Foszló inged lát téged magában látja véged megperkelt szirmait lyukas már szélte hossza veled mégis megosztja mi megmaradt ma itt mosolya rég kiszáradt utolsó szalmaszálad hónalja könnyei nézi az önarcképed amibe belelépett egy kifosztott zseni. A sok talán A sok talán kevés talánból tán kevés kell egy végső ébredés talán ha mozdulatlan szívedből újra katlan s szájadból újra kés lenne talán megélnéd amit most enyhe szél véd legbensőbb énedet.
Likes
No Comments