Müller Péter Sziámi 1951-ben született Budapesten. Születési neve Kovalcze Végh Péter Iván. Miután Müller Péter író, akit az édesapjaként tisztel, nevére vette, így lett Müller Péter Iván. Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kultúrális szakember. A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségeként tartják számon. Leghíresebb zenekara a Sziámi volt, de szerzőtársa, Gasner János halála után 2009-ben bejelentette, hogy a Sziámi megszűnt létezni. 2012-ben alapította Kirschner Péterrel a Müller Péter Sziámi And Friends együttest, de más formációkkal is fellép. 2008 óta játszik a Baltazár Színházban, több előadásban is szerepel. Közreműködésével valósult meg az Árad a szeretet című koncert a Művészetek Palotájában, ahol a Baltazár társulata a magyar könnyűzene legjelentősebb képviselőivel lépett fel.
„Én is látom, hogy beteg a világ”
Interjú Müller Péter Sziámival
Fedél Nélkül 2020. november 19. 686. szám
Téged Müller Péter Ivánnak hívnak. Hogyan lettél Sziámi?
Müller Péter, aki örökbe fogadott, akit édesapámnak hívok és aki író volt, én meg költő, már pici korom óta írtam verseket, valahogy korán megkezdte az irodalmi nevelésemet. Feladatokat kaptam, újsághírek alapján írtam novellákat. 15 éves voltam, amikor elhatároztam, hogy belevágok egy regénybe. Nekem általában az ilyen nagyívű dolgok nem igazán fekszenek, bár írtam forgatókönyvet, színdarabot is. Eljött a nyár és elhatároztam, hogy írok egy regényt, nyilván abból az ambícióból, hogy felnőjek a papához. A címe és a témája az volt, „Hogyan éljen a sziámi ikerpár?”. Beleástam magam a szakirodalomba, kitaláltam a témát, tanulmányoztam, hogyan dolgozik a többi író. Olvastam, hogy volt, aki napi tíz órát írt, én is napi tíz órát dolgoztam, tíz oldal volt a napi teljesítményem. 150 oldalig eljutottam, amikor rájöttem, hogy ez nagyon rossz, használhatatlan, abbahagytam. Igen ám, de meséltem róla a barátaimnak, ők kérdezgették, hol tartok, mi fog történni és elkezdtek Sziáminak hívni. Aztán apuval születtek közös színpadi műveink, ezért a névazonosság elkerülése végett felvettem a Sziámit. Később lett is egy ilyen nevű zenekarom.
Nagyon sokféle tanulmányokat végeztél, többek között jártál az artistaképzőbe is, ahol maoista összeesküvő voltál és cirkuszrendező lettél.
Látod, te is bedőlsz a mendemondáknak! Nem voltam maoista összeesküvő, de végül ezért kellett eljönnöm onnan. Kiváló tanáraim voltak, de azért nem voltam igazán tehetséges bohóc. A másodéves záróvizsgám érzésem szerint elég jól sikerült, ehhez képest csupa egyest kaptam. Nem értettem, mi van, ott is hagytam őket. Én akkoriban a bölcsészkarra jártam magyar–francia szakra, délután öttől voltak az órák az artistaképzőben és még a televízióban is dolgoztam, mint szerkesztő-forgatókönyvíró gyakornok. Bejött egy vidéki forgatás, tanárképző főiskolák vetélkedtek egymással, s nekem Szombathelyre kellett mennem, szóltam is az artistaképzőben, hogy egy ideig nem látogatom az órákat. Igen ám, de távollétemben megjelent a BM az iskolában, érdeklődtek utánam, kiderült, hogy belekeveredtem egy maoista összeesküvés gyanújába. Az iskolában közben az adminisztrációban váltás volt, ezek betojtak, azt hitték, sitten voltam, azért nem járok be és emiatt buktattak meg. Kiderült, hogy a barátaim az egyetemen hülyéskedésből alakítottak egy maoista kört, bélyegzőjük volt, mao bibliájuk, ez kiderült és kirúgták őket, a börtön szélére kerültek, de én erről az egészről nem is tudtam semmit. Tekintve, hogy megbuktam, kirúgtak, aztán amikor a dolgok tisztázódtak, vissza akartak venni, de mondtam, engem ne vegyenek vissza, végül is kaptam egy cirkuszrendezői bizonyítványt, az országban csak nekem van ilyen.
Továbbra sem kedveltek téged a hatalmon lévők, több zenekarod is volt: URH, Kontroll Csoport, Sziámi, de lemezetek nem jelenhetett meg.
Amikor belekeveredtem ebbe az egész rockzenébe, már 30 éves voltam. A Színművészetire jártam, amikor megkeresett egy barátom, lenne itt egy zenekar, két hét múlva fellépés, a zenék megvannak, de nincsenek szövegek. Összeismerkedtem a zenészekkel, azóta is jó barátaim, akkor Kőbánya-Újhegyen laktam, s nálunk a konyhában, a Menyhárt Jenővel megírtuk másfél nap alatt a teljes szöveget. Rendben van, mondták, de el is kellene énekelni, rád gondoltunk. Szabadkoztam, nem tudok énekelni. Nem kell ide akkora tudás, mondták, nézzem meg pl. a Mick Jaggert. Végülis elvállaltam. Az URH együttesnek összesen 8 koncertje volt, azután feloszlottunk, de közben világhírűek lettünk valahogy, az egyik koncertünkre odakeveredett egy újságíró a legtekintélyesebb zenei szaklaptól, a New Musical Expressztől. Igen kedvező kritika jelent meg rólunk. Közben megint megjelent a BM, most a Színművészeti Főiskolán, ahol filmrendező szakra jártam. Várkonyi Zoltán volt a rektor, behívatták az osztályfönökömet, Szinetár Miklóst és közölték velük, hogy én rendszerellenes szövegeket írok, szidom a Szovjetuniót, rúgjanak ki. Várkonyi bekérte az indexemet, megmutatta nekik, színjeles voltam, azt mondta, nem fog kirúgni, elküldte őket. Átmentem a Kontrollba, mégpedig azért, mert beleszerettem az énekesnőbe. A Kontroll volt 80-tól 84-ig, azután Sziámi, majd a mostani zenekarom neve Müller Péter Sziámi And Friends. A rendszerváltás előtt három nagylemeznyi anyagunkat is felvettük a Hanglemezgyártó Vállalatnál Wilpert Imre szerkesztő segítéségével, de ezek nem jelentek meg.
Járvány idején vagyunk. Mit jelent ez a te életedben, a zenekar életében? Egyáltalán hogyan szereztél tudomást a koronavírusról?
Megkockáztatom, hogy sugallat útján. Tavaly októberben Erdélyben jártunk koncertkörúton, amikor eszembe jutott egy refrén „Én is látom, hogy beteg a világ, de hátha csak nátha, és minden megy tovább.”
Dalszerzőnek tekintem magam, sokaknak írtam szöveget, de fordítottam operát, operettet, szóval mindennel foglalkoztam, ami ehhez kapcsolódik. Január 11-én otthon tettem-vettem, aztán fölmentem a padlásszobába, írtam egy dalszöveget, elhatároztam, minden nap csinálok egyet, amíg meg nem unom, egy évre terveztem. Nem ment el a kedvem, egyenletes színvonalon dolgoztam, valamikor áprilisban már 104-nél tartottam. Aztán arra gondoltam, létrehozok egy YouTube csatornát, eredetileg oktatási céllal, dalszövegírást tanítok. Olyan 20-30 emberre gondoltam, ehhez képest egy hét alatt ezren lettünk, ez a szám azóta is növekszik. Nem csak szövegről van szó, adok néhány támpontot a szerzőnek a zeneszerzéshez is. Irgalmatlanul megkedveltem, sokan jelentkeztek, a 9 éves orgonista gyerektől a Kossuth-díjasig. Kitaláltuk a feleségemmel, hogy a szövegek sorszámait bedobjuk egy kalapba, húzunk és aznap azt a verset ajánljuk a szerzők figyelmébe. (Például az említett Beteg a világra már több zenei verzió is született). A legjobban azt szeretném, ha össze tudnánk jönni klubszerűen. Egyébként itthon vagyunk a feleségemmel és a három gyerekkel, senki nem jár hozzánk, csak a fiúk barátnői, megtanultak főzni, egyáltalán sokkal intenzívebb a családi életünk. Sajnos csökkent a koncertjeink száma, de azért volt néhány közönség nélkül készült felvételünk. Emlékszel, ötszáz fő alatt nem lehetett zenés rendezvényeket tartani, ma már teljesen megszűnt ez a lehetőség is. Azért felléptünk a nyáron a Kobuciban, sőt volt egy barátom, esküvőt rendezett, ami átfordult koncertbe. Egy nagy mezőn voltunk, az emberek tartották a tisztes távolságot, amíg be nem rúgtak… Közben Egressy Zoltánnal és Sebestyén Áronnal írtunk egy zenés darabot Tesláról, öt hónapra előre eladták a jegyeket, ennek csak a bemutatója volt meg februárban, aztán a többi előadás elmaradt. Szeptemberben még épp sikerült bepótolni őket. Mostanra alapvetően megváltozott a helyzet, rengeteg koncertet nem tudunk megtartani, a nyár is ment a levesbe. Én éppen karanténban vagyok, nem túl súlyos, de elhúzódó tünetekkel és két másik zenekari tag is megfertőződött. Azonban sem az álmodozásban és a zenei ötletek megosztásában, közös zenekari gondolkodásban, sem a napi dal projekt következetes folytatásában nem tud megakadályozni. A családommal való videós kapcsolattartáson kívül az is az életkedvem forrása, hogy a napi dal társszerző játékban mostanra 200 zeneszerző partner kapcsolódott be. Számos szerzeményünk bejegyzésre került, valakikkel egész lemez- vagy koncertanyag született. A 200. dalelképzelést osztottam meg nemrég, huszonegynehény dalonként videoösszefoglalót tartunk, megmutatjuk, melyik dal fejlesztése hol tart.
Hadd kérdezzem meg a Baltazár színpaddal, hogy kerültél kapcsolatba?
Tóth Krisztina író, költő barátom révén kerültem velük kapcsolatba, írtam egy verset Baltazár címmel, ehhez zene is készült, megjelent az egyik nagylemezünkön is. Kriszta írt egy darabot, Múló Rúzs címmel, iszonyúan tetszett, kialakult egy jó kapcsolat, még szerepeltem is, bár kissé vonakodva vállaltam el, mint rendező meg tudom ítélni, milyen egy jó színész, én egyáltalán nem tartottam magam annak, de rábeszéltek, elsősorban Elek Dóra, a színház vezetője. Nem bántam meg, döbbenetesen jól éreztem magam. Valahogy olyan szívmeleg az egész közeg. Azóta is tagja vagyok.
Van-e élő kapcsolatod hajléktalan emberrel?
Könykiadóként fiatal szociológusokat kértem fel, akik több ezer oldalnyi életútinterjút készítettek hajléktalan emberekkel, és két CD-nyi hangfelvétel is készült, amin a kedvenc dalaikat éneklik. Mindig megveszem a Fedél Nélkül-t, a Csillagszállót is. Rendeztem zenés-táncos darabot „Mitugrászok menyegzője” címmel Juhász Katával a Millenárison, ebben 20 hajléktalan is szerepelt profi színészekkel, David Merlini illuzionistával és a Frenák Pál Társulatra épülő nemzetközi táncos csapattal együtt. Sokszor beszélgetek hajléktalanokkal. Dolgozom a Máltai Szereretszolgálattal a 300-as programban, és részt veszek egy roma kulturális felzárkóztatási programban is.
Köszönöm a beszélgetést, kívánom, hogy jó egészségben, töretlen alkotókedvvel vészeld át ezeket a mindannyiunk számára nehéz időket.
Akó Tícián
fotó: Nagy László
