Beszélgetés Bihari Vikivel
Bihari Viki követőinek száma augusztusban lett 150 ezer a Facebook-on, és ha meggondoljuk, hogy nem
egy valóságshow önjelölt celebjéről van szó, hanem egy olyan bloggeről, aki önismeretről, különféle
személyiségzavarokról, a pszichoterápia fontosságáról mesél követőinek, ez egészen fantasztikus
teljesítmény.
Úgy tudom, 12-13 éve készítesz online tartalmakat, de a Tékasztorik blogot törölted, pedig 5-6
éven át sok vidám karakter bemutatásával szórakoztattad az érdeklődőket. Fater és baráti köre
nekem nagyon hiányzik. Mi az oka, hogy száműzted őket az életünkből?
Kinőttem a blogot, túlfejlődtem, elfáradtam, már nem akartam írni. Könyv formájában lehet kapni, ha
érdekel valakit, az online blog már valóban nincs meg. 2010 és 2015 között nagyon sokat adott nekem
az írás, most is sokat ad, csak szerencsére fejlődök, változok, és vannak régebbi rétegeim, melyek már
nem önazonosak velem, ilyen a túlságosan vulgáris, néha erőltetetten humoros, depressziós, szorongó,
magányos Bihari Viki karakter, aki szerencsére már csak a múlté.
Úgy jellemezted eddigi életutadat, hogy extrém, egészen szürreális önismereti ív, amit bejártál. Ez
így eléggé titokzatos. Mesélnél róla részletesebben?
Én úgy látom, hogy az emberek jelentős része nem változik, és nem fejlődik, maximum eltorzul. Én
viszonylag rövid idő alatt jutottam el A-ból B-be, azaz a depressziós, pánikbeteg, önbizalomhiányos, halni
készülő állapotból a boldog, stabil, kiegyensúlyozott, tiszta elméjű létbe. Ez tényleg ritka, nagyjából
olyan, mintha valaki ezerszer mászná meg a Mount Everestet, palack nélkül.
Két mozifilmnek is főszereplője voltál, melyek a Tékasztorik-ötletekből születtek meg, és tömény
öniróniával mutatod be párkeresős botorkálásaidat. Mindig is úgy gondoltad, hogy a humornak
gyógyító ereje van?
Igen, a humor, a nevetés oldja a szorongást, csökkenti a stresszt, tehát valóban gyógyító erejű. Erről
biztos vannak tanulmányok is, én most csak okoskodok. Rengeteg visszajelzést kaptam és kapok,
amikor humoros tartalmat gyártok, hogy az milyen nagy segítség a nézőknek, olvasóknak, mert pár
percre elfeledteti velük a mindennapi gondokat. A humor kicsit olyan, mint egy mentőöv: segít feljönni a
víz alól, aztán persze vissza lehet csúszni, ha nem figyelünk.
Egyik videódban azt mondtad, 95 százalékban kapsz szeretetet, hálát, köszönetet a követőidtől, a
maradék 5 százalék szerint viszont „trágár, proli, bohóc bloggerből lettél nagypofájú, kókler
megmondóember”. Hogyan edződtél meg annyira, hogy minden bántó szándék lepereg rólad?
Mennyi munka van mögötte?
Van egy kedvenc mondásom, ami úgy hangzik, hogy mindenki úgy látja a világot, ahogy ő van.
Mindenkin van egy szemüveg, és azon keresztül látja a másikat. Mivel mindenkin másmilyen szemüveg
van, ezért teljesen természetes, hogy engem is úgy látnak az emberek, ahogy ők a világot szemlélik. Aki
rosszindulatú, megkeseredett, gyűlölködő, nincs önismerete, az is máshogy lát engem, és egy boldog,
kiterápiázott ember is. Ég és föld a kettő. Nekem teljesen oké az, ha valakiből indulatokat váltok ki, és az
is oké, ha nem. Minden tartalomgyártó egy projekciós felület, egy vetítővászon, amire rávetítjük belső
folyamatainkat, vagy ahová kicsatornázzuk a dühünket. Ez a privát életben is sokszor így van, hiszen a
buszsofőrrel, az eladóval, vagy a közös képviselővel ordítunk, miközben apánkkal, vagy anyánkkal kéne,
hiszen ők bántottak minket, csak velük nem lehet, mert tekintélyszemélyek, ezért az elfojtott és
integrálatlan indulatot megkapja valaki más. Nincs ezzel gond, tudni kell kezelni. Én nagyon jókat alszom
akkor is, ha valaki neurotikus, elmebeteg sarlatánnak tart, és akkor is, ha Istennek képzel. Egyik sem a
valóság.
Önismereti csoportokat vezetsz, aki elakad az életében, személyesen is megismerkedhet veled.
Kinek ajánlod a csoportos beszélgetést és kinek nem?
Mindenkinek ajánlom, aki épp nem áll pszichiátriai kezelés alatt, nincs krízishelyzetben, és úgy érzi,
nagyjából azért jól van, terhelhető érzelmileg, és nyitott a változásra, hajlandó dolgozni a saját és mások
érzéseivel. A csoportnak hatalmas ereje van, főleg azért, mert itt nincs megszégyenítés, verbális
bántalmazás, számonkérés, megbélyegzés, ebben a két napban mindenki úgy jó, ahogy van, és ez
nagyon gyógyít. Természetesen ez nem maga a gyógyulás, a hétvégi csoportjaimmal annyi a célom,
hogy bemutassam, milyen egy empatikus közeg, és hogy hosszabb távú terápiába tudjam tessékelni az
embereket. Én csak egy előszoba vagyok, nem az egész ház, de próbálok kedvet csinálni a pince, és a
padlás kitakarításához is.
Többször is elmondtad, mennyire pocsék mentális állapotban van a társadalmunk. A videóidat
hallgatva néha úgy érzem, szinte mindenkit önismereti foglalkozásokra, hosszú távú
pszichoterápiára küldenél. Nem túlzás ez?
Nem.
Miért a bántalmazó kapcsolatokra és a nárcisztikus személyiségekre specializálódtál? Vagy
rosszul látom az arányokat?
Az elmúlt, közel 47 évemet elég szépen végigkísérték a bántalmazók, nagyjából pontosan ugyanúgy,
mint bárki más életét Magyarországon, ezért kézenfekvő, hogy ebből van a legtöbb mintám, ezektől az
emberektől tanultam a legtöbbet. Magyarország egy narcisztikus, depressziós, megkeseredett, és
iszonyú rossz állapotban lévő ország, egy lelki és mentális siralomvölgy. Olyan szinten vannak rottyon az
emberek, hogy ha a mai naptól kezdve mindenki eljárna önismeretbe, legalább 10 évig, és mellette
megtanulna meditálni, jógázni, kapcsolódni, és önreflektálni, akkor mondjuk 200 év múlva lehetne itt
változás. Annyi transzgenerációs traumát cipelünk, annyi verést, szexuális abúzust. szóbeli bántást,
érzelmi elhanyagolást, hogy ezeket kipucolni több generáció munkája lesz, sajnos.
Mi lehet az oka annak, hogy a nők sokkal nagyobb arányban kérnek segítséget, mint a férfiak? A
pasik úgy érzik, hogy lelki dolgokkal foglalkozni férfiatlan és a gyengeség jele? Mert gyermekként
gyakran ilyesmiket hallunk a felnőttektől…
Rengeteg oka van ennek, a neveltetés, a hormonok, a férfi és a női agyműködés különbözősége, a
társadalmi elvárások, a nemi szerepek, lehetne még sorolni. Sajnos a férfiak sokszor tényleg abban
szocializálódnak, hogy érezni ciki, meg a kisfiúk nem sírnak, csak a lányok, ami szörnyen romboló, és
sokszor a felnőtt férfiak már teljesen le vannak választva az érzelmeikről, mert megtanulták, hogy csak a
teljesítmény számít. A nőkön másfajta terhek vannak, például ott van a gyerek, a család, ami tokkal-
vonóval átír mindent egy nőben, és egyszerre több szerepben kell helytállnia. Nem csoda, hogy ennek
sokszor teljes szétesés a vége, amikor mondjuk egy nő tényleg segítséget kér. Én úgy látom most, 2023-
ban, hogy a férfiak is elkezdtek nyitni az önismeret felé, amitől mindig elolvad a szívem, mert krónikus
férfi és apahiányban szenvedünk, nagyon kellenek nekünk az érző, empatikus, humoros, jó állapotú
férfiak!
Amit még nem szeretek, az a nők és a férfiak versenyeztetése, hogy például mennyivel könnyebb a
férfiaknak, és mennyivel nehezebb a nőknek. Mindkét nemnek nehéz, csak máshogy. A férfiakat
jellemzően erőteljesen verik gyerekkorukban, általában az apjuk, pluszban kapnak egy jégcsap anyát is.
A nőket jellemzően szexuálisan (is) bántják többet, pluszban ők is kapnak egy érzelmileg elérhetetlen
anyát, és egy alkoholbeteg apát. Most akkor itt kinek a könnyebb, ki nyeri a traumaversenyt?
Mindenkinek nehéz ebben az országban, és ez nem most kezdődött, ez évszázadok óta rettentő nehéz,
legyen az ember akár nő, akár férfi. Nem egy számegyenesen nehéz 1-10-ig, hanem másmilyen
nehézségek vannak, de az egyik nem fél kiló, a másik pedig nem 2 tonna, hanem csak más színű.
Írtál egy nyílt levelet a főpolgármesternek, amelyben épületet kérsz arra, hogy legyen egy hely,
ahol kamaszkorú fiatalok beszélgethetnek, kérdezhetnek, segítséget kérhetnek, ha olyan
problémáik vannak, amelyekkel nem tudnak vagy nem mernek a szülőkhöz, tanárokhoz fordulni.
Hol tart a tervezés és a megvalósítás?
Még nem tudom, válaszokat várok. Van, ahonnan már érkezett biztató helyzetjelentés, van, ahol
hónapok óta ülnek az e-mailemen, ami érthető, úgyhogy türelmesen várok, és fogom majd posztolni, ha
áttörést értünk el!
Volt egy ember az életedben, akire mindig szeretettel emlékezel vissza. Nagyapád mit tudott, ami
ennyire különlegessé tette?
Tudott szeretni.
( – odorik – )
