Fáj nagyon

miért kell mindig erősnek lennem,
mikor a bent azt üvölti fáj nagyon,
a bordám szinte belereccsen,
ahogy a lépés reccsen a friss havon.
miért kell mindig álmodnom rólad,
bár az üres, a nem vagy, fáj nagyon,
úgy ha az ősz a fákra sóhajt,
s nem marad levél az ágakon.
miért gondolom, gyűlöl a világ,
bár ha szeret, az gúny, és fáj nagyon,
mit adjak neki vissza hát,
én a tékozló Harpagon.
miért érzem azt úton lenni élet,
mert az érkezés az fáj nagyon,
és nem baj ha forrong a vérem,
majd megdermed a hideg vason.
miért kell mindig ölnöm magam,
hisz élni jó csak fáj nagyon,
az idő már deresre verte hajam,
lehajtott fejjel kell mégis hordanom.
miért nézek mindig a tükörbe,
hisz’ amit látok az fáj nagyon,
mert arcom össze van gyűrődve,
de majd kisimul az utolsó hajnalon.
ami érzem, hogy holnap lesz,
nem fáj senkinek, ez fáj nagyon,
vihar szememben hideg eső neszez,
sirat az Isten, én csak hallgatom.

0