Megbonthatatlan összefonódás ez, ha tavasz, akkor mindenki szerelmes, ha másba nem is, a szerelembe legalább. És akárhány éves is az ember, ez így van. Na jó, én így vagyok. A legmókásabb „szerelmi affér” ennek ellenére még télen esett meg velem és elérkezettnek láttam az időt megosztani önökkel is. Kiveszem belőle, ami előrevisz és megyek tovább a tavaszi széllel meg elárasztódással. ☺ (Fontos, hogy ez még a nagy edzésprogram előtt volt, ma már tuti nem mondaná az alakomra vonatkozó részt. Na jó, mondaná. Mindegy. Nem ez a lényeg. Nem.)
A legvadabb lovagtempót egész életemben, egy 83 éves bácsi tolta le nekem a metrón, kalapban, szövetkabátban. Megtudtam többek között, hogy három felesége volt, ebből kettőt a Jóisten szólított magához, most randizni megy a Moszkvára, mert amikor elindult a lakótelepről, még nem tudta, hogy egy piros kabátos nővel fog találkozni, így elhamarkodottan igent mondott a 74 éves özvegyasszonynak, pedig a társkeresőn a képek sosincsenek köszönőviszonyban sem a valósággal, erre itt termek én, élete asszonya, mondjuk a fogaim lehetnének egy árnyalattal fehérebbek(!). Ő biztos egzisztencia, most csináltatta meg a sajátját milliókért, gondoljam meg, mert akkor leszáll velem, most emelték a nyugdíját 45 ezerrel, néha még két sor csoki is belefér, a tábla nem, be kell osztani, mert látja az alakomból, hogy azt bizonyára szeretem. Ja, meg ha szociális munkás vagyok, akkor elápolgathatom őt is.
– Tudja, mit csinál a szociális munkás?
– Persze. Összeszedi az utcán fetrengőket. Én is a lábai előtt heverek Piroska, meg össze is tudok esni, pacemakert hordok a szívemben, meg most már magát is.
– De hát sárgák a fogaim, most mondta.
– A szerelem nem lóvásár.
Boldog szerelmeket, szép bókokat, szuper tavaszt Önöknek!
Nuszer Mirjam
