Molnár Áront a tévénézők Matyiként szerették meg A mi kis falunk sorozatban, a mozifilmek kedvelői A toxikoma egyik főszerepében, Szabó Győző megszemélyesítőjeként láthatták, a közélet iránt érdeklődők pedig egészen bizonyosan találkoztak a véleményével, hiszen egyre több olyan kérdésben alakított ki határozott álláspontot, amellyel mi is nap mint nap szembesülünk. Áron leginkább annak örül, ha így hangzik a bemutatása: „színész, aktivista és a noÁr mozgalom alapítója”
Arra a kérdésre, hogy mi az a noÁr, egyik klipedben válaszolsz, prózában sem lehet találóbban megfogalmazni…
„Nevem anagrammája, de a noÁr nem csak én vagyok. / Bárki lehet a tagja, kinek szemében tűz ragyog. / Ki nem fotelforradalmár, ki nem otthon tesped, / Mert a virtuális véleményvezérek nem öltenek testet.”
Miért érezted fontosnak, hogy mozgalmat alapíts?
Azt tapasztaltam, nagyon sokan beszélnek arról, mit kellene csinálni, de nagyon kevesen vagyunk, akik teszünk is valamit. Már a Vígszínházban, de később függetlenként is azt láttam, sok probléma vesz minket körül, beszélgetünk is róluk, de kevesen emeljük meg a seggünket, és váltjuk a szavainkat cselekvéssé.
A közélet iránti érdeklődést gyerekkorodból hoztad?
Nem, akkor még nem érdekelt a politika. De tanultam róla, hogy a poli
tika ókori, görög eredetű szó, ami közügyekkel való foglalkozást jelent. Ezért lehetetlen, hogy az ember ne foglalkozzon politikával, hiszen már az is politizál, aki csak morog, hogy drága a benzin vagy a kenyér. Egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte minden utamba kerülő tábláról a migráns szó ordít le és mindenhol pejoratív értelemben. Sok-sok olyan üggyel találkoztam, ami az erre érzékeny emberekben, így bennem is fájdalmakat, kétségbeesést, csalódást, dühöt, haragot gerjesztett. Ezeknek az érzéseknek a kifejezésére nem volt más eszközöm, mint a művészet. Úgy gondoltam, a hip-hop zenét, a rapet fel lehet használni arra, hogy levezessem, kiventilláljam a sok negatív érzelmet.
A színház erre nem ad elég lehetőséget?
A szerepekben is fájdalmakról, titkokról, kétségekről beszélek, de nem a saját személyes történetemet mesélem, hanem valaki másét. A noÁr dalai viszont sokkal személyesebbek, mivel ezeket a szövegeket én írom, ezekben egyes szám első személyben a saját gondolataimat mondhatom el. Eleinte ez inkább egy gerilla eszköz volt, de egyre többen érdeklődtek afelől, hogy vajon ez tud-e valamily
en változást hozni, tud-e alternatívát kínálni. Úgy éreztem, ennek túl kell nőnie azon, hogy rap számokat írunk, és elképzelhetőnek tűnt, hogy sok-sok munkával mozgalom lehet belőle.
Hogyan alakult ki egy-egy szám, illetve a felvetett ügy képviselete?
A kérdéseket, amelyeket a klippekben is feltettem, szakértőkkel is megbeszéltem, hogy tájékozott legyek a témában, és gyakran az ő gondolataikat is rímekbe fogalmaztam. Ez az ő tudásuk. „A noÁr ügye, hogy mindenkinek legyen egy ügye”. Bőven van választék, például a migráció, az oktatás, a hajléktalan emberek helyzete, a klíma- és környezetvédelem, az egészségügy és a pandémia mentén készítettünk számokat. A szakemberektől azt kérdezem meg, mi a probléma az adott témában, mi a megoldás, és melyek azok az idegen szavak, amelyek kellenek az érveléshez. Otthon átnézem, miben értenek egyet, és ez alapján megírom a szövegét a számnak. Ha megvan a szám, ki kell találni azt a stratégiát, hogyan lehet ebből ügy. Azért kell egy klipp, hogy ne csak hangzásban, hanem vizuálisan is tudjunk valamit nyújtani, és ha a szám katalizátorként működik, akkor a www.noar.hu honlapon mindenki tájékozódhat a témáról. Itt talál forrásokat, hivatkozásokat, cikkeket, tanulmányokat. A cselekvő állampolgárok megtalálják azt is, melyek azok az akciók, események, amelyekben ténylegesen tehetnek valamit az ügyért.
Az április eleji választási eredmény sokak számára hidegzuhany volt. Te milyen következtetést vontál le belőle?
Sok-sok kétségem támadt, át kell gondolnom, mit tettem jól vagy rosszul és hogyan tovább. Leginkább kérdéseim vannak, és most az a feladatom, hogy válaszokat keressek ezekre. Azt is meg kell fontolnom, nem volna-e jobb, ha megmaradnánk zenei formációnak és csak zenét csinálnánk… Mindig azt állítottam magamról, hogy nem naiv vagyok, hanem optimista. Mostanában viszont felmerült bennem az a gyanú, hogy mégis inkább naiv voltam. Hogy nem vettük észre ezt az ólajtós buktafelhőt, ami itt volt a levegőben? A választások után négy nappal már be is perelték a civileket, hogy érvénytelen szavazásra buzdítottak. Azok a kollégáim, akik közéleti kérdésekben kritikusak voltak, felkészülhetnek rá, hogy elfogynak a szerepek, nem kapnak majd lehetőséget. Ez a rendszer nem tudja elviselni a kritikát. Ezt éltem át a Vígszínházban is az Eszenyi-éra alatt, amikor a párbeszéd, a kritikus gondolkodás, az együttes stratégia-alkotás átcsapott egy olyan cezaromán őrületbe, ahol a vezető körül már csak a hűséges emberei maradhatnak, mert nem tűri az övétől eltérő véleményeket. A hűséges emberek nem kritizálnak, nem fogják megmondani, min kellene változtatni. Ez a rendszer a putyini Oroszország tökéletes utánzata. Orbánnak ki mond ellent a pártján belül? Ki meri elmondani neki, hogy nem jó, ha Kovács Ákos és Rákay Philip csinál filmet milliárdokból? Kik ezek az emberek a filmszakmában? A szakmaiságot felülírja a hűség, és nem csoda, ha szar filmek születnek rengeteg pénzből, ha rossz színházvezetések alakulnak ki pocsék darab-választással. Az állami pénzből készülő filmek mind adófizetői forintból készülnek, ez nem a kormány saját pénze. De most mégis, akik alkotni vágynak, kompromisszumok nélkül, csak a külföldi és a közösségi adományozás rendszerében gondolkodhatnak.
Ha az ellenzéki pártok nem szövetségben indultak volna, tippelni se mernék, melyikre adtad volna a szavazatodat.
Ennek is oka van. A mozgalommal nem politikai függetlenséget hirdettem, de a pártpolitikai függetlenséget nagyon fontosnak tartom. A kettő nem ugyanaz. Viszont a pártpolitikai függetlenség nem azt jelenti, hogy nem kérsz számon semmit a politikusoktól. Azoktól, akik kompetensek, joggal várunk válaszokat. Négy évvel ezelőtt, amikor nyert a Fidesz, beszélgettünk erről édesapámmal. Akkor azt mondtam, most vasárnap van, de hétfőn el kell kezdeni az építkezést azért, hogy egy szabadabb és nyitottabb országban éljünk. Négy év alatt hihetetlen mennyiségű melót tettem bele abba, hogy egyre többen legyünk és mozgalommá válhassunk.
És mit gondolsz most a választási eredmények tükrében?
Őrülten csalódott vagyok. Úgy érzem magam, mint egy bokszoló, aki lenn van a földön és éppen rászámolnak. De azt is érzem, hogy most jó a földön, lehetőségem nyílik egy picit megnyugodni. Van idő elgondolkodni, melyik ütésbe futottál bele, melyik mozdulatod volt ügyes és melyik nem érte meg. Megérte ennyi energiát beletenni? Szakmaiság, magánélet…, egyiket sem szabad háttérbe szorítani, négy év alatt mégis mindig ez történt. Az ellenzéket látva is csalódott vagyok. A választás után két órával már a szövetségesei is magára hagyják a jelöltjüket. Hogyan működött volna az összefogás, ha kormányra kerülnek? Ez a rendszer pusztítást pusztításra halmozott, az április 3-i szavazással pedig legitimitást nyert, hogy ez egy működő stratégia. Mindent központosítani, mindenhonnan elvenni az autonómiát, elvenni a független médiát és mindent, ami független, kíméletlenül hazavágni. Most meg kell vizsgálni ennek az eredménynek az okát. Aztán egy kicsit jó volna csöndben maradni és figyelni arra, mi történik. Az én célom a kormányváltás volt, de nem azért, mert rajongok az ellenzékért, hanem azért, mert úgy látom, ez a rendszer szétverte a meglévő értékeket. A civil szférától a független médiáig, az oktatástól az egészségügyig minden romokban áll. Most pedig egy olyan négy év következik, amelyben ez hatványozottan nehezebb lesz.
Friss hír, hogy a The Golden Linden Nemzetközi Filmfesztiválon a Toxikomában nyújtott alakításodért elnyerted a legjobb színésznek járó díjat. Te érezted már a saját életedben, hogy függő lettél? Kialakult valamiféle szenvedélybetegséged?
Függőségem lett a közélettel való foglalkozás, ami mindent felülírt. És függőségem volt maga a noÁr is. 24 órán át elérhető voltam, el is vártam mindenkitől, aki velem dolgozott. Szívem szerint tíz hírből nyolcra reagáltam volna, 8-12 óra volt a képernyőidőm a telefonomon. Mi ez, ha nem függőség? De már tudom, hogy ez nagyon durva, hosszú távon tarthatatlan.
Úgy hallottam, egy hét alatt tanultál meg lovagolni, hogy hitelesen tudd eljátszani a Hadik című film egyik főszerepét…
Ez túlzás, mert jól lovagolni sosem fogok tudni. De egy hét alatt megtanultam annyira, hogy elfogadható volt a szerephez szükséges tudásom. Ez egy történelmi kalandfilm, aminek várhatóan ősszel lesz a bemutatója. Gvadányi József grófot játszom benne, aki egy költő-huszár, több nyelven beszélő nőcsábász, az italt sem megvető híres verekedő volt. Nagyon bízom abban, hogy a hagyományainkat, a huszárkultúrát képes lesz átadni a film a fiataloknak is.
( – odorik – )
