ne hidd hogy hülyének még sokáig nézhetsz mondván hogy elveszem tőled a jó kedved te aki engem csak szánakozni késztetsz te aki a bizalmam ki nem érdemled kinek emberi csonkasága töretlen ki letagadná létezésem és voltom kit egyre kevesebbre tartva kell megvetnem hogy ne kelljen bennem túl nagyot csalódnom ki nem is érted az ember miért zargat hogy a szemedre bármit is miért vetnek háborgattatva érezve nyugodalmad nem érezve semmit kötelességednek kiben nincs semmi ártatlan semmi szende kinek intését én magamra nem veszem hogy ha lehet ne is jussál az eszembe ki úgy ülsz szemétdombodon győzelmesen mondván védeni ne akarjam érdekem mint akiből kihalt az emberi ösztön köszönetem várva és hála-énekem tőlem ki a válaszaid ki nem küzdöm én aki a számat hasztalanul tépem merengve csak pökhendi közönyöd felett ember számba nem is véve semmiképpen téged megvetve az úri szerepedet téged aki a gúnyos pofákat vágod téged kit emberségre az ördög oktat nyomoromban találva meg boldogságod játszva a feldúltat és a zaklatottat kire nem is hatnak az emberi szavak kiátkozva azt ki rólad rosszat gondol meg nem állva hogy fel ne paprikázzalak nem értve semmit sértett indulatodból te aki kárálni tudsz csak mint egy kappan kit hiába kérek színt vallani szebben ugrálva csak egyre lobbanékonyabban egyre pipábban és ingerlékenyebben te aki a bajommal semmit nem törődsz várva csak a bukásom várva a vesztem nem felelve vörös fejjel úgy zsörtölődsz rám mutogatva a hátam mögött vehemensen hogy rajtam újabbat lökj újabbat taposs azt gondolva hogy elhallgatnom íratlan szabály mindazt amitől te olyan zabos vagy pazarolva a bizalmam egyre impulzívabban
Likes
No Comments