Fekete éjszakákon róla álmodom,
fényes nappalokon szemem előtt látom
mindig, s mindenkor szép arca vonását,
s keserű életem minden valóságát.
Tündöklő arcát szemem előtt érzem,
feledni nem tudom, ezt nagyon kétlem.
Szívének dobbanása csak nekem dalol,
lesz-e örök élet, még nem tudom.
Kicsi orrocskája néha-néha szipog,
lesz-e örök élet, még nem tudom.
Elnéz mellettem szomorú szemekkel,
akkor érzem igazán, hogy nekem kell!
Kis mosoly arcára csak ritkán szalad,
mert szeretem, s ő tudja azt.
Szerelme időben nem mérhető,
mert azt hiszem, nekem érlelte a Teremtő!