444. szám Riport

Tessék ezzel valamit kezdeni – Beszélgetés Tissyvel 

By


Törékeny lényéből nem sejtjük félelmetes erejét, hangja terjedelmét, és karakánságát is csak gyanítani lehet. Pedig régi ismerősünk már, hiszen ahogy a ’90-es években énekelte a „Szomorú szamuráj”-t, bizony mindenhol megállt a forgalom. Tissy most is ugyanolyan jól néz ki, hangja azóta pedig az opera magasságáig is felér, és a rocktól a rap-ig nincs olyan irányzat, ahol ne remekelne. Erről a sokféleséget megteremtő belső erőről kérdeztük.
Maximalista ember vagyok. Csak a tökéletes végeredménnyel vagyok elégedett, ugyanis csak azzal tudok olyat adni, amivel az embereknek örömet szerezhetek.

–  Mint ahogy a „Nem segíthet más”, „Gondolj néha rám”, „Átkozott idő” –  kivétel nélkül időtálló, minőségi slágerek.
–  Hiszen azért éneklek, hogy hallgassák a dalaimat, és hogy visszajelzést kapjak arról, ha elértem a célom, hogy örömet szerez az embereknek. Erről szerencsére bőven kapok visszajelzéseket, amitől nagyon boldog vagyok.
–  Szövegeid egy részét a kiváló szövegíró, Miklós Tibor jegyzi, de olyan rangos alkotókat is találni nálad, mint Menyhárt János, Valla Attila, Duba Gábor, Hrutka Róbert vagy épp Závodi Gábor csapata…
–  Általában tudom, hogy mit akarok, s ahhoz keresem meg azokat az embereket, akik az én gondolataimra, vagyis az én anyagomra a legjobbak. Ugyanis az a saját bőrömön megszerzett tapasztalatom, hogy ha én nem tudom, hogy mit akarok: akkor senki.
–  Fontos, hogy a te kezedben érjenek össze a szálak?
–  Nem az a fontos, hanem hogy a végeredmény jó legyen. Sokat dolgoztam külföldön, épp azért tudom, hogy itthon egész más a munka légköre. Valahogy sokkal többet kell tenni ugyanazért a minőségért.
–  Ezt nem csak a világhírű svéd énekessel, Dr. Albannal való közös munka mondatja veled? Mert ott biztos egészen kivételes volt a munkamorál.
–  Ha az ember egy világsztárral énekel fel egy duettet, az biztos, hogy jelent valamit, s ezt nem is veheti el tőlem senki. Tény. De attól még keményen kell dolgozni, s itthon valahogy még fegyelmezettebben és körültekintőbben.
–  Azért ne térjünk el ilyen gyorsan Albantól, rajtad kívül nem sokan mondhatják el magukról, hogy duettet énekeltek a világhírű rap-errel.
–  Konkrétan senki, hiszen mindketten először énekeltünk duettet. Dr. Alban több éve nem jelentetett meg új dalt, és nem is énekelt senkivel, így ez a lehetőség mindkettőnk számára kivételes és érdekes megmérettetés volt.
–  Ez lett a „100x hívtalak” című dal. Rebesgetik, hogy ez utat nyithat a világkarrier felé. Nem lettek tőle irigyeid?
–  Nekem bőven elég a saját feladataimmal törődni, így nem tudom azt, hogy másokból ez kivált-e valamilyen irigységet felém. Ugyanakkor nagyon tudok örülni a többiek megérdemelt sikerének, s épp azért, mert én is megdolgoztam az eredményeimért. Akik másképp érvényesülnek, azok valahogy egyszerűen nem érdekelnek.
–  Nagyon határozott és megingathatatlanul erős vagy, épp ezért nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy közben egy mégis törékeny, nagyon nőies nő ül most itt velem szemben.
–  A kettő nem zárja ki egymást, csak tudni kell, hogy mikor melyiknek van itt ez ideje. Én szeretek nő lenni, de tudom, hogy az ügyeim intézése közben nem lehet „szőkébe” átmenni. Ráadásul nekem nincs testvérem, egyke vagyok, ami szerintem kicsit jobban rákészít az önállóságra, valahogy életképesebbé tesz. Hiszen mindig lehet az ember mellett valaki –  barát, társ – , de amikor valami lényeges történik vele, azt –  saját tapasztalataimra alapozva –  úgyis egyedül kell megoldani. Főleg, ha probléma adódik. Nekem olyankor fontos egyedül lennem, hogy visszavezethessem fejben a dolgokat addig a pontig, amikor az adott helyzet kialakult. Amint megtalálom, fel lehet oldani. De ebben nincs semmi titok, ezt mindenki tudja, legfeljebb nem néz szembe vele, mert nem túl kényelmes állapot.
–  Mert ha elhanyagolod, megbosszulja magát. Pl. énekeseknek elmegy a hangjuk. Neked akkor nem is volt hasonló élményed…
–  Soha. Nekem még csak beénekelnem sem kell. A hangom még eddig nem hagyott cserben.
–  Mit jelent neked az éneklés?
–  Ó, az egy egészen más állapot, egy másik dimenzió. A jóisten nekem megadta ezt, mint valamiféle ajándékot, hogy „Tessék ezzel valamit kezdeni!”. És ez belőlem azóta is folyamatosan jön, és nem is fogy el, ebben ma már egészen biztos vagyok.
–  De mégis, mi történik olyankor benned?
–  Olyan vagyok éneklés közben, mint valami csatorna, akin a jelenlévő összes ember energiája átáramlik, sőt, ott van a kezemben, s tudom, hogy azt tehetek velük, amit csak akarok. Ez egy nagy varázslás. Sokkal több, mint kimenni és elénekelni egy dalt. Nem is lehet szavakba önteni, mert „olyan sok, de olyan kevés”, amikor ilyen dolgokat összefogsz. Furcsa, de egyszerű. Nekem fontos, hogy a színpadon állva érezzem azokat az embereket, akik ott vannak velem. Mert az sem magyarázható meg szavakkal, hogy amikor a függöny mögül kilépsz, s amíg a nézők elé érsz, azon a pár méteren eldől a sorsod, hogy szeretnek vagy utálnak, és mindegy, hogy először látnak vagy sztár vagy.
–  Rengeteg tényezőnek kell összhangban lennie.
–  Igen, de tudod, hogy mindez egy pillanat alatt játszódik le? Mérhetetlenül sok dolog tömörül össze egy pillanatban. Olyan kérdések cikáznak bennem tudattalanul, s olyan gyorsan, hogy szinte fel sem fogom, nem is tudatosul, csak már egyből a megoldáson dolgozom. Azon, hogy az épp adott közönséget hogy nyerjem meg magamnak? Milyen érzésekkel menjenek majd haza tőlem ezek az emberek? Hiszen ez csak tőlem függ, nekem kell megteremtenem. Ha bennem káosz van, a végeredmény is az lesz. Ezért nagyon észnél kell lenni. De én ezt élvezem.
–  Ez a feszültség az egész színpadra állás lényege?
–  Hazudik, aki azt mondja, hogy nem ezért csinálja.
–  Erre teszel fel mindent? Ez élteti azt, aki már belekóstolt és rákapott ennek a varázslásnak az ízére?
–  Nekem ez a közegem, mint a halnak a víz, vagy nekünk a lélegzés. Mégsem kell túlmisztifikálni. Lehet élni nélküle, csak nekem valahogy nem érdemes. Emellett persze számos nagyon lényeges dolog van az életben, amikért tenni kell, mert közünk van hozzá. S amikhez nem is kell messzire mennünk, elég a közvetlen környezetünkben szétnéznünk. Sokaknak nincs fedél a fejük fölött egy rossz válás, munkahely elvesztése vagy épp a szerencsétlenül járt hiteltörlesztések miatt kerülnek családok az utcára. Olyan helyzetekben kénytelenek emberek létezni, amiket a többség el sem tud képzelni. Nők, akik az alapvető higiéniás szükségleteiket nem, vagy csak nagyon nehezen tudják megoldani. Hogy csak egy nagyon alapvető példát mondjak. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni, s én magam is azon vagyok, hogy a magam eszközeivel –  ha csak pillanatnyilag is, de valahogy mindenképp –  segíteni tudjak.
–  Elárulnál erről néhány részletet?
–  Mivel nem szeretek a levegőbe beszélni, most még csak ennyit mondhatok, de azon vagyok, hogy ehhez mielőbb minél többeket bevonjak.

You may also like