Az ágyad voltam,
ma éjszaka rajtam aludtál,
ülve aludtál.
Két pici lábad a hónom alatt,
kislábujjad ívén megcsillant a holdfény,
a mellemen ültél,
mégis engem kerestél.
Álmodban többször is feljajdultál,
engem hívtál:
hol vagy, jaj, istenem, hol vagy!
Én szóltam hozzád,
de Te nem hallottál,
mert mélyen aludtál,
nagyon mélyen aludtál.
Eperajkadra vércsík száradt.
Tejfehér kebled mintha hóból lett volna,
áradt belőle a kegyetlen fagy.
És csendmanó altatódalt dúdolt.
A homlokodon dobolt,
szemöldököd volt a cintányérja.
És én szóltam hozzád,
de Te nem hallottál,
mert mélyen aludtál,
nagyon mélyen aludtál.
Nagyon mélyen aludtál!
Hiszen halott voltál.
A vers megjelent a szerző Vérzik a lelkem c. kötetében. A kötet kapható a Fedél Nélkül Szerkesztőségében és az utcalap terjesztőinél.