Portásként ül magas ágon,
hogy a ponyvára jól rálásson,
tudta jól, hogy szerelem
autószerelő szlogen
s az út szerelőaknára fut, az intelem,
tanulj fiam, hogy magasra juss.
Hatott hát, főiskolát végzett,
s már mindent felülről nézett,
taposott, küzdött, talpalt,
ha szivatták, titkon nyalt fart.
Fúrt sokat, mindent jelentett,
neki a siker, tudta, hogy Ő nagy
csavart agy, tanárok voltak vakok,
hogy nota bene nem látták a zsenit.
Emelkedő napja úgyis felragyog,
majd magasan áll, arca kemény kő,
nem izgatta túl drága nő,
neki olcsó kövér far jutott,
hátulról kezdve hátba szúrt,
a főiskolán vívott osztályharcot,
év végére Zenit gépet kapott.
Karmesterként csinált képet,
pingált színt nem vallott,
csak játszott sok szerepet,
hőst, bátor dunai hajóst,
balkézről ügyesen komponált,
míg jobbját kabátja alá dugva
emelt fővel, büszkén a kompon állt.
