gondolatok a pályaudvaron

kék magzat a megcsalt pályaudvaron
magába roskadt kalóztekintet
oldalán pár forintba kapaszkodom
– és rajtad felejtem szemeimet
apró esélyekre kulcsolod kezed
és szívet gyászolsz a csillagok alatt
mert a lélek egyre kegyetlenebb
– csak mosolyom lehet fiatalabb
romlott szívemnek büntetés az ára
kövér szenvedésben növekszem 
– az idő ráncot vart homlokára
amíg dohos páholyában fekszem

képmása vagyok a gondolatnak
csak tekintetem tudom szerteszórni
mert nem látjátok szándékaimat
amit az emlékezet tud megóvni
de szétszóródott hamis tavaszom
– új Nap balzsamozza ágyamat
suhancok rugdossák kirakatom
amíg hamuvá égetem fátylamat

friss földi sebek bátorítanak
ősembert faragnak a világból
de a hús-vér falak összetartanak
akkor is ha a józan szavakból hiányzol

0