikbe.

Mit gondol arról, hogy a művésznek a civil életben is példát kell-e mutatni, vagy meg kell-e szólalnia társadalmi kérdésekben?

Úgy gondolom, ha szeretnek, és kíváncsiak a véleményemre, el kell mondanom.

Színpadon, filmen átütő erővel képes megformálni nehéz sorsú, a társadalom perifériáján élő embereket. Miért találják meg éppen ezek a szerepek?

Nem vagyok királynői termet, hanem ilyen pici, ezért ilyen furcsa kis szerepeket adnak nekem, én meg nagy örömmel bújok bele ezekbe.

Valóban fizikai alkati tényezőkön múlna?

A fizikumom csak egy része a dolognak. Valójában nagy empátiával vagyok az emberek iránt. Előfordul, persze velem is, hogy mindenki idegesít, és szeretném, hogy hagyjanak békén, de alapvetően fontos nekem, hogy figyeljem az embereket és megértéssel legyek irántuk. Akkor tudok jól megformálni egy szerepet, ha sikerül tökéletesen megérteni a figurát.

Akkor is, ha gonosz embert kell megtestesíteni, például Vinczénét az Oszlopos Simeonban?

Mindannyian, én is, gonoszok is meg jók is vagyunk egyszerre. Belenézek a tükörbe, önmagamból merítve jászom a rosszat is, a szerep fedőneve alatt jólesik azt is megmutogatni. Ezért nem járok terápiába, mert így megszabadulhatok minden bajtól.

A családi hagyomány folytatódik. A lánya Pálmai Anna is színésznő, szintén a Katona József Színház tagja. Borbély Szilárd darabjában, Az Olaszliszkaiban együtt is szerepelnek. Milyen érzés a lányával játszani?

Örülök, mert akkor legalább látom. Ha együtt játszunk, az igazából nem alkalom arra, hogy beszélgessünk, hogy családi életet éljünk. Mindenki megy a maga kitaposott ösvényein aznap este is.

Beszélgetnek színházról, át tud adni valamit saját tapasztalataiból a lányának?

Nem igazán. Nagyon ingoványos talajra lépnék, ha ezt próbálnám. Azt tapasztalom, hogy nem csak a lányom, de általában a fiatalok nem igazán igénylik az idősebbek véleményét, tanácsait.

Ha hosszú időn keresztül, estéről, estére megy egy darab, az ugyanolyan marad, vagy változik?

Ha tizenketten játszunk egy előadásban, az tizenkét idegrendszer, ha hozzávesszük a közönséget, az újabb háromszáz, hogy ez hogy rakódik össze, az mindig változik. Nem nagy amplitúdójú változás ez, hiszen van egy stabil minőség, ami alá nem megy egy előadás. Abban lehet nagyobb különbség, ahogy a közönség együtt mozog az előadással, rám például, nagy hatással van, ha undok a közönség, egyre inkább kedvemet szegi. Könnyebb a szívemet, lelkemet beletenni, ha a nézők velem jönnek.

Kapcsolódó írások