Koraszülött voltam, születésem óta nem látok. Szörnyű gyerekkorom volt, nem kellettem a családomnak. Apukámék azért váltak el, mert anyukám választás elé kényszerítette: vagy én kellek neki vagy ő. Apukám engem választott, végül 6 éves koromban a nagyszüleimhez kerültem, ahol mélyszegénységben éltünk.
Minden borzalom, amit gyerekkoromban átéltem, az megerősített engem. Mindig az volt bennem, hogy én nem adom fel, erősnek kell lennem. Valahogy föl kell állnom. Valami mindig adott erőt, hogy nekem még dolgom van a földön.
Sokszor apukám is nagyon maga alatt volt. Amikor ezt láttam, arra gondoltam, ha most rajta is úrrá van a fájdalom, akkor rajtam nem szabad. Mert valakinek talpon kell lenni. És én voltam az… Azért tudok most is ilyen lenni, mindig felállni a gödörből és tovább harcolni, mert akkor megtanultam, hogyan legyek ilyen.
28 négyzetméteres pincelakásban élünk a szintén vak férjemmel és egészséges kislányunkkal. A lakás egy szintben van a járdával, nagyon sok mindent meg kell rajta csinálni. Tulajdonképpen egy szobakonyha-fürdőszobában vagyunk hárman. Elég keveset keresünk, de nekem nagyon fontos volt már a kezdetektől, hogy a kislányomnak meg tudjam teremteni a megfelelő környezetet. Ő miatta kezdtem el terjeszteni a Fedél Nélkült, hogy neki egy kicsit könnyíteni tudjam az életét. Persze a terjesztés sem mindig könnyű, vannak nehéz pillanatok. De muszáj folytatni, mert van miért, van kiért.
Voltak nehézségei a gyereknevelésnek, de mindennek vannak. Pelenkáztam, szoptattam, most mosok, főzök. Természetesen élünk. A kislányomnak természetes mindez, amiben tud, segít (például a vásárlásban, olvasásban. Sokat olvasunk együtt. Mondhatjuk, hogy ő a szemünk.).
Mivel én nem tudom, hogy milyen látni, nem tudom, hogy mit veszítek. Annak rosszabb, aki később vakul meg, mert az tudja. Nekem ez így természetes. Nyilván vannak nehézségei, volt, hogy már kiraboltak. Van bennem félsz, de nagyon sok jó ember van és nem szabad úgy hozzá állni, hogy „mindenki rossz”, mert egyrészt ez nem igaz, másrészt mert ez nekem sem jó. Semmiképp sem szabad ítélkezni. Nagyon nehéz, mert nem tudsz teljesen megbízni az emberekben. Vigyázni kell, de ugye vigyázni is nehéz.
Nagyon szeretem az állatokat, a virágokat, az embereket. Szerintem mind szebbé teszik a világot nekünk. Van egy mentett cicám, akit nemrég fogadtunk be. Rám is jó hatással van, de a kislányomnak is jó, mert megtanulja korán, hogy felelősséggel tartozik más élőlényekért. Szeret is neki vizet meg enni adni.
Nagyon hálás vagyok érte és hogy ilyen sok jó ember vesz minket körül, hogy vannak nagyon jó barátnőim, hogy jó a családsegítőnk. Én nem mindig a rosszat nézem. Persze, vannak problémák, de azzal, hogy minden nap elmondom, semmi nem fog változni.
Nekem akkor is süt a nap, ha sötét van. Nekem pedig mindig sötét van, de mindig süt a nap! Fontosabb, amim van, mint amim nincs. Ha körbenézek az életemben, akkor megbizonyosodom erről, mert rájövök, hogy minden rendben van. Minden jól alakult. Ha belegondolok, hogy mennyi minden alakulhatott volna mennyivel rosszabban….
Minden olvasónak azt kívánom, hogy merítsen belőlem erőt, és azt üzenem, hogy nem szabad feladni!
szöveg: Bárdos Bodza
Terjesztő: 2021 óta
Terjesztői sorszám: 2575
Pályák: Újbuda Központ, Etele tér, Gyöngyösi utca
