A Mi Kis Családunk

Szakács János

By

terjesztő

Fedél Nélkül 2018. június 14. 624. szám

1979-ben születtem, idén leszek 39 éves. Ketten vagyunk testvérek, a lány ikertestvéremmel. Zuglóban születtünk, aztán Rákoscsabára költöztünk egy vályogházba, ami saj­nos később összedőlt. Helyette kaptunk egy tanácsi lakást, utána pedig albérletbe mentünk lakni.
Kijártam a nyolc általánost. Az általános iskola után egy darabig péknek, majd két évig parkgondozónak tanultam Csepelen. Azóta is ezzel foglalkozom, házaknál szoktam dolgozni. Egy kedves kertész szakember barátom szokott nekem segíteni ilyen ügyben, ő szokott hívni, ha van valami munkája számomra.
Most a 17. kerületben lakom egy albérletben a nővéremmel és a legkisebb gyermekével. Az idősebb gyermekei gyermekotthonban élnek. A nővérem szintén két helyen dolgozik egyszerre. Reggel mindig a nyomdába megy, utána pedig a postára. Most kezdtünk keresgélni egy másik albérlet után. Sajnos nemrég elveszítettük az édes­anyánkat.
Az újságra magamtól találtam rá 2011-ben, azóta terjesztem is. Az Örs vezér téren lehet engem megtalálni mindig, illetve különböző koncertekre szoktam még menni. Sokan ismernek már, mint terjesztőt, vannak visszajáró vásárlók. Sok jó ember van köztük, akik sűrűn megállnak beszélgetni velem.
Ha időm engedi, szinte minden nap bejárok a szerkesztőségbe. Ha tudok segíteni valakinek valamiben, akkor mindenképpen igyekszem segíteni én is egy kicsit. Nem is olyan régen egy társunknak szüksége volt egy rezsóra, így hát összegyűjtöttük rá a többiekkel a pénzt.

Azért terjesztem a lapot, mert szeretném, hogyha az emberek jobban megismernék. Szerintem sok szép verset, novellát olvashatnak benne, illetve érdekes személyeket ismerhetnek meg az interjúk során. Szerintem nem mindig csak a híreket kell olvasni, kell az embereknek egy kis kikapcsolódás.

Szöveg: Virág Réka és Rothman Lilla

 

terjesztői szám: 1705

terjesztő: 2010 óta

terjesztési helyszín:

pontos időpont: hétköznap délután, este

You may also like