„Minden zene elvarázsolt”
Dresch Mihály korunk kiemelkedő zenésze. Saját zenei világot alkotott a jazz és a magyar népzene sajátos ötvözésével. Kossuth-díjas, Liszt Ferenc díjas, Prima primissima-díjas, érdemes és kiváló művész. Saját bevallása szerint szereti átalakítani a különböző zenéket. Alkotásaiban mindig tettenérhető a tisztelet és a művészi alázat.
Mikor érték először zenei élmények? Hogyan lett zenész?
Kicsi gyerekként Földesen éltem a nagyszüleimmel. Keresztmamám nagyon jól tudott sok emberre főzni, gyakran megfogadták szakácsnak a lakodalmakba. Engem mindig magával vitt, nagymamám elengedett, mert jó kezekben voltam. A lakodalmakban játszott cigányzenekar is, de sokszor voltak tangóharmonikás, szaxofonos, hegedűs vagy bőgős falusi bandák. Kicsi voltam, eszembe se jutott, hogy zenész leszek, de minden hangszer nagyon tetszett. Később találtam a padláson egy kivénhedt citerát. Szétszedtem, csináltam rá új tetőt, drótokkal fölhúroztam. Szájharmonikáztam is, csárdásdallamokat játszottam nagyapámnak a nevenapján, Lajos napon.
Anyukám és apukám is szerették a zenét, mindenevők voltak. Amikor már velük éltem Pesten, a Zeneakadémiára jártunk, sokféle koncertet hallgattunk. Vasárnaponként a Nyugati restijében ebédeltünk, ahol Kozák Gábor József Népi Zenekara játszott. Órákig hallgattuk. Nekem ez is nagyon tetszett. Minden zene elvarázsolt. Hamar kiderült, hogy affinitásom is van hozzá. A Nádor utcai általános iskolába jártam, ahol szolfézs- és zongora oktatásra lehetett jelentkezni. 8 évesen önmagamtól be is iratkoztam, nagyon jól haladtam, odáig fajult, hogy zongora kellett volna otthonra, hogy gyakorolhassak. Anyukámék nem vettek nekem zongorát, így abbahagytam a zenetanulást. Ezt nagyon bánom, mert a zongora nagyon jó alap lehetett volna. Vettünk egy bendzsót, otthon bendzsózgattam, majd amikor nagyobb lettem, mondtam Apámnak, hogy szeretnék zenét tanulni, akkorra már kiválasztottam a szaxofont. Apám ekkor még sajnos nem engedte. Érettségi előtt semmiképp.
16 évesen a saját utamat kezdtem járni, fölvételiztem a Bartók Konzervatóriumba jazz szaxofonra, akkor már Gonda János jóvoltából indult ilyen szak. Előkészítőbe vettek föl, mert gyér volt a zeneelméleti tudásom. Egy év múlva automatikusan bekerültem a Konziba, a vizsgáim alapján. Ettől kezdve apukám támogatott, és szabad lett az út a zenei pálya felé.
Először fekete jazzt kezdett játszani?
Először hallgatni kezdtem nagyon sok fekete jazzt a rádióban, például Mahalia Jackson gospel énekesnőt. Az ő zseniális muzikalitása nagyon megérintett. Aztán a nagy afroamerikai mester, Johnny Griffin szaxofon játéka varázsolt el. A jazz hihetetlen sokszínűségét nagyszerű tanárom, Regős István ismertette meg velem. Az óráin és a kötelező zenekari gyakorlatokon kezdtünk klasszikus jazz formációba összeállni, és játszani. Nagyon élveztük. Egyre többet játszottam jazz klubokban, különböző zenekarokban, vidéken is. Végül azt vettem észre, hogy ebből élek.
Ekkor édesapja már belenyugodott, hogy zenész lett?
Nem rajongott azért, hogy ez lett az életem, de elfogadta. Néha eljött egy-egy fellépésemre, komolyabb helyszínekre. Sokszor nem is mondta, hogy jön, de egyszer csak észrevettem, hogy ott van. Kíváncsi volt, hogy boldogulok.
1984-ben már saját zenekart alapított.
Még a Konziban összeálltunk egy formációra Binder Karcsival. Ő vezette azt a kvartett-tet, egy lemezünk is megjelent. Majd szétváltunk és csináltam egy saját zenekart. Onnan kezdve mindig volt saját csapatom, akikkel a saját gondolataimat próbáltam meghonosítani. Eleinte gyengébben, majd egyre erősebben. Most is ezt csinálom.
Most már két zenekara is van. Miben különböznek, és mi a közös bennük?
A közös az, hogy mindkettőben van cimbalom. Az egyik formáció: cimbalom, dob, bőgő és én. A másikban nincs dob, bőgő van, cimbalom, brácsa és én. Ebben nem használok tenor szaxofon és sokszor játszom népzenét, amit átalakítok. Szeretek átalakítani dolgokat, de van amin nem változtatok, nagy tiszteletben tartom a gyimesi csángók zenéjét. A Gyimes völgye a Keleti-Kárpátok magyarlakta része. A zenéjüket megtanultam furulyán. Nehéz, gazdag zene, ezt úgy játszom, ahogy tanultam, illetve lehet éltetni, az ember úgy viszi a sorrendeket, ahogy akarja, magától alakul, de a stílusán nem változtatok semmit.
Egyszer Pestről biciklivel elkerekeztek Erdélybe. Zenét gyűjtöttek?
Székre mentünk, hogy megkeressük, és meg is találtuk Szabó Varga Györgyöt, aki kimagaslóan énekelte a népzenét. Ezt az utat összekötöttük egy bringás erdélyi túrával. Legnehezebb volt a Király-hágóra föltekerni, de megcsináltuk, fiúk, lányok, mindannyian. Bírtuk. 30 évesek voltunk. Nagy szeretettel fogadtak minket, örültek, ha magyarországiak jöttek. Ez 1985-ben, a legsötétebb Ceausescu érában volt.
Később kik voltak azok a zenészek, akik hatással voltak Önre?
Szabados György a mesterünk volt, nem csak a zenében, hanem politikában, történelemben, irodalomban, mindenben. Rendkívül gazdag tudású, művelt ember volt. Nagy csapat gyűlt köré, amit MAKUZ-nak, Magyar Királyi Udvari Zenekarnak nevezett el. Komoly, nagyhatású iskola volt, mindenről beszélgettünk, rengeteget tanultunk. Sokszor improvizáltunk teljesen szabadon. Leült 6–7 ember, elindult egy hang, ehhez és egymáshoz is kapcsolódva próbáltunk szabad improvizációban egy kompozíciót létrehozni. Felvettük magnóra, visszahallgattuk, elemeztük.
Majd egy izgalmas építkező időszak következett, rengeteg külföldi fesztiválra is kapott meghívást.
Gazdag, prosperáló időszak jött. A nyolcvanas évek vége felé változott a politikai helyzet, ahogy gyengült a Szovjetunió. Nyugaton nagyon kíváncsiak voltak a vasfüggöny mögötti zenékre. Megtört a jég, rengeteg lehetőséget, meghívást kaptunk. Koncerteztünk mindkét Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Végre Jugoszláviába is mehettünk, nyugatias élményeket, barátokat szereztünk a Vajdaságban. Újvidék, másnéven Novi Sad Telep nevű részén magyar közösség élt. Jó volt odamenni, szadaság volt, oldottabb légkör, mint nálunk. Nekem fontos volt együtt lenni kinti magyarokkal. A trianoni kettészakítottság ellenére mi akkor is tudtuk, hogy összetartozunk. Később a háború miatt a lakosság nagyon megcsappant, sokan elmenekültek Magyarországra vagy Nyugatra.
Európai koncertjei közben találkozott világhírű zenészekkel is. Együtt játszott Archie Sheppel és Chris Potterrel.
Ez a két ember a jazz-ben két teljesen más szegmenst képvisel. Archie Shepp fekete polgárjogi harcos, a Fekete Párducok tagja, elég radikális pali volt. Kimondottan forradalmi, felszabadító, politikai tartalmú zenéket csinált a 60-as években. Most már 80-on túl van, de nagyon empatikus ember, tiszta szeretet és energia. Óriási muzsikus és szellemiség. Ővele több ízben is volt szerencsém zenélni, lemezünk is jelent meg, ami szép sikert aratott, és a mai napig jó hallgatni. Chris Potterrel nem olyan rég találkoztunk magyar felesége révén. Óriási zenész és nagyon kedves ember. Vele is készítettünk egy albumot.
A magyarok közül a Csík zenekarral lépett fel sokszor.
A Csík zenekarral először a híres Dijoni Népzenei és Néptánc Világtalálkozón játszottunk együtt, a 90-es évek elején. A SOTE tánckarát meghívták oda, Csík Jani és barátai kísérték őket. Nagyon összebarátkoztunk, csapattag lettem. Jártunk is Kecskemétre minden héten – táncház is volt – Németh Feri barátommal, aki énekelt a zenekarban. Később Jani csinált egy lemezt, amin feldolgozások szerepeltek – A kor falára volt a címe – és egyszerre nagyon népszerű lett. Elindultak a saját útjukon. Kicsit másmilyen lett a zenei elgondolásunk. Néha hívnak vendégként, de már nem vagyunk együtt.
Milyen indíttatásból hozta létre azt az egyéni zenei világot, ami a jazz és a magyar népzene sajátos ötvözete?
Hosszú folyamat eredménye ez a zene. A Konzi jazz szakán egyértelműen az amerikai zenét tanultuk. Szabadosnál már szabadon zenéltünk. Amikor a táncház mozgalom elindult, oda is sokat jártam, a földesi élményeim is mindig bennem voltak. Nagyon szerettem a nagyszüleimet és azt a környezetet, amiben ott éltünk. Éreztem, hogy ezeket az élményeket, energiákat szeretném a zenémbe beépíteni. Amikor valakire gondolunk, elfog egy szeretet energia vagy akár harag energia is megjelenhet – ilyen is van, bár ne lenne – és az energiák táplálják a zenét. Az erdélyi igazi népzenék is erősen hatottak rám. Akartam, hogy ez az enyém is legyen, közben amikor kiállok a színpadra, nem akarok csak népzenész lenni, szükségem van a jazz-re is, mert ugyanúgy szeretem.
Szabadosnál láttam, hogy a zenét lehet önálló alapra építeni, ezt az alapot a belső élményeim adják, amikor komponálok.
Alkotott egy hangszert is, a fuhunt. Keresett egy hangzást vagy egy érzést?
Mindkettőt. Vettem erdélyi furulyákat. Megtanultam a gyimesi zenét, egy kicsit a magyarszováti zenébe is belekóstolgattam. Ezek mind más más zenei világok. Vannak közös dallamok, de más stílusúak. Töprengtem, hogyan használhatnám ezeket a zenekaromban. Egy nagyobb testű hangszerre vágytam és meg is csináltam magamnak.
Tetszett a hangja, és elkezdtem rá billentyűket fölrakni. Végül tele lett billentyűkkel. Egy hangszerész barátommal tökéletesítettük. Teljesen kompakt, egy zongorával, de bármilyen hangszerrel, mindenféle hangnemben lehet vele játszani. Érdekes furulya hangja van.
Hogyan változott a zenéje a több mint 30 év alatt, az első lemeztől a legutóbbi 2022-es Árnyékban című lemezig?
Az első lemezek anyaga nyersebb volt, de karakteresebb, őszintébb, jellemzően ezek a fiatalság értékei. A mai zeneiség, amit próbálok megszólaltatni, jóval árnyaltabb, finomabb. A legutolsó lemezünkkel elégedett vagyok. Jó a zenekar, szeretjük egymást, jók lettek a kompozíciók, könnyedén tudtunk játszani. Nem erőltetett, mégis erős jazz. Szép zene, nem lyukas, több szempontból helyén vannak a dolgok. Jó néha elégedettnek lenni, olyan érzés, mint megérkezni.
Milyen tervei vannak a jövőre?
Ki tudja? Szeretek zenélni, vannak meghívásaim, lesznek fellépéseim. Soha nem voltam státuszban, szabad szellemi foglalkozású vagyok most is. Ez a legszebb értelem vett cigányélet, a szabadság. Előfordult, hogy nem volt egy fillérünk sem, de aztán jött egy-két koncert vagy más felkérések. Ettől féltettek a szüleim, de mindig működött. Nem csak a zenekarokkal, hanem magamban is fogadok el felkéréseket. Zenéltem a Múzeumok Éjszakáján, kiállítás megnyitón, és irodalmi esteken összekötő zenét játszom. Ilyenkor ráhangolódom a művekre, a szövegre, és improvizálok.
Hogyan pihen?
Nagyon szeretem a vadvizeket. Még hidegebb időben is belemegyek a Velencei-tóba vagy más vadvízbe, és úszom. Ha süt a nap, és mondjuk 5 fok van, akkor is megmártózom. Kijövök és boldog vagyok, hogy megcsináltam. Fölpezsdülök. A víz nekem energia, vadság, szeretet, dinamika. Mint a zene.
Fridrich Piroska
Fotók: Csanádi Gábor
