Lukács fürdő szauna, ketten vagyunk. Fekszem, lazulok. Nyílik az ajtó és belép egy harmadik. Arra kér, keljek fel, mert oda akar ülni, ahol én vagyok. Átfut rajtam, hogy vajon ebben a tágas és üres helyiségben miért ezt a pontot nézte ki magának, de nem kérdezek, arrébb tolom magam némán. Tovább lazulok. Néhány perc múlva ismét szól, hogy nem kell megsértődni, csak ő a kályha mellett akar ülni. Elmerengek a világ dolgain, átfut rajtam az is, hogy itt mindenütt egyforma meleg van, de biztos a kályha ad neki biztonságot. Össze-vissza fészkelődik, nyugtalan. Mindegy, én lazulok tovább. Jó itt, most annyira megnyugtató minden. Végül lefut a homokóra, elköszönök tőlük, ismét ketten maradnak. Kint az ajtó mellett pakolok, de még hallom, amint ezt mondja: „na, remélem ez is megtanulta, hogy ne foglalja el mások helyét. Azt hiszi övé minden, aztán sértődötten kirohan, pedig, itt sok jó ember békésen megférne egymással.”
Jeges fürdőt veszek, azután úszom egy nagyot. Szép ez a nap.
De jó, hogy nem vagyok ennek a pasinak a helyén.
