381. szám Riport

Elfőzött életút

By

Verebélyi Béla életének kacskaringói

– Hol és mikor születtél? Hogy telt a gyermekkorod?
– Születésem után elkerültem édesanyám szüleihez Balatonfőkajár-felsőre, az iskoláig ott nevelkedtem, míg a szüleim dolgoztak Pesten. Persze a hétvégeken és a nyári szabadság alatt ők is velem töltötték az idejüket. Nem voltam jó gyerek, de rossz sem, olyan, mint a többi. Jártuk egész nap a mezőket, a földeket, melegben egy száll glottgatyában szaladgáltunk. A közelben volt a Vitkay-kert. Ő régebben egy nagynemes volt, és odaszorult a nagybirtokának egy töredékére. Szerencsémre volt lehetőségem megismerni, mert valamiért szeretett engem ez az úriember, aki akkor már egy idős bácsi volt. Mikor a barátaimmal a kertjébe mentünk gyümölcsöt lopni, mindenkit elkergetett, de engem behívott a házba beszélgetni. Hatalmas könyvtára volt.
– Milyen iskolákba jártál?
– A szüleim lakásához közel írattak be egy zenetagozatos általános iskolába. Sokat gúnyoltak a Somogy megyei kiejtésemért, mikor felkerültem a pesti iskolába. Ebből nagyon sok bonyodalmam származott, melyek elsősorban bunyóval lettek elintézve. Az általános iskolában végig jó tanuló voltam, négy egész két tizednél rosszabb sosem volt az átlagom. Nem magamnak köszönhettem. Édesanyám nagyon szigorúan fogott. Addig nem volt játék, amíg mindennel készen nem lettem. Apám nagyon szelíd, rendes ember volt. Ő nagyon jó volt matematikából. Megtanított a logarléc használatára is, pedig akkor azt még nekem nem kellett volna tudni.
– A pályaválasztásod hogy történt?
– Itt kezdődtek a bajok. Nyolcadik osztályban bejött hozzánk Dr. Kiss Mária gimnáziumi biológia-kémia szakos tanárnő a saját iskolájába toborozni a jobb tanulókat. Ő egy nagyon szuggesztív hatású hölgy volt. Hívott bennünket a Kilián György Gimnázium biológia-kémia tagozatára. Nekem eszembe sem jutott volna ilyen szakra menni, de őmiatta mégis ide jelentkeztem.
– Mi történt a gimnáziumi éveid alatt?
– Hiperaktív gyerek voltam, de jó tanuló. Mondták is, hogy valamilyen sportot kezdjek el űzni komolyan, mert ez így nem megy. Ekkor elkezdtem ötezer métert futni a Vasasban, de ez csak fél évig tartott. Teljesen véletlenül jött a súlyzóterem negyedik osztályban. A Hegedűs Gyula utcába kezdtem lejárni. Ez volt az ország első Body Bulding terme. Ötvennyolc kilóról hetvenkét kilós csupa izomember lettem. Napi három-négy órás edzéseken vettem részt. Ezután már nyugodtan elmentem a strandra és a lányokhoz. Beindultak a párkapcsolataim, persze nem hosszúak. A testépítést legalább hat évig folytattam. Nem versenyszerűen, hanem csak azért, hogy jobb legyen a megjelenésem. Fizikailag is jobban éreztem magam. Közben egy héten kétszer futottam a Margit-szigeten, a Széchenyi-fürdőbe pedig egy héten egyszer mentem úszni. Szóval sportos életet folytattam. A szaktantárgyaim egyenes következménye lett, hogy jelentkeztem az orvosi egyetemre, amiről két pont híján lecsúsztam, de nem estem kétségbe… irány a bölcsészkar. Nekem jó lett volna egy könyvtárosi állás is, a lényeg, hogy irodalomközelbe kerüljek.
– Mit szóltak ehhez a szüleid?
– Édesanyám – aki nagyon kemény asszony volt –, azt mondta, nem fiam, nem fogod te váltogatni a különböző iskolákat, nem fogsz egyetemeken sikertelenül felvételizni, hanem szakmát fogsz tanulni. Ez lett a további életem kulcsa. Szakma kell nektek, hát kiválasztottam egy olyat, ami az egész családban nem volt öt felmenőn keresztül. Vendéglátós lettem. Én szakács! Ezt dacból tettem. Itt kezdődtek a bajok.
– Hol dolgoztál a szakmában?
– A Gundelben kezdtem, majd a Béke Szállodában – a mai Radisson – folytattam. Később a Hármashatár-hegyen. Ezek mind a Hungar Hotels Vállalathoz tartoztak. Két év szakácskodás után arra gondoltam, hogy ennél több van bennem. 1976-ben felvételiztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nappali tagozatára. Ezt is sikeresen végeztem el, csupán egy lány lett nálam jobb. Nyertem egy országos versenyt Nyíregyházán filozófia és vallástörténet szekcióban, Iszlám napfényben, napfény Iszlámja témából. Továbbra is éreztem, hogy nem jók nekem a reáltantárgyak, hiszen mindig az irodalom vonzott. Majdnem egy évet készültem erre a versenyre, mely idő alatt rengeteget olvastam. Ez izgalmasabb volt számomra, mint a fakanállal kevergetni valamit.
1980-ban megnősültem, távházasságban éltünk nyolc évig. A feleségem Bicskén lakott a szüleinél, én pedig Pesten szintén a szüleimnél. Én a Taverna Vállalatnál délután üzletvezető voltam, délelőtt pedig tanítottam, ezért csak hétvégén találkoztunk. Tele voltam pénzzel, hiszen vendéglátós voltam. Minden hétvégén volt vagy húsz-harmincezer forintom. Elég sűrűn elmentem az éjszakába mulatozni. A kapcsolatunk vége felé született a fiam, utoljára három hónapos korában láttam.
– Az alkoholfogyasztásod mennyire befolyásolta az életed menetét?
– A tanulmányi eredményeimet nem befolyásolta, de amikor elkezdtem a vendéglátó szakmát, már nem volt megállás. Csupán arra vigyáztam, hogy munkaidőben normális legyek. A válásunk után pár évvel meghaltak a szüleim. Akkor már csak az ital maradt. Eladtam a szüleim lakását és vettem egy kisebbet. Azt a lakást is elittam.
– Mikor és hogyan lettél hajléktalan?
– Az utolsó két évben nem dolgoztam semmit, éltem a lakások árából. Nem írtam, nem olvastam. Az utolsó két évben a pénzem annyira elúszott, hogy az utolsó albérletemben három hónapot már nem bírtam kifizetni, ezért mennem kellett. Ekkor kerültem az Alföldi utcai szállóra, ahol azóta is lakom, most már nyolc éve.
– Milyen kapcsolatban vagy a Fedél Nélkül újsággal?
– Négy éve küldöm be az írásaimat a szerkesztőségbe. Eleinte a negyedszázados verseimmel és három novellámmal nyertem szinte minden hónapban a pályázaton. Szinte folyamatosan jelennek is meg a műveim.
– A te írásaid is megjelentek a hajléktalan művészek antológiájában?
– A négy éve megjelent Alkonyzónában elsősorban a régi verseim jelentek meg, míg az idén megjelent Alkonyattól pirkadatig című könyvben inkább az újabban írt prózáim. Egyszer még a pályázaton belül kiírt év prózaírója is lettem. Nemrég elkövettem egy nagy hibát. A Háy János író által indított drámaíró tanfolyamon ingyen részt vehettem volna, de miután megtudtam, hogy nem fizetnek érte, piásan azt mondtam, hogy akkor nem megyek.
– Milyen a jövőképed?
– Semmilyen. Maximum megtanulok számítógépet kezelni a magam szórakozására. Évekre való témám van az íráshoz is, de ha elfogyna, akkor még mindig ott vannak a mesék, amiben viszont kifogyhatatlan vagyok. Igaz, még a meséimben is az egyik szereplő általában csövi. A hajléktalanságot az írásaimból most már nem tudom kiküszöbölni.
– Miért jutottál szerinted ebbe a helyzetbe?
– Egyrészt, mert soha nem éreztem jól magamat a vendéglátós környezetben, másrészt ittam keményen, elittam két lakásomat. Ez a kettő összefügg. Nekem jobban feküdt volna akár egy könyvtárosi állás is, ami mellett lehet írogatni. Ha most adnának egy lakást, és azt mondanák, hogy csak írnia kell, a többivel ne törődjön, az sem dobna fel. Reggel elmegyek takarítani, kutyát sétáltatni vagy szórólapozni, éjszaka pedig írogatok a második emeleti kuckómban. A Dóri nevezetű kedves szociális munkás a BMSZKI-ban elkezdte az előnyugdíjazásomhoz szükséges ügyintézést. Nemrég kaptam egy szemüveget teljesen ingyen. Ez mind segítség a szociális szférától. Örülök, hogy kaptam fedelet itt, mert én alkalmatlannak tartom magam az utcai életre.

You may also like