Léptek kopognak az emlékek múltat járó ösvényén. Januári szelek fújnak, néha megkondul a harang. Kémények füstje száll a kertek alatt. Szánon utazó utasok integetnek a jégvirágos ablakú, hóval befújt tanyák felé. Tétován vonuló varjak keresik az utat a zúzmarás némaságban. hetek telnek így el, és amikor elüti a kettőt a toronyóra, már kopik a bundája a betegeskedő Télnek. Amikor kibújik a szalmakazal a hó alól, megkezdődik a télűző báli szezon. Sírnak az ereszek, füstölik a húsvétra szánt sonkát. Árulják a hóvirágot és a barkát. Amikor hármat üt az óra, fény dereng. A Március nevű kislány ibolyát szed a kertek alatt. Azt mondja egy kismadár, hogy nyitnikék! Nedvek indulnak el az ébredező rügyek felé. Az árok partján sárgállik a kikerics. Rigófüttyös a didergő reggel. Napok telnek, és már négyet üt az óra. Melegednek a napok. Hátat fordít mindenki a Télnek. Szárnyak suhognak, és megpihen a vándormadár. Lekerül a nagykabát. Húsvét – és együtt a család. Mezei virágokból fon csokrot a Tavasz. A felújított fészkekben melegednek a tojások: a jövő. Hajnali zeneszóra ébred a toronyóra és elüti az ötöt. Az ajtóban úgy áll a Május, mint egy szerelmes kamaszlány. Örömtüzek gyúlnak a földön, és az égen ragyognak a csillagok. Vágyakkal megrakott szekér halad a szerelmesek útján. Anyákat köszöntő tavaszi csokor – újra együtt a család. Madárdal simogatja a harmatos csendet az erdők sűrűjén. Éjjelenként a nászról mesél a fülemüle. Újra üt az óra, de már hatot. Megérkezik a nyár szekerén a június, és megölel mindenkit. Dolgos napok után fáradtan hallgatja az éjszaka igaz meséit. Az iskolai csengőszó utat nyit a gondtalan, kerítésmentes vakáció nyaralása felé. Szűk a fészek, az anyamadár a testével tart árnyékot a pihegő fiókák fölött. Nyár van. Szinte hallani lehet a vadon érverését. Reszkető délibáb táncol a képzelet horizontján. A hetedik óraütés már az aratást köszönti. Alig pihen a nyár. Telnek a zsákok, gyümölcshegyek a piacon. Pásztortüzek gyúlnak a vadvirágos mezőkkel megölelt, éjszakába hulló estéken. A mindennel törődő nyár olyan, mint egy jó nagymama, mindent oda akar adni az unokájának. Éppen nyolcat üt az Idő toronyórája, amikor végigfut egy könnyes szemű csillag az égen. A hűvösödő éjszakákon egyre távolabbra kerül a tavaszi nász mámorító ölelése. Elmélázik az esti harangszó a letarolt gabonatáblák felett. Nem kacag már a kakukk, lehullik egy levél a rezgőnyárról. Az újkenyér ünnepén vándorszárnyak suhognak, Isten hozzádot kiáltva a szülőföldnek. Kertek alján ballag a nyár, amikor kilencet üt az óra és becsöngetnek. Sárguló, riadt levelek nézegetik a már lehullott társaikat. Koppan a gesztenye és a dió, az elárvult fészkek lakói már messze járnak. Pókok vesztegelnek a faágakra akadt ökörnyálon. Nyarat siratva járja a határt a szeptember, végigszalad az Ősz az erdőn. Újra üt az óra és kékül a kökény. Színesedik az októberi erdő. Egyre fogy a díszlet az ősz színpadán. Nehéz ködök ülnek a későn kelő reggelekre. Sűrűsödik a varjúkárogás. Dér simogatja a valamikor harmatos, bodzaillatú gyalogutakat. Reszketnek a bokrok, és nem csillog már a fény a szitakötők szárnyán. Emlékgyertyákat gyújt a november a kis kápolna körül. Kémények füstjét tépázza a szél. Elkezd havazni, bagoly pislog a padláson. Tizenkettőt üt az óra. Csilingelő számok siklanak az erdei úton. Csend van. Mókusok néznek egymásra, álmodozva várják az ezüstfenyők a karácsonyt. Templomi a csend. Peregnek a napok. Disznótor és ünnepvásárlás. Másnap megjön a Jézuska a kisszobában. Melegség – ajándék és szeretet. Örömkönnyek – együtt van a Család!
Likes
No Comments