Elvérzik lassan megsebzett öntudatom,
tágra zárt pillákkal ébren álmodozom.
Zsigereimben szétárad a fájdalom,
folyton kínoz a lapító bűntudatom.
A rám pazarolt dicséret csak rágalom,
e világon lelkeimnek nincs oltalom.
Isten törvényét nem tartom, nem olvasom,
az ördögnek szavait meg nem hallgatom.
Kitöltöm, eltűröm a rám mért büntetést,
kitöltöm, eltűröm a rám mért szenvedést;
a bánatommal űzöm el a nevetést.
Leírt szavak kiáltanak hangtalanul;
megrekednek torkomban bátortalanul –
szárnyalni nem tudok: maradok alul.
Likes
Nincs hozzászólás