699. szám Sztárinterjú

Jakupcsek Gabriella

By

Instinct de vie inévitable Megúszhatatlan életösztön

Interjú Jakupcsek Gabriellával

Fedél Nélkül 2021. május 26. 699. szám

A délutáni órákban kerestem fel, e-mailt írtam, alig egy óra múlva válaszolt: Mikor csináljuk? Ma jó? Először meglepett a rátermettség, aztán a fejemhez kaptam, de hát ő Jakupcsek Gabriella, mégis mit vártam, bíbelődésre tőle ugyan nem számíthat az ember. 2.452 adás, 23.148 vendég, 51.100 kávé – a könyveket és a céges előadásokat már csak én teszem hozzá.

Tegye! 2015 óta már az előadások és a könyvek is hozzám tartoznak. Azzal az esettel kezdődött, amikor a köztévénél érthetetlen módon egy létszámleépítés során valakinek keresztbe lehettem, és megesett velem az a csúnya történet. Ezt lényegesnek érzem hangsúlyozni, mert ez nem egyedi, sok száz emberrel megtörténik, hogy méltatlanul felmondanak nekik, szeretném, ha ők is figyelmet kapnának.

Ezért kezdett írni?

Fél évet gondolkodtam. Jó helyen voltam egyáltalán? Miért történt ez? Hogy nem vettem észre, hol dolgozom? Miért nem tűnt fel, hogy mit kellett volna másképp csinálni? A szeretteim, barátaim, környezetem pedig erre azt mondta: menj haza írni! Ennek az eredménye lett az első könyv (Megúszhatatlan), de itt nem állt le a folyamat. Már többről volt szó, mint terápiás munkáról, új célt tűztem ki magam elé, azt szerettem volna, hogy ami velem történt, ne forduljon elő másokkal, tanuljanak a hibáimból, akkor talán elkerülhetnek egy fájó eseményt. Könyvsiker lett és elindult egy új élet: a járványig teltházas bemutatókat tartottam, művelődési központokban, majd cégeknél adtam elő. Ebből lettek a tréningek. Vezetők és beosztottak hasonló nehézségű problémákkal küzdenek, fontos, hogy ennek teret adjunk! Azóta a témában két új kötet született (Nagy levegő; És te hogy vagy?), most írom a negyedik könyvem. Engem ezek a dolgok érdekelnek. Az ATV-n hétköznap este futó közérzeti talksow-ban, a Jakupcsek pluszban kilencven százalékban civil emberekkel, valóságos élettörténetekkel foglalkozunk, amire büszke vagyok. Ebben a mindennapok problémái és hősei egyaránt megjelennek. Fontos számunkra, hogy a valóságot ábrázolja a műsor, mert általa azok jutnak reflektorfénybe, akiknek a gondjaival és örömeivel rengetegen azonosulunk. Nagyon szeretem és hiszek ebben a talksow-ban, úgy látjuk, hogy igenis szükség van értékes beszélgetésekre a mai televíziózásban is!

Így lett a több évvel ezelőtti méltatlan bánásmódból országjáró körút, kiadványok és tréningek. Tudja, erről a prevenció jut eszembe!

Elsősorban arra kell ráébreszteni az embereket, hogy tegyenek magukért. A legnagyobb probléma, hogy társadalmunkban a történelem és a politika diktál, mondván „majd mi megmondjuk neked, mit csinálj, csak kövess minket szabályszerűen, mert a határokat mi szabjuk”. Egy jó jogrendszerben a határok is jók, viszont szükséges, hogy a saját életünk irányvonalait is megtaláljuk, máshogy nehezen lehetünk hatással a sorsunkra. Ezt kell felismerni és ezzel küzdök én is, így teszem fel a következő kérdéseket: mi volt a dolgom harmincéves koromban? Mi negyvenéves koromban? Mi ötvenéves koromban? Hogyan tekintek a jövőmre? Tehát, igen, ez prevenció!

Mi legyen az indíttatás?

A környezet! Egyedül semmi nem megy, főleg a bajban. Ezért lényeges, hogy kiket választunk magunk köré, ők milyen emberek, miben erősítenek meg. Az önsorsrontás mindig fennáll, viszont figyelemmel és az önmagunkra való ref­lektálással könnyebben elkerülhető. Látja, milyen fontosak a visszajelzések és mások, az ő észrevételeik! Meg kell találni a társunkat, azokat a barátokat, akikre támaszkodhatunk. Egyedül nem lehet a világgal küzdeni! Kell egy elhatározás, hogyan akarjuk látni az életet. Amikor valaki mindig mindenben a hibát keresi, de nem vállalja a felelősséget, akkor előbb-utóbb egy légüres térbe kerül. Persze azt is hozzá kell tenni, amikor a jóra kondicionáljuk magunkat és eldöntjük, hogy minden happy lesz, attól még nem garantált a siker. Itt beszélnék a változásról, ami összefügg a környezettel, melyben, ha nem érezzük jól magunkat, akkor eljött az irányváltás ideje. Ha látom, hogy engem frusztrál, ami körülöttem van, váltok. Röviden, szükség van másokra is és önmagunkra is. Olyan ez, mint a torna, nem mindegy, hogy egy gép tornáztat vagy mi magunkat, mennyit és hogyan. Mert, ha jól végezzük, akkor az izmaink meghálálják, emlékezni fognak és igényelni az edzést.

Iszonyatosan optimista!

Életösztön! Mégis nagyon levernek az apróságok, mondjuk egy hétköznapi kudarc, ami sokkal jobban hátravet, mint egy nagy probléma. Engem a kis dolgok szoktak leteríteni, nem a nagyok. Mondok egy példát: elviszik a szőnyegemet a tisztítóba, hazaadják elszakadva és nem vállalják érte a felelősséget, majd kellemetlen beszélgetések indulnak. Egy ilyentől képes vagyok forgolódni éjszaka, hiszen ennek a hátterében az emberi gondatlanság áll, mindig morfondírozom rajta. A nagyobb problémákat viszont pillanatok alatt kezelem, azonnal a megoldáson töröm a fejem, mert a rosszban nem lehet elüldögélni.

Így képzelem el a francia nőket. Mit tanulhatunk tőlük?

Általánosságban nem beszélhetünk francia nőkről, de vannak életérzések. Ez egy kultúra, ami nem csupán a múltban gyökerezik, a jelent is áthatja. Úgy élni, hogy megtartjuk a kultúránkat – és most nem a népi kultúráról beszélek vagy az ősemberről – hanem arról, hogy egy ízléses teraszon egy finom ebéd mellé egy jó bort teszünk, és nem műanyagtányérral terítünk. Ez nem egzisztencia kérdése, ezek olyan apróságok, amik átalakítják az ember hangulatát. Akik így élnek, akik ismerik ezt az érzést, tudják, mit viselnek, hogyan álljanak ki magukért. Néha már kellemetlenül jól tudják. Mi, magyarok nem is értjük, hogy egy francia szakszervezet mit hőbörög, nálunk harminc év alatt nincs annyi megmozdulás, mint ott egy hét alatt. A franciák végletes emberek a maguk gőgjével, önbecsülésével, amivel, ha kell, harciasan is fellépnek. Sok helyen ezért nem szeretik őket, az ilyen fajta határozottság a legtöbb európai országból hiányzik, belőlünk is.

Sosem felejtem el, amikor a Rue De Rivoli utcát keresve egy francia férfitól kértem útbaigazítást…

Nem viselkedett szépen!

Pontosan! Angolul közölte, hogy nem fog angolul beszélni.

Nem szeretem az öncélú mellveregetést, a hazafiaskodást, nem szabad a szánkra venni feleslegesen fontos dolgokat. Ugyanakkor, egy francia étteremben kilencvenkilenc százalékban francia zene szól és nem angolszász, mert ők a hétköznapok szintjén is franciák.

El tudja képzelni, hogy Önhöz hasonlóan a lánya is eltanuljon tőlük ezt-azt?

Szeretném, és ő is szeretne franciául tanulni, de aggódom, hogy ennek a nyelvnek nem venné nagy hasznát. Az egyik fiam nagyon jól beszél franciául, de sajnos ennek itthon nincs keletje. Életem meghatározó része volt a kint töltött idő, viszont ahogy haza jöttem, én sem tudtam használni a nyelvet. Ezzel a tudással beszorul a magyar ember. Ezért mondom a lányomnak, hogy inkább válassza a spanyolt vagy a portugált az angol és a német mellett.

Ugyanakkor megnyugtató, hogy nincsen felesleges tudás. Kint külön oktatják a moderátor és a kommunikátor szakmát. Nálunk nem ez a jellemző, nagy kár!

Ott ezt jól csinálják, hiszen külön foglalkozásokról van szó, amiket nem szabad összemosni. A vendéglátáson belül sem keverjük össze a szakács és a pincér feladatait. Erre itthon azt mondják, hogy televíziós vagy műsorvezető. Utóbbit már nem szeretem, ha kiírják a nevem után. A pályám elején persze erre törekedtem, hogy így nevezzenek, de amikor megláttam, hogy tulajdonképpen bárki használhatja ezt a szót, arra gondoltam, ez már nem tudást jelent, hanem beosztást. Holott a műsorvezetés egy foglalkozás volt, méghozzá nagy téttel, komoly egyetemeken oktatták, szakiskolákban. Mára viszont leértékelődött a pálya, ami az utánpótlással még visszafordítható lenne, csak legyenek, akik figyelnek erre, legyenek visszajelzések!

Mit írjak a neve mögé?

Megkérhetem, hogy ne írjon semmit?

Ebben a kérdésben könnyen megegyeztünk, már búcsúztunk volna, amikor hozzátette: annál több dolog foglalkoztatja, hogy csak a televíziós munkájával azonosítsák. Ezt igazán nem róhatjuk fel, Jakupcsek Gabriella közel harminc éves szakmai ismeretekkel és nem elhanyagolható mennyiségű tapasztalatával moderátorként, műsorvezetőként, szerkesztőként dolgozik az ország legjelentősebb talk-showján az ATV-ben, miközben azokat a civil embereket juttatja a figyelem középpontjába, akik a hétköznapok rendszerességéből kilépve egy francia nőt meghazudtoló – szerintem ugyanis van ilyen – komolysággal és elszántsággal beszélnek a mindannyiunkat érintő problémákról.

fotó: Falus Kriszta

You may also like