Mielőtt sziromként lehullok a porba,
még elmondom, hogy mit szerettem volna.
Látni a ragyogást, vigyázni az álmot,
gazdaggá tenni mindent, mi sivár volt.
Koldusnak, betegnek megadni a vigaszt,
soha senkitől meg nem tagadni azt.
Gyertyafényben kedves angyalokat várni,
a teliholdnál vágyakat kívánni,
az úton megtalálni a legszebb követ,
és markomba venni munkába menet.
Tömegben jó zenét hallgatni tombolva,
nem törődni azzal, ki és mit mond ma.
Idegen tájakon sétálni elveszve,
naivan figyelni minden új neszre,
madáréneket hallgatni erdők ölén,
csodálni, hogy kúszik a fák közt a fény.
Szerelmet elhinni, adni és fogadni,
sokból és kevésből templomot rakni.
Messzire nyújtózkodni a csöndek mögül,
elfogadni magam kívül és belül,
s hogy téli estén forró teát kortyolva
valaki ráhajtsa fejét vállamra.
Úgy takarjon be, hogy többé sose fázzak,
míg otthonná lakja velem a házat.
Békére lelni harag és közöny helyett,
egy kezet fogni, mi holtomig vezet.
A létet csak megélni szerettem volna,
sziromhullásban, gyönyörűt álmodva.
