Nem teljesen véletlenül került a kezembe a kétkötetes Anonymusról szóló könyv. Sűrűn járok könyvesboltokba, szinte azonnal kiszúrtam a magát kellető kötetet. A címében madár szerepelt. Ez érdekel! Beleolvastam, és meg is vettem. Az akkor még csak az első kötet volt, A sólyom szárnyat bont címmel. Alig vártam a második kötet megjelenését, amivel sajnos le is zárul a történet: Sólymok fellege. Nagy élvezettel olvastam, ismeretségi körömben is sűrűn ajánlgattam. Igaz örömömre szolgál, hogy sikerült a szerzővel is beszélgetnem. Nagy lelkesedéssel ajánlom a kedves olvasóinknak beszélgetésünket, amelyet Esztergomban, egy kávé mellett rögzítettem.
Mi a legkedvesebb emléke gyerekkorából?
Amikor kicsi voltam, anyukámmal sétáltunk és nagyon szerettem virágokat simogatni. A szomszéd nénik és az ismerősök kertjében nézegettem a virágokat, katicákat. Táton éltünk, egy közeli faluban. Itt születtem Esztergomban, anyukám Táton volt körzeti orvos.
Mikor kezdett el írni?
Jó rég, talán, amikor megtanultam írni. Mindig is voltak történeteim. Komolyabban és tudatosabban negyven éves korom fölött fogtam a regényírásba. Amikor a gyerekek elég nagyok voltak ahhoz, hogy tényleg tudtam erre figyelni, a regényírásra koncentrálni. Először ismeretterjesztő köteteket írtam.
Hány gyereke van?
Két lányom van. Már nagyok.
Mennyire nehéz lányos anyának lenni?
Szeretek lányos anya lenni, bár nagyon fiúnak vártam mindkettőt. Biztos nem véletlen, hogy lányok lettek, mert nagyon sokat kapok tőlük, nagyon szeretem őket. Egy percig se bántam meg, mert az, hogy lányos anya, egy csomó mindenre megtanítja az embert. Legalábbis engem.
Az esztergomi könyvtárban, ahol dolgozik, van ideje írni?
Csakis otthon. Rengeteg feladat van a könyvtárban. Annyi előnyöm van abból, hogy könyvtáros vagyok, hogy könnyebben, hamarabb hozzáférek az irodalomhoz. Sokat kutatok a történelmi regényekhez. Munkaidőben nincs erre lehetőség. Az az előny, hogy az ember az irodalom közelében van.
Jó régen én is dolgoztam könyvtárban és ott rengeteg időm volt olvasni. Kevés volt az olvasó, ritkán jöttek és önkiszolgálták magukat.
Nálunk nagyon nagy a forgalom. Naponta két-háromszáz embert szolgálunk ki. Gyermek- és felnőttkönyvtárunk is van. Sok a látogató, sok a feladat. Törekszünk is arra, hogy sok rendezvényt szervezzünk, amelyekkel becsábítjuk az olvasókat. És, hála Istennek, működik. Mivel folyton sok a teendő, tényleg nem ér rá az ember munkaidőben olvasgatni. Szoktunk is nevetni, ha valaki úgy jelentkezik hozzánk munkavállalónak, hogy szeret olvasni, akkor mondjuk neki, hogy erre itt nem fogsz ráérni.
Ez nagyon jó. A pesti könyvtárak általában azon szomorkodnak, hogy egyre kevesebb az olvasó, mindenki az internetet bújja.
Talán nem is az olvasás a fő, hanem a könyvtárba járás. A könyvtár manapság közösségi hely, most éli reneszánszát. Az emberek szeretnek ugyan belebújni a mobiljukba, de szeretnek összejönni és beszélgetni is. Erre jó a könyvtár. Szeretem úgy emlegetni: a város nappalija.
Mi a legközelebbi terve regényírásban?
Cs. Szabó Sándorral közösen tervezünk egy regényt. Közeledik a mohácsi csata évfordulója. Úgy gondoltuk, hogy a jövő évben írjuk meg a történetet és 2026-ban szeretnénk megjelentetni, az 500. évfordulóra. Sándor viszi a király szálát, én pedig a királynőét. Ez egy érdekes együttműködés lesz. Nem először fogok ilyesmibe, mert a Buda & Pest egy város zivataros századaiból című könyvet tizenhatan írtuk a Történelmiregény-írók Társaságával. Ezzel tavaly kétszeres Év könyve-díjasok lettünk. A történelmi regény és a borító kategóriát is megnyertük. Beletanultunk, hogy lehet közösen regényt írni.
Honnan jött az ötlet, hogy Anonymusról írjon?
Két szálról jött az ötlet. Először is szerettem volna, hogy esztergomi történet legyen, amit írok, mert sokan „reklamáltak”, hogy esztergomiként miért nem esztergomi regényt írok. Az első regényem ugyanis Székesfehérváron játszódik. Másrészt szerettem volna, ha a történet dicsőséges korban játszódik, amikor boldogan voltunk magyarok, Magyarország nagyszerű volt, hatalmas. Nem akartam fájdalmas, vérzivataros időkről írni. Amikor nézegettem a lehetőségeket, akkor bukkantam Anonymus korára. Valahogy bevillant, hogy hetedikben, amikor erről az időszakról tanultunk, föltettem a kezemet és megkérdeztem: nem lehet, hogy Anonymus nő volt? Mondták, hogy üljek le, ez hülyeség. De azóta a történelemtudomány fölzárkózott annyira, hogy kiderült, voltak, lehettek nők, akik akkoriban írással foglalkoztak. Például az apácák tudhattak írni. Azt gondolom, ha valaki ránéz egy középkori, kézzel másolt kódexre, nem is kételkedik, mert azok a gyönyörű virágokat, szépen díszített iniciálékat mi más készíthette volna, mint türelmes női kéz.
A középkorról az van az emberek tudatában, hogy írni-olvasni maximum a papok tudtak, esetleg még a szerzetesek. De arról, hogy szerzetesnők is birtokában lettek volna ennek a tudásnak, arról egy szó nincs sehol. Azóta már régészeti leletek is alátámasztják ezt. Találtak olyan maradványokat egykori kolostorokban, ahol az apácának a foga kék volt. Mert annyit nyalogatta az ecsetet, hogy a festék megszínezte a fogkövét. Ez azt jelenti, hogy az a nő egész életében nagyon sokat írt. Már kézzel fogható bizonyítékok is vannak erre. Az is mellettem szólhat, hogy Anonymus, tehát nincs neve.
Miért nincs neve? Ha férfi lett volna, talán odaírta volna. Ez több tényezős, és nem állítom, hogy az én Anonymusom a valóságos, csak eljátszottam az ötlettel, hogy egy nő hogyan tanulhatott meg írni a középkorban.
Ráadásul nem is szerzetesnőről van szó, hanem egy solymászról… Az a legritkább esetben fordulhat elő, hogy iskoláztattak mondjuk egy lányt akkoriban.
Igen. Próbáltam a történetet úgy kanyarítani, hogy így lehetett volna, vagy így is eshetett. Színes a középkor és sokféle történetet ismerünk, akár így is történhetett volna. Igyekszem fordulatossá tenni a cselekményt, nálam mégsem a cselekmény a legfontosabb, hanem a szívbeli dolgok, amelyek kicsit rólunk is szólnak.
Maga a történet szerintem nagyon izgalmas, örömmel olvastam.
Az egyik kötetben szerepel egy sámán. Nem tudom, az olvasó észreveszi-e, hogy a sámán egyik látomása kimondottan a mai korról szól, a műanyagokkal szennyezett világunkról. Elrejtettem, igyekeztem úgy leírni, hogy a középkori nyelvezetből ne lógjon ki, az üzenet mégis átjöjjön.
Az Anonymus után megjelent könyvéről mondana pár szót?
Ez a Botticelli szerelmei című könyvem. A reneszánsz Esztergomban játszódik. Azóta megjelent még egy, ez az idei könyvem. A címe: Nincs semmi baj. Ez a három szó, ez a vigasztaló kifejezés egy Fodor Ákos versből származik, de sokat mondjuk egymásnak is. Fodor Ákos versének az a címe: Három negatív szó. Amikor címet kerestem a regénynek, éreztem, hogy ez nagyon illik hozzá. A tatárjárásról szól, szintén Esztergomban játszódik. Nem szerettem volna, hogy teljesen sötét legyen ez a történet. Mert nyilván sok szívfájdító dolog történik benne. De alapvetően egy vigasztaló történetet szerettem volna írni. A borítója is azért kék, jégvirágos. Női táskába illő. Kedves a szemnek és a szívnek is. A várakozásról szól, a vigaszról ez a könyv, de nyilvánvaló, hogy elmeséli Esztergom korabeli, elég fordulatos történetét. Jókai Mór Százszorszépek című novellája ugyanezt dolgozza fel. Sokáig úgy voltam vele, hogy ezt én nem fogom megírni, mert megtette már Jókai. De aztán elkezdtem kutatni, miért jöttek ide a tatárok. Nagyon érdekes lett számomra az ő motivációjuk, és akkor kialakult, hogy hozok egy erős, mongol hőst, és lesz egy keresztény hősöm. Mindketten fiatal lányok. Az ő történetükön keresztül mutatom meg, hogy miért jött ide több ezer kilométerről a mongol sereg. Hogyan védi a magyar lány a városát, az otthonát. Szóval ez a két szál, egymás mellé helyezve, már izgalmas lett.
Mivel foglalkozik most?
Tagja vagyok a Történelmiregény-írók Társaságának. Velük közösen tervezzük a Buda & Pest című könyv előzmény kötetét. Az olvasók ugyanis érdeklődtek, hogy lesz-e folytatás. Mivel a történet napjainkban végződik, arra gondoltunk, a folytatás tulajdonképpen előzmény kötet lesz. Az első kötet a tatárjárással indult, most az előtte lévő történetet meséljük el. Egy fejezetet írok majd én. Ami ebből az évből még hátra van, ennek szentelem. Az első kötetben a török korról írtam. Most nyilván régebbről indulunk, még nem teljesen pontosan tudom, mi lesz az én részemben, de már vannak ötleteim.
Ott is női főhős lesz?
Biztos, hogy lesz benne erős, női karakter, de nem biztos, hogy ő lesz a főszereplő.
Ifjúsági regénye is jelent már meg. Tervezi, hogy ír még gyerekeknek?
A Kék imágó című regényem a Könyvmolyképzőnél jelent meg. A most elkészült kéziratom, ha nem is a folytatása ennek, de ugyanabban a világban játszódik. Mai sztori, hetedikes gyerekek a főszereplői. Ez a történet még kiadásra vár. És persze vannak még ötleteim, később is szívesen írnék ennek a korosztálynak.
A magánéletébe mennyire tudja beilleszteni a munkát és az írást?
Anyukám szokta mondani, hogy két végén égetem a gyertyát. Hajnalos típus vagyok, nagyon korán szoktam kelni, fél öt, öt körül. Reggel írok általában. Az a regényírós időm. Utána megyek dolgozni. Ha van időm, délután esetleg kijegyzetelem a könyveket, vagy hétvégén. Nekem a regényírás a kikapcsolódásom. Olvasgatok hozzá, összegyűjtöm az adatokat. Szokták kérdezni, nézek-e filmeket? Nem fér bele.
Más programok? Színház, koncert?
Néha. Évente egy-két alkalom. Koncertre mostanában azért járok sűrűbben, mert a nagylányom zenész lett. Temesi Blankának hívják. Az ő koncertjeire, ha csak tehetem, elmegyek.
Akkor meg is van a következő interjúalanyom. Köszönöm a beszélgetést.
szöveg: Ho.Csi.
fotó: Csanádi Gábor
