Van azért, hogy mögé kerülök a szavaimnak,
de ilyenkor sem lepleződök le könnyen,
mert ha kell,
akkor a versemben meghajol és kalapot emel egy templom,
felemelkedik néhány melegfényű ház,
mint egy szoknyát, úgy kapja fel a szél a meggyőződéseinket,
azaz a csodavárásunknak hízelegnek a folyékony mondatok
és elterelik a szót a sérülékenységről,
az érzékenységről, a hiányokról,
valamiről és bármiről.
Egy francia gróf mondta volt, hogy „több mint bűn: hiba”,
ezzel úgy játszom magamban,
mint ahogy egy gyufás skatulyát forgatja az ember az ujjai között…
A fogalmainkat a többiek értelmezéséhez érdemes simogatni,
mert különben egy életen át szelfizhetsz a gondolataiddal…
Vétlenségek bűnében a gondolat a vággyal való szövetség,
és van egy pont, amikor mindegy, hogy megtörténik vagy sem,
elég, ha megtörténhetett volna.
Mindig is szeretnénk kivételek lenni,
akiknél megdőlnek a tételek, a dogmák,
ahol megtéved a Sors,
mert a kivétel nem erősíti a szabályt,
hanem próbára teszi…
Micsoda remény ez az álmodóknak!
Szenvedélyessége miatt rövid az ősz,
a cinóbersárga levelek között
gurulnak a narancseperfa teniszlabdái,
és minden évben lesznek kisfiúk,
akik felveszik és rácsodálkoznak…
