Ismét jött lehajtott fejjel:
maradt- e még böjti kenyér?
Híd alatt érte a reggel,
teste-lelke tavaszi tél.
Júdáskodók hamís pénze
szíkla-ösvényre kergette.
Hitetlenség élet-része,
mégis igaz könyörgése.
Társa nincsen, hogy is lenne?
Akad, aki megsegíti,
Szállást is ad egy éjjelre,
barátként mennybe repíti.
Reméli, a nyár majd hevít,
hajlékai csendes erdők.
Lelke mélyén emlékezik:
gyermekből hogyan lett felnőtt.
Támolyog a nagyvilágban,
s ha az adomány már elfogy,
elbóbiskol magas lázban,
s hírét viszik a galambok
.