Beszélgetés Monori Lilivel
Köztudomású, hogy Monori Lili ritkán ad interjút, a pletykákra éhes bulvárlapok sem tudnak róla mit írni, de ha színpadon vagy filmen látjuk, annak mindig súlya, jelentősége van. Lapunk arra kérte meg, vállalja a szembesítést olyan nézők véleményével és érdeklődésével, akik örülnének, ha választ kapnának kérdésükre.
Novemberben készülök megnézni a 10 perc vers című előadást, de úgy hallottam, hogy nem tíz perc és nem csak vers. A Proton Színház ajánlója is titokzatos… Mire számíthatok? Kinek ajánlja az előadást? (Gonda Gábor, optikus)
Kedves Gonda Gábor, örülök az előadás iránti érdeklődésének. Az előadás egy performance, ami a magányról szól. Színésznő-magányról, benne a női-emberi elmagányosodásról. Egész életemben küzdöttem, hogy ne faljon fel a színészet, maradjon saját, független lényem, ami nem „szerep”. Billegve jártam be így az utamat, színészként és emberként. Ez a témája az előadásnak.
Pár évtized után elkezdtem újra nézni Mészáros Mártának azokat a filmjeit, amelyek egyetemista éveim kedvencei voltak és nem győzök csodálkozni, látszólagos egyszerűségükben is mennyire maradandóak. Kíváncsi lennék rá, Monori Lili hogyan emlékezik vissza ezekre a filmekre és mi lehetett az oka, hogy külföldön sokkal népszerűbbek lettek, mint itthon. (Dr. Zolnay István, jogász)
Mészáros Márta a 70-es években a női egyenjogúsági mozgalom egyik filmes alakja lett, világszerte. De nem feminista. Engem is felkért több szerep eljátszására a filmjeiben. Sok nemzetközi filmfesztiválra meghívták a filmeket, díjakat kaptunk, különböző országok játszották a mozikban, sikerrel. A külföldi sajtóban dicséretet kaptunk, itthon rosszallást. Jancsó Miklós akkor azzal magyarázta mindezt, hogy itthon a politika rátelepszik a magyar filmre. Színpadi színész voltam, mindig jó színikritikákat kaptam, megdöbbentett, hogy a filmszereplésemet itthon ennyire elutasítják. Külföldön ennek pont a fordítottja történt. Aztán hozzászoktam a „trendhez.”
Melyik szerepére a legbüszkébb, és melyik az, amit kudarcnak tart? És miért? Hozzám az Evolúció című Mundruczó-film áll a legközelebb, és az abban nyújtott alakítása fájdalmasan szép élmény. (Szabó Elvira, óvónő)
Nagyon jólesik, hogy Elvira szereti az Evolúció filmet, benne engemet is. Igazából mindig elégedetlen voltam a munkáimmal. „Lehetne ezt másképp is, csak nincs rá idő”, ez volt az alapgondolatom. Ma is ez. Berögzült.
Olvastam, hogy Franciaországban idén mutattak be egy válogatást az életművéből és úgy tudom, pályája elején arra is lehetősége lett volna, hogy ott telepedjen le és francia színésznő legyen. Miért maradt itthon? Nem bánta meg? Ma is így döntene? (Konyáry László, „munkakerülő”)
Idén, év elején megkerestek francia filmesztéták, hogy retrospektívet készítenek eddigi filmes munkáimból. El is készült, Párizsban a Liszt Intézetben február-június között vetítették a francia közönségnek, előadásban elemezték a filmes színészetemet, a közönség kérdéseket tett fel. Volt olyan „szeánsz”, hogy a moziterembe nem fértek be a nézők, a nagy csarnokban tartották meg a vetítést. Annak idején Isabelle Huppert francia filmsztárral játszottam az Örökségben. Isabelle zsűrielnök volt 1979-ben egy filmfesztiválon, nagydíjat adott a Ha megjön József című filmnek, ezt Kézdi-Kovács Zsolt rendezte. Meghívták a filmet és engem is a párizsi bemutatóra, majd 1980-ban a Gaumont filmvállalat felkért szereplésekre olasz és francia filmekbe, ehhez kint kellett élnem. Hatéves kisfiam közben itthon várta, mikor jövök már haza. Minden nap beszéltünk telefonon. Őt nem vihettem ki magammal, végül is nem bírtam tovább, visszajöttem hozzá. Soha nem bántam meg, ma is ezt tenném. Akkoriban nem volt a zsebünkben az útlevelünk, 3 évente lehetett kérni a BM-től.
Valamikor a nyolcvanas években két előadást is megnéztem egy pincében, valahol a Palotanegyedben, és úgy emlékszem, mindkettő komoly kihívást jelentett a lassúsága miatt. Annyira más volt, mint a megszokott színházi darabok, hogy ott és akkor nem is igazán értettem. Viszont beleégett az emlékezetembe, és szép lassan összeállt a kép, mit is láthattam. Ez természetes vagy én voltam nagyon felkészületlen erre a stílusra? Mi volt a céljuk ezekkel a különös tempójú és hangulatú előadásokkal? (Tassy Julianna, nyugdíjas tanárnő)
Julianna a Szentkirályi Színházi Műhelyben látott előadást, nem tudom melyik lehetett az. Kísérleti színházi próbára volt engedélyünk, előadásokra nem. „A színészet mint önálló formanyelvű művészet” tárgykörben végzendő tevékenységre kértünk engedélyt a VIII. kerületi Tanácstól. Idézhetem Koltai Tamás kritikust, aki az Élet és Irodalomban írt rólunk? „Hétkor lemehetünk, jegy nincs, fizetni nem kell, Székelyék szerint a kultúra nem áru… Ők a létükkel a színházat mint szolgáltatást tagadják, és mint kultikus létformát élesztik ujjá… Ez nem úgy színház, hogy színház. Valami atavisztikusabb, zsigeribb, ijesztőbb… az agyonkoptatott szó: „alakítás” érvényét veszti, szerepjátszásról beszélni lehetetlen, a szerep maga a színész.” Ha többet szeretne tudni ezekről az előadásokról, sok-sok információt talál a monorililiegyesulet.hu oldalamon.
Milyen érzés, könnyebb vagy nehezebb családtagokkal játszani színpadon vagy filmen? Férje, Székely B. Miklós szinte állandó alkotótársa, de láttam már Rozi lányával is közös jelenetben a Nikó című rövidfilmben… Mennyire szigorú kritikusai egymásnak? (Zalán Huba, ötvösmester)
Családi színházi műhelyünkben háziállatainkkal játszottunk, otthon is próbáltunk, a „szigor” nem merülhetett fel, nem profiknak kezeltük egymást. Fiam, lányom, férjem… úgy, mint otthon bármilyen tevékenységben.
Amikor saját szülését is vállalta a Kilenc hónap című filmben, azt hittem, sok-sok bulvárhírt fogok majd olvasni erről a színésznőről. Aztán mégse. Semmilyen pletykáról nem hallottam, közös családi fotókat se látok sehol, ráadásul úgy tudom, vidéken lakik, mintha direkt rejtőzködő életmódot választott volna. Tudatosan kerülte el a „celeb” létet? (Szentesi Tamásné, nyugdíjas gyógyszerész)
A gyerekeim asztmatikus hörghurutban szenvedtek, ezért költöztünk Pestről tisztább levegőre. A celeb-lét akkoriban nemigen virágzott, a Kilenc hónap film kapcsán sem keresett a sajtó, csak a Filmvilág készített egy címlapfotót.
Bármiben láttam, mindig az volt az érzésem, nem színészt látok, hanem egy nőt, aki a saját életét és gondolatait tárja elénk. Azt hiszem, erre szokták mondani a kritikusok, hogy eszköztelen. Volt már olyan szerepe, amivel egyáltalán nem tudott azonosulni, mégis elvállalta? (Boda Attila, tolmács)
Amikor az ember elvállalja a szerepet, még nem tudja, tud-e vele azonosulni. Azért vannak a próbák, hogy ez sikerüljön.
A 10 perc vers apropóján érdekelne, a versek milyen szerepet játszanak az életében? Kedvenc költeménye? Legkedvesebb költője? (Makula Noémi, gimnazista)
Amatőr versmondóként kezdtem a pályámat. Sokáig Ady Endre volt a legkedvesebb költőm, később József Attila, Kosztolányi Dezső, sokan még… Francia költők is szép számmal. Rimbaud., Villon… A Dunánál című József Attila verset sokat szavaltam, szerettem.
Van-e olyan újságírói kérdés, amit soha nem tettek fel, de amire nagyon szívesen válaszolna? Ha igen, mi az? És mi lenne rá a válasz?
Nehéz műfaj a kérdés-felelet játék újságíró és alanya között. Nekem szorongást okoz, bizonytalanságot. Miért lehet ez? Ez a kérdésem. Két idegen munkaszerűen nem „beszélget” oldottan, hanem mint az iskolában. Felszólít a tanár és felelnem kell. Vajon milyen jegyet kapok? – ettől félek ilyenkor.
(A szerkesztőségi naplóba csillagos ötös került – a szerk.)
( – odorik – )
