677. szám Széppróza

Piszkos Fred hova lett?

By

Miután Fülig Jimmy kéjesen szunyókált az árbockosárban, és szépeket álmodott, röptében egy sirály fölébresztette, mert a levegőben dolgát kellett végeznie.

Fülig Jimmy letörölgette magáról a sosem kívánt billogot, aztán a gépházba indult. De a feje az álmoktól még mindig zsongott, azt hitte, bezsongott.

1. álom: Katyvaresz útnak indul Dél-Afrikába egy vízilovásszal a szelek mérhetetlen szárnyán. A szárnytollak hullongani kezdenek, s Katyvaresz mint Ikarusz-busz, megáll. A megálló, ami keletkezett, innéttől fogva forgalomba került, és a Katymeg nevet nyerte el. Öröklétig üresen állt.

2. álom: Piszkos Fred balettezik. Furcsa, de nincs zene. Lábai olykor égnek állnak, olykor tipegnek, néha spiccezik. A spiccnek volt némi realitása a szalonspicc mián. De a tüllszoknya halovány rózsaszíne és a fején hordozott gumicsizma kissé rombolta a hangulatot. Fülig Jimmy egy pillanatra föl is riadt. Aztán visszaaludt, mert a következményekre rettentő kíváncsi volt.

3. álom: Csakhogy. Csakhogy ez az álom nem bizonyult folytatásosnak, mint a holly­woodi sorozatok, hanem egyre újabb szereplők léptek ki-be, föl és alá. Piszkos Fredből léptek ki-be és belőle föl és alá. Tehát az ökör körforgás elmélete megelevenült.

4. álom: Katyvaresz zarándokol. Bár nem tudjuk, ez mit jelent, de bandukol és tündököl. El fog jutni a Nagy Fogvájóhoz. Legalábbis úgy tündöklik föl. A Nagy Fogvájó egy kegyes istenség. Ő alapította a Fogházat, ő a vájárok védőszentje, és ő az, akinek nevét szádra ne vedd. Mert akkor örökre ott ragad.

5. álom: Piszkos Fred és Katyvaresz kártyáznak. Vagy hártyáznak. Vagy hárfáznak. Nehéz lenne megmondani, mert a lapok a homlokukon csücsültek, s közben mindketten dünnyögtek valamit, ami dallamnak éppenséggel nem nevezhető. Olybá tűnt, mintha párbajjal vívódnának.
Ezen a ponton Fülig Jimmy fölébredett.

– Tudod-e, ki vagyok én? – kérdezte egy borzas hang. – Mert én sem tudom.

– Ötleteljünk – mondta Fülig Jimmy.

– Rendben, de ha öt lett, akkor az négy volt és hat lesz.

– Hetedhét az minimum huszonnégy.

– Miért vélekeded ezt?

– Ahogy a Nagy Tanító mondja, számolni tudni kell.

– Ki az a Nagy Tanító?

– Hát a Nagy Fogvájó. Ott trónol a fogkoronákon, és fején is huszonhét fogkorona ékeskedik. Tehát ne kezdjél ki vele. Kifele!

A hang elsomfordált.

*

Körül vagy belül, de két hét múlva Fülig Jimmy megmámorosodott. Ez annyit tesz, hogy összetévesztette a mámort és Ámort. Nem ritka jelenség – ilyen esetekről beszámoltak már a másvilágról is. Jimmy viszont fülig lett ámoros és mámoros. És eljött a 6. álom.

6. álom: a Szancsó és a Panza éppen nem találják a helyüket. Keresnek-kutatnak Sir Vanitt Ész könyvében, de a lapokat vagy éppen átboglyozza a szél, vagy már megették a molyok. Fülig Jimmy álmában mosolyog. Rozinantének képzeli magát. Kellemes érzés, noha kissé gebe.

Nem volt könnyű az ébredés. Több má­zsás súlya volt. Fülig Jimmynek eszébe jutott erről, vigasztalásképpen, a pesti vicc: „Az elefánt és a kisegér utaznak a villamoson. A kisegérnek nincs jegye. Jön a kalauz – akkoriban még ilyen lények is éltek a földgolyóbison. Az elefánt gyorsan a zsebébe rejti a kisegeret. A magáé rendben – mondja a rend fölkent őre –, de hol van a másiké? Az elefánt a zsebére üt: Á, ez csak a fényképe.”

Apropó, fénykép. Fülig Jimmy kinyitja a nagyládát. Kinyújtja a nagy lábát. Nagylábujjával belekotor. A fényképek közt akad motor, meteor, medveorr.

De ő valami mást keres.

Azt a képet akarja kitúrni, amelyiken a Nagy Tanító és a Nagy Fogvájó együtt esznek tatárbifszteket. Merthogy egzotikus fölvételről van itten szó most. Ha megtalálná, körülbelül azt látná, ami itt leíródni fog:
Háttér: a Bahamák. Táncolnak a bahamákok. Olyan „Mák, mák, Esztermák, megtelnek a ciszternák” szerű törzsökös fakadott dallamokra és megszövegezettségre. Bár sem a dallamot, sem a prozódiát nem látni. Viszont a fákon ott ülnek szokásuk szerint az elefántok, és krokodilok pergetnek labdát az ormányukon. Majmok is vannak, ők a cipőfűzőjükkel bíbelődnek, a fülükre rátekeredett. Meg sem tudták kötni rendesen. Szegények – véli Fülig Jimmy, és egy másik képet keres.

Ott már ott a Nagy Tanító. Éppen banántot eddegél. A banánt nem bánt, mert tudja a kötelességét: Ámor mehet. A Nagy Tanító elégedetlennek tűnik, nyelvtani problémái révén. Nehéz nyelet ez a banánt. Pedig érett. És semmivé lett, mielőtt leszánkázott volna a torkán, ahogy tenni szokta az orkán. De ő nem adja föl. Az élet fenékig tejföl. Ez a pillanat van megörökösítve a fölvételen. A Nagy Tanító küzdelme a Nagy Banánttal.
A következő fotográfián Jimmy önmagát látja. Éppen szájába vesz kecses mozdulattal, etikettszerűen egy aligátort. Visszaemlékezik. Ez Ugandában lehetett vagy Budapesten az Állatkertben, ott mindig jókat tudott enni. De Pesten nem adtak utána szódavizet. Akkor mégis csak Uganda. Az aligátor fickándott, nem igazán akarta, hogy elfogyasztódjon a mellső bal lába is. De hősünk éhes volt. Magyarázkodni kezdett tehát: egy aligátor alig gát, és engem abban meg nem gátol, hogy kitépjem a fogát. Ha ez megvan, ott a gyomorsavam, ez volt az utolsó szavam.

Uff, én beszéltem – hagyta rá Jimmy. Márhogy ráhagyta az alig gátorra, akit időközben, poszthumusz, alig gátőrré nevezett ki, a Tisza szabályozását. Továbblapozott.

Ezen a képen én voltam éppen, de nem egészben – csak a bal lábfejem. Ez onnan fölismerhető, hogy kissé csámpás, és hiányzik róla a kisujjam. Azt az alig gátőr harapta le. Egészségére váljék. Fülig Jimmy ferdén nézett rám. Tekintetéből láttam, hogy a lábamat szeretné vizsgálat tárgyává tenni. Hát belerúgtam egy meglehetőst. Furcsa szinkronicitás köztem és az aligátor között. De lehet, hogy szimbiózis volt.

A fényképek csak áltattak minket. A lényeg mögöttük volt. Ahogyan mögöttünk is. Valahol hátul, még csak nem is a tudat mögött, valahol a hátunk mögött, mögöttünk hagyva, valahogy hátrahagytuk. És jött a 7. álom.

*

Gyerekkoromban a Rába partját jártam. Fülig Jimmy-vel rovarbábokat és lárvákat szedtünk ledőlt, odvas fákból. Ezeket az erkélyen vagy a szobában üvegekbe helyeztük, s néha reggel csodás lepkék, pillék, sőt óriás pávaszemek repkedtek köröttünk. Meg belém. Beszállt a szememen, kiszállt a fülemen. Nagy teljesítmény lehetett, mert szemem és fülem jóval szűkebb volt. Jimmy hessegette őket, erre átalakultak.

Emberekké váltak, akik birtokba akarják venni szemem és fülem. Ettől kezdve nem akarok se látni, se hallani. Katyvaresz halkan hortyogott.

*

A piszkos, a Fred, nem tűnt végleg el. Ezt onnan tudhatjuk, ha a szemünk mögé nézünk és a fülünk mögé hallgatózunk. Ilyenkor megjelenik egy keleti árnyjáték, amit szitárral kísér a keleti szél.

Fülig Jimmy és a Nagy Fogvájó narancsot hámoznak. Fred a földön guggol és a héjakat szedegeti. Lekvért óhajt belőlük főzni, lévén vérnarancsok. Közben néha megpiszkálja fogait egy aligátorral. Ilyenkor Fülig Jimmy és a Nagy Fogvájó fájdalmasat sóhajtanak. Tudják, hogy Fred nem fog lekvért főzni, lévén, hogy Fred nem létezik, és sohasem létezett.

2020. május, második díj

You may also like