Az Egy nő fogságban az új évezred legsikeresebb magyar dokumentumfilmje, már témaválsztása nagy figyelmet keltett. A 2017-ben magyar-német koprodukcióban készült filmet itthon a 2018 évi Magyar Filmhéten mutatták be, világpremierjére pedig az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon (IDFA) került sor, sőt a Sundance Filmfesztiválra is meghívást kapott.
A film főszereplője Maris, egy rabszolgaként tartott, 52 éves magyar nő, aki a főváros környékén él egy családnál, ahol fizetés nélkül dolgoztatják, rendszeresen megalázzák, verik. A film rendezőjével, Tuza-Ritter Bernadettel beszélgettünk, aki másfél évig követte nyomon Maris életét, forgatott, beszélgetett, segített, mindehhez a „munkáltatótól”, Etától is engedélyt kapva (szerény „forgatási hozzájárulásért” cserébe).
A hajléktalan emberek közül nagyon sokan szenvedtek el hasonló tapasztalatokat, lapunk is vett már részt kalandos szabadulással véget érő szökés szervezésében, de hajléktalanellátó szervezetként ezt feladatunknak is tekintjük. Azonban egy „civil” ember hogyan is kerül ebbe a helyzetbe? Elsősorban erre voltunk kíváncsiak, a sztorira.
„Egy nő fogságban”
Tuza-Ritter Bernadett
Fedél Nélkül 2021. január 28. 691. szám
Mi is hallunk ilyen történeteket, hajléktalan emberek százai járnak ide be naponta, a Fedél Nélkül szerkesztőségének otthont adó nappali centrumba, a terjesztőink is hajléktalanok, innen is és más forrásból is eljutnak hozzánk beszámolóik. Pont ezért lepett meg, hogy az Egy nő fogságban Budapesten játszódik, valamelyik külvárosban.
Én konkrétan a Király utcában is tudok ilyen esetről.
A Király utcában?
Igen. Ez egy másik helyzet. Minden nap kirakják szerencsétlent, hogy kolduljon, hogy kint az utcán ott üljön télen is a mínuszokban, és amikor szociális munkások megpróbáltak odamenni, hogy segítsenek, akkor nem mert segítséget kérni, mert félt, hogy figyelik és hogy ennek következménye lesz. Az utcán láttuk, hogy nem önszántából ül ott, természetesen mi is próbáltunk volna segíteni, de azért ezek az emberek meg vannak félemlítve rendesen. Több műfaja van a rabszolgáztatásnak. Amit én a filmben bemutattam, az a ház körüli rabszolgaság, de tulajdonképpen ide tartozik a prostitúció, a koldultatás és mindenfajta kényszermunka.
Ezért is érdekes, hogy hogyan ismerkedett meg Etával, a rabszolgatartóval?
Tulajdonképpen egyszerre ismertem meg Etát és Marist, mert egy háztartásban éltek. Én csak egy véletlen folytán kerültem oda egy ismerősömön keresztül. Csak látogatóba…
Hogyan történt?
Ennek a részleteiről, hogy pontosan honnan ismerem, nem beszélek.
Miért nem?
Mert nem szeretném beazonosítani őket. Ezt nem tehetem meg, ez a megállapodás része. A lényeg az, hogy én csak látogatóban voltam ott és láttam ezt az alá-fölérendeltségi viszonyt. Többet nem tudtam a helyzetről, csak, hogy a Maris ott szolgál tulajdonképpen, de nem tudtam, hogy nincs megfizetve, se azt, hogy mennyire korlátozzák a szabadságát. De nagyon izgalmas volt az arca. Azt hallottam, hogy 50 körül van, de úgy nézett ki, mintha 70 lenne. Úgyhogy tulajdonképpen emiatt mentem vissza néhány évvel később, hogy pár napot forgathatnék-e vele. Én akkor már a felvételi filmemet akartam csinálni a rendezőszakra, az volt a feladatunk, hogy egy ember egy napját öt percben mutassuk be. Úgy gondoltam, hogy a Marisnak érdekes lehet egy napja, mert érdekes az arca és azt akartam, hogy az arca látszódjon végig a filmben, így esett rá a választásunk.
És ehhez az Eta hozzájárulása kellett. Ha jól emlékszem 350 ezer forintra megvágta az Eta azért, hogy ott forgathasson?
Igen! De egyébként ez bizonyos értelemben számomra elfogadható volt és azért, mert ő beengedett a házába tulajdonképpen másfél éven keresztül. Ugye ez neki nem lett volna feladata.
Forgatási helyszín volt.
Igen, mások egyébként vagyonokat fizetnek ki, hogy forgathassanak bizonyos helyszíneken. Nekem nem ezzel volt a gondom. Nekem az egyetlen esélyem ez volt, a Marissal találkozni, ha bármikor beenged a házba. Szóval én megkérdeztem a Marist, hogy ő erről mit gondol, ami, ugye elég hülye helyzet volt, hogy én az Etának fizetek, de a Maris az, aki bajban van. Végül a közös cél érdekében úgy döntöttünk, hogy elfogadható, ha ez történik.
És akkor már tisztában volt a Maris helyzetével vagy azt hitte, hogy ő ott egy normális alkalmazott?
Azt hittem, egy normális alkalmazott. A forgatás alatt derült ki titokban, akkor kezdte el nekem mondani, hogy ő valójában ezért nem kap pénzt, sőt őt elküldik egy gyárba dolgozni, de le kell adnia a fizetését, hogy ő nem találkozhat bármikor a lányával… Fokozatosan derültek ki az infók és tulajdonképpen emiatt döntöttem a forgatás folytatása mellett.
Mintha Marison kívül feltűnnének mások is. Maris nem egyedül volt ott bent? Időnként olyan férfiak is megjelennek a filmben, akiknek nem adhat enni, mert azt csak az Eta teheti. Ők is hasonló sorban voltak ott? Hányan összesen?
A Marison kívül volt két férfi. Egy fiatalabb és egy idősebb. Az egyikük szintén dolgozott ott, ahol a Maris és szintén le kellett adnia a fizetését. Úgy tudom, ők már nincsenek ott. Ugye én már nem tartom velük a kapcsolatot, de úgy tudom, hogy ennek már vége.
Egyáltalán, hogy került oda Maris?
Maris hat gyereket nevel élettársával, egy fizetés nem elég, neki is el kellett mennie dolgozni. Egy másik családhoz állt be, ahol nagyon súlyosan bántalmazták és aztán egy idő után nem engedték haza, megfenyegették az élettársát, hogy ha szólni mer a rendőrségnek, akkor a gyerekeinek esik bántódása. Tulajdonképpen csicskaként kezdték el dolgoztatni, megfosztották a szabadságától. Két évet töltött ott, közben kórházba került, és a kórházban, mint beteg, találkozott az Etával, aki szintén, mint beteg volt ott. És az Eta felajánlotta a segítségét, „ha bajban vagy, akkor keress meg, gyere hozzám”. És a Maris valahogy megoldotta, hogy megszökjön, nem ment vissza és hívta az Etát, mert addigra a gyerekek apja eltűnt, a gyerekek intézetbe kerültek, mert kiskorúak voltak. Így került Etához, aki az elején segített, ugye befogadta, adott neki szállást, beindult a beetetés.
Közel tíz évig tartott, amíg Etánál volt szegény. A filmen nagyon aprólékosan sikerült bemutatni, hogy zajlanak a napjai, hogy nem elég ugyebár, hogy el kellett látnia az Etát, a beágyazástól a kávéfőzésig, még dolgozik is és a fizetését is leadja mindig. Még azért is ő a hibás, amikor a gyerekek összetörnek egy kávéscsészét.
Igen, igen, igen. Tulajdonképpen mindenért ő volt a hibás. Azért tartottam fontosnak belerakni ezt a jelenetet, hogy lássuk, a gyerekek még ártatlanok, de gyorsan eltanulják ezt a fajta viselkedést, ha ezt a mintát látják.
Kezdetben nyilván nem tudta, hogy csöbörből vödörbe fog kerülni, hisz akkor meggondolja tízszer is. Jogosan vetődik fel mindannyiunkban – bár én a filmből magyarázatot kaptam – miért nem ment el? Miért nem hagyta ott? A filmből kiderült egyértelműen, hogy az ajtó nyitva volt.
Igen, ez egy olyan kérdés szerintem, amibe nehéz belegondolni, ha az ember nincs ilyen helyzetben. Amikor nincs az embernek hova menni, akkor csak az utcára tud menni és ő nagyon félt attól, nehogy az utcára kerüljön. A gyerekeihez nem tudott fordulni, kiskorúak voltak, vagy szétszéledtek az ország különböző részein. Szégyellte is azt a helyzetet, amibe került, egyszerűen nem tudta, hogy valójában kihez forduljon segítségért. Az utca nem lett volna megoldás akkor sem, ha neki elfogadható lett is volna, mert a szökés után két hónapig keresték még, az utcán megtalálták volna. Védett helyre volt szüksége. Olyan helyre, ahol biztonságban érzi magát. Plusz, ha ő elmegy, a munkahelyét is ott kell hagynia, mert tudják, hogy hol dolgozik, oda is elmennének érte. Tehát se pénze, se semmije nem lett volna. Sokszor az iratai sem voltak nála, mert azt is elvették tőle.
Ahogy fokozatosan kialakult Önök között a bizalmi kapcsolat, szó esik a hatóságokról is és elég érdekes a hozzáállásuk. A rendőrség mit is mondott?
Az van, hogy ha kimennek a házhoz, ahol ugye otthon van mindenki, akkor ők nem tudnak mit csinálni, ha Maris nem kéri önként, hogy segítsenek neki. És ő ugye abban a helyzetben nem meri azt mondani, hogy segítsenek neki, tehát bajt hozok rá azzal, ha kihívom a rendőrséget. A rendőrség nem tud szállást biztosítani. Már később, a szökés alatt tudtuk meg, hogy nagyon bonyolult dolog, hogy valakit biztonságos környezetbe helyezzenek. Mindenesetre a rendőrség azt mondta, hogy ha ő maga nem tesz feljelentést, akkor nem tudnak mit csinálni. Úgyhogy ezt nem akartuk megkockáztatni.
A vége mégis happy end lett.
Ez az élet és ez történt. Én igazából már a forgatás alatt is arról ábrándoztam, hogy bár csak lenne egy szép karácsonyi zárójelenet. Akkor még nem tudtam, hogy unoka is lesz addigra. De azt tudtam, hogy a cél az, hogy a lányával újra együtt legyen. És milyen szép lenne ezt lezárni karácsonykor.
És szerencsére sikerült is.
Igen.
Mi lehet a film üzenete egy mondatban?
Hogy van kiút. Hogy lehet. Hogy sikerül. Hogy érdemes megpróbálni. Szerintem ez nagyon fontos.
szerk: dödölle
Külön köszönet Elekes Ágnesnek.
fotó: Sundance Film Fesztivál
