391. szám Riport

Művészsors – Dvorcsák Gábor 54 éves

By

Dvorcsák Gábor 54 éves

Gáborral három éve kerültünk kapcsolatba, azóta megjelent verseiben, képeiben egyaránt fellelhető markáns stílusát jól ismerhetik olvasóink. Alkotásaival rendszeres szereplője a Vagyunk Egyesület kiállításainak, a 2008 őszén megjelent Alkonyattól pirkadatig c. antológia egyik szerzője.

– Mit tartasz a legfontosabbnak az életedben?
– A költészetet.
– És az életutad szempontjából?
– Először is azt, hogy megszülettem. Másodszor azt, hogy meg fogok halni. De a közte eltelt idő alakulhatott volna máshogy is. Ez nem lett volna hátrány.
– Mesélj a szüleidről!
– Apám  katona volt, mikor kitört a forradalom ’56-ban. Belekeveredett a dolgokba.  Én kb. másfél éves voltam ekkor, anyám abban az időben tanár volt. Nem sokkal előtte végezte el az egyetemet. Aztán apámat halálra ítélték első fokon, amit módosítottak tíz év börtönre és ’63-ban szabadult. Muterom elvált tőle. Apám mérlegképes könyvelő volt. A börtönből való szabadulás után szerezte meg az érettségit, – nagy koponya volt egyébként –, és érintésvédelmi szakemberként fejezte be a pályafutását. A Kispesti Erőműnél volt biztonságtechnikai főnök. Anyám pedig magyar-történelem szakon végzett. Nem volt egy nagy lumen. Hiába volt vörös diplomája, magoló, rövid távú memória. Amikor meghalt az anyósa, anyám elkezdett mocorogni.
– Az mit jelent?
– Alkohol, meg kicsit szabados életet élt. Egy-két tanárral összeszűrte a levet, meg előfordult, hogy gyerekekkel. Voltak ott 16-18 éves gyerekek. Ezeket láttam. Ezek persze nyomot hagynak az emberben. Engem a bíróság a váláskor anyámnak ítélt. Az iskoláimat Szegeden kezdtem, utána Tápén folytattam, majd egy évet Sajószálláson, és ez nem tett jót nekem. Majd átkerültünk Zircre, egészen 69-ig. Engem anyám elhanyagolt. Inkább voltam a könyvtárban, mint a tanteremben. A 60-as években pedig állami gondozásba vettek, azzal az indoklással, hogy anyám nem alkalmas a gyereknevelésre. Egy év alatt volt hét abortusza. Vágod? Valószínű, hogyha nem lett volna ez az 56-os história, egy normális család is lehetett volna ebből, de hát ez kurvára nem volt az. Aztán levittek Veszprémbe átmeneti otthonba. A hatóság hivatalból értesítette apámat, aki gyermekelhelyezési pert indított és megnyerte. Az iskolát – a nyolcadik osztályt – vagy öt helyen jártam. Apámat nem ismertem igazán, és nem úgy állt a dolgokhoz, ahogy én szerettem volna. Kicsit keménykezű volt, kicsit merev, nyomasztó. Én kémia, fizika centrikus voltam, ezekből mindig 5-ös voltam, a természettudomány érdekelt.
– Hogyan lesz ebből irodalmi véna?
– Engem a természettudomány érdekelt, sci-fin nőttem fel, meg Rejtő Jenőn.   Mostohaanyámmal nagyon nem bírtam a légkört, jórészt az utcán kóboroltam, mellé jártam az iskolának, a könyveket viszont faltam, és a fantáziavilág került előtérbe. Általános iskola után egy élelmiszeripari szakközép- és szakiskolába kerültem, ahol konzervgyártó szakmunkásként töltöttem el egy évet. Volt egy húgom, mostohaanyám szülte. És bennem akkora volt a nyomás, hogy egy alkalommal, amikor hozta a postás a tartásdíjamat, én vettem föl a pénzt, zsebrevágtam és megléptem otthonról.
– De a pénzzel hová mentél?
– Anyámhoz. A pénzt közben eltapsoltam. A fater meg följelentett. Jöttek a rendőrök és elvittek vissza, aztán megint elszöktem a muterhoz. Bírósági ügy lett belőle, Aszódra ítéltek javító-nevelő intézetbe. Ott szerkezetlakatosként végeztem el másfél évet, 18 évesen szabadultam. Mikor kijöttem, ott laktam apáméknál, közben ők feljöttek Pestre. Utána apám elintézte, és elvégeztem egy toronydaru-kezelő tanfolyamot.
– Térjünk vissza a javító-nevelőhöz! Milyen volt ez élményszinten?
– Jó része ilyen bűnöző-előkészítő tanfolyam. Ennyi. Némi pia, meg dohányzás, néha egy kis verekedés. Ekkor már érdekelt a művészet, ott fedeztem fel magamnak a művész-életrajzokat, a reneszánsz kor érdekelt. Aztán a darukezelői tanfolyam közben összejöttem egy cigány csajjal. Nagy családja volt, sokan voltak testvérek, odaköltöztem hozzájuk. Egy idő után úgy voltak vele, hogy valamit fizetnem is kéne, ha már ott vagyok. Elindultunk a csajjal, hogy elviszem anyámhoz, és valahol otthagytam a vonaton.
– Mi volt a probléma vele?
– Megmondom őszintén: tetvesek voltunk. Akkor már mosdatlanok is. Megundorodtam tőle. Az utasok előtt a váróteremben turkál a hajában. Aztán Pestre mentem munkát keresni, csövezgettem egy-két napot. Összefutottam egy régi aszódi cimborámmal, aki adott egy tippet, hogy a vágóhídon – ahol dolgozik – el lehet csövelni, ha bemászik az ember a kerítésen. Bemásztam és beleszaladtam egy biztonsági őrbe, boksz lett belőle, ő meg kihívta a rendőröket. Hivatalos személy elleni erőszak,  nyolc hónap börtön. Akkor már piáztam is. Nagyfára vittek. Hat hónap volt az ítélet, 19 évesen szabadultam. Megint anyám, betanított munkák, munkásszállók… Ekkoriban olvastam Villont először.
– Na, ő pont passzol ehhez az életmódhoz.
– Igen. Könyvtárakba jártam, de nem vittem vissza a könyveket, komoly tartozásaim voltak. Aztán összejöttem egy másik cigány csajjal, ő volt pár évre a szerelem, élettárs. Odavitt a családjához. 78-ig együtt éltünk.  Akkoriban kezdtem lopni. Könyveket, meg közértezni. Nem volt semmilyen jövőképem. Egyszer a vonaton belekötöttem a kalauzba, rendőrt hívtak, lényeg, hogy bevágtak a börtönbe és kaptam tíz hónap szigorítottat. Amikor kijöttem, behívtak katonának. Közben a csajjal tönkrement a kapcsolat, mert nem bírta ezt a sok cirkuszt velem. Meg hát én ütöttem, vágtam, előfordult az ilyesmi is. A honvédségnél vasútépítő katona lettem. És ott kezdtem el festegetni, meg rajzolgatni, csináltam festményeket, pasztellképeket. Amikor leszereltem, megint az építőiparban dolgoztam, és jártam ki az ecseri piacra, egy kereskedőnek csináltam képeket, retusálást. Festőket tanulmányoztam, Szalay Lajost, meg ilyesmit. Somogyi Győző szakkörébe jártam vagy két hónapig. Csípte a dolgaimat. Sok ismeretséget szereztem, népművelőkkel tartottam a kapcsolatot. Az egyik népművelővel, Gacs Gabriellával (Gacs Gábor, ismert festő lánya) nagyon jóba lettem, ő hozta ki belőlem a verset.
– Nekem az eddigiekből úgy tűnik, hogy van egy iszonyú zűrzavaros indulás, börtönök stb., ami egy stabilabb művészi irányba halad.
– Igen, de közben jártam lopni. (puff) Meg szakkörökbe is jártam. Másodállásban szakkörvezető voltam a munkásszállón. Közben volt egy önálló kiállításom. 1985-ben lett az első albérletem, de azt is elszúrtam, mert befogadtam mindenféle csövest, és akkor nagyüzemben kezdtünk el lopni. Két hónap alatt valami háromszáz pár cipőt loptam. Egy-két bűntársam meg rablásokat csinált, pont ott az albérletben megerőszakolt egy lányt. Ebből persze bukta lett, úgyhogy kaptam két év négy hónap börtönt. Ez volt 85-ben. Az Solton telt el. De ott is tovább rajzoltam, zsírkrétákkal, meg színesceruzákkal.  Borisz Vallejo-variációkat csináltam.
– A rendszerváltás hogy érintett?
– Megszűntek a munkásszállók, hét évig laktam egy cigánycsaládnál. Normálisak voltak. Közben apám meghalt rákban. Utcán is laktam majdnem egy évig, egy idős csöves vett a szárnyai alá, jól megvoltunk. A Piaccsarnok mögött volt a „lakásunk”. Később a Jászberényi úti hajléktalanszállóra kerültem.
– Miből éltél?
– 2006-ig lopkodásból és mindenféle ügyeskedésből. A húgommal jóban vagyok. Most rendszeres jövedelmem nincs. A Fedél Nélkül művészeti pályázatán időnként kapok díjat, meg a húgom segít. Hajléktalanszállón lakom a baptistáknál, nem iszok, ingyenkonyhán étkezek.
– Hogyan töltöd a napjaidat?
– A Lurdy-házban többnyire. Ott írom a verseimet. A pedagóguskönyvtárban is sokat vagyok. Az Interneten keresztül megismerkedtem egy lánnyal, verseket írunk egymásnak… Lelkileg teljesen rendben vagyunk, egy hullámhosszon mozgunk.
Mindent tud rólam, de nincsenek ellenérzései. Még bármi is lehet a dologból. Majd meglátjuk.

Boldogabb éveket kívánunk!

You may also like