674. szám Aktuális Sztárinterjú

Kapás Boglárka

By

Kapás Boglárka 1993. április 22-én született Debrecenben. Hatévesen kezdett versenyszerűen úszni. Tizenhét éves, amikor a Szingapúrban rendezett Ifjúsági Olimpiai Játékokon berobbant a világ élsportolói közé: arany, 200 méter pillangó, arany, 400 méter gyors, ezüst, 200 méter gyors. Eredményei egyszerűen lenyűgözőek. A Prágában, 2009-ben rendezett Ifjúsági Európa-bajnokságtól (ezüst, 200 m pillangó) a 2019-ben, Kvangdzsuban rendezett Világbajnokságig (arany, 200 m pillangó) 10 arany, 6 ezüst, 5 bronz érmet szerzett nemzetközi versenyeken. Pompás gyűjtemény.
A magyar bajnokságokon sem szerepelt rosszul. Emeljük ki a 2015-ös évet, amikor tizenegy számban indult, 9 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet nyert. Elképesztően jó eredmény. Aki irigyli, próbálja meg utána csinálni. Én egyáltalán nem irigylem, mert tudom, hogy rengeteg munka van benne. És arra bíztatom a mai gyerekeket, válasszák példaképüknek Bogit. Kapás Boglárka az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója, az ELTE Sport Arca.

“Nem szabad pánikolni”

Interjú Kapás Boglárkával

Fedél Nélkül 2020. június 04. 674. szám

Amikor olvastam, hogy megtámadott téged az a csúnya vírus, nagyon megijedtem. Neked mi volt az első gondolatod, miután megtudtad, hogy pozitív a teszted? Hogyan reagáltál?
Elsőként is, köszönöm az együttérzést, ez igazán jólesik! Engedd meg, hogy itt ragadjam meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azért a sok biztató üzenetért, amit a szurkolóimtól kaptam. Nagyon nagy lelkierőt adtak, egyszerűen csodásak! Tehát, amikor megtudtam, őszintén szólva, elsírtam magam, sokkolt a hír, miután mindenhonnan és mindenhol a járványról hall az ember. Nagyon megijedtem, még akkor is, ha nem volt semmiféle tünetem, nem tudtam, mi jön most. Azután telefonon beszéltem a családdal, az edzőmmel, orvosokkal, barátokkal és mind megnyugtattak. Mindenképp szerettem volna megosztani az emberekkel, hogy fertőzött lettem, hiszen úgy gondolom, nagyon tanulságos eset az enyém. Abban biztos voltam, hogy a lehető legszemélyesebb úton szeretném ezt elmondani a külvilágnak, rávilágítva arra, amiről a szakemberek hetek óta beszélnek: bárhol elkaphatjuk a vírust, és nem feltétlenül okoz tüneteket, hiszen fertőzött voltam én is. Ennek érdekében egy videó-üzenet készítettem, amit a közösségi oldalamra tettem ki.

Mit éreztél? Könnyen legyőzted a kórt vagy nehéz küzdelem volt?
Végig, úgy értem, az első, már negatív teszt eredményéig semmilyen tünetem nem volt és szerencsére azóta sincs. Erre egyébként a válogatott orvosai számítottak is, hiszen elég erős szervezet a miénk, élsportolóké, így várható volt, hogy komoly tünetek nélkül fogjuk megúszni.

Maradt-e valamilyen testi vagy lelki utóhatása?
Lelkileg valóban megviselt, de ahogy túllendültem rajta, próbáltam a pozitív oldalát nézni, például olyanokra is volt időm, amikre eddig nem: olvastam, főztem, kertészkedtem. Viszont már nagyon hiányzik Édesapám, aki Erdélyben él, így sajnos nem láthatjuk egymást még egy ideig.

Mit tanácsolnál, mit tegyenek, hogyan viselkedjenek azok, akik elkapják a COVID 19-et?
Felelősségteljes és fegyelmezett magatartás szükséges, nem szabad pánikolni, az esetek többségében otthonról kezelhető a betegség. Továbbá elengedhetetlen, hogy betartsuk a szabályokat magunk és a környezetünkben élők érdekében. Amennyiben érzékeljük a tüneteket, mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk, első körben telefonon kell jeleznünk.

Az olimpiát egy évvel elhalasztották. Jó ez neked? Könnyen át tudod programozni a dolgokat?
Az olimpiáról sajnos már sejteni lehetett, hogy el lesz halasztva. Sorra mondták vissza a megjelenést a nagy nemzetek és teljesen kilátástalan volt a helyzet már az egész világban, úgyhogy nem lepett meg a döntés. Sajnálom, hogy így alakult, de ez volt a helyes döntés. Azt hiszem, hogy ez így fair, mert nagyon sok sportoló már korábban kénytelen volt megszakítani a felkészülését, nem lett volna sportszerű eltérő feltételekkel versenyezni. Örülök, hogy már megvan a verseny időpontja, így tudjuk, mire és mikorra kell készülni.

Tudom, mindent megteszel, hogy a dobogó legfelső fokára állj Tokióban. Hány százalék esélyt adsz erre magadnak?
Nem szeretek esélyeket latolgatni, de ha úgy jöhetnék haza Tokióból, hogy a medence minden egyes centiméteréért megküzdöttem, beleadtam mindent, akkor már elégedetten szállok ki a vízből. Ha mindez egy éremhez is juttat, a boldogságom határtalan lesz, beteljesülne az álmom.

Mennyi ideig kellett leállnod az edzésekkel? Az otthoni „gumiköteles pancsolás” valamelyest azért helyettesítette az edzéseket?
Mindenféle megoldásokkal próbálkoztam, például egy gumikötelet erősítettem a derekamra, amit egy oszlophoz kötöztem, ez visszahúzott a medencében úszás közben, tehát előre haladni nem tudtam, viszont erősítésnek kiváló volt. Hosszú hetekre fel kellett függesztenem az edzéstervem, ez alatt jógáztam, tornáztam, spinningeltem, futottam, de a vízközeget egyik helyettesítő sport sem tudja reprodukálni. Élsportolóként ahhoz vagyok szokva, hogy naponta tizenkettő, tizennégy kilométert úszom, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy amennyire lehet, szinten tartsam magam, de ezt a mozgásformát nehezen tudtam mással pótolni. Nehéz felmérni, de tény, minél több hét telik el, úgy kerülünk egyre távolabb a jó fizikai állapottól, amivel edzeni lehet. Általában a kihagyott idő kétszerese az, amire vissza tud kerülni az ember a jó formájába, ha minden jól megy, ez nagyjából három hónapot fog igénybe venni.

Mit jelentett az ELTE Sport Arcának lenni?
Nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy én lehetek az ELTE Sport Arca. Az Egyetem keresett meg és büszkén vállaltam, hogy ezzel is képviseljem az intézményt, ahol tanulmányaimat folytatom.

Egy feszes időbeosztású élsportoló hogyan tud időt szakítani az egyetemi tanulmányaira? Talán a szórakozás, hobbi teljesen törölve? Vagy azért arra is jut idő?
Az életem jelenlegi szakasza szinte kizárólag az úszásról szól, de igyekszem minél több időt tölteni a szeretteim körében. Próbálok az egyetemen is helytállni, de sokszor kell vizsgát, félévet halasztanom. Szerencsére az Egyetem tolerálja és segíti az élethelyzetemből adódó változásokat. Természetesen ugyanúgy nekem is minden egyes vizsgát le kell tennem, de a versenyek, edzőtáborok miatt több időt kapok rá. Egy élsportoló napirendje rendkívül feszes, minden nap 6-9.30-ig edzem vízben és szárazföldön egyaránt, majd 16.00-19.00-ig újra csobbanok. A köztes időt pihenéssel, alvással kell töltenem, hogy megfelelően regenerálódjak az esti edzésre. Amint azzal is végzem, örülök, ha minél hamarabb ágyba kerülhetek.
Szabadidőmben szeretek főzni, sütit sütni, olvasni és mostanában egy új hobbinak, a festészetnek hódolok. Azonban a szívem csücske, az Erdélyben töltött napok Édesapámnál, ez így van, mióta az eszemet tudom, ha időm engedi, indulok is hozzá.

Nagy kihívást jelent-e pszichológiát tanulni? És miért éppen azt?
Mindig is érdekelt a pszichológia tudománya, és azt gondolom, hogy az élsportolóként megszerzett tapasztalataimat eredményesen tudnám hasznosítani, mint sportpszichológus. Érzékeny vagyok a témára és nyilvánvalóan a pszichológia oldaláról is megközelítek egy-egy versenyhelyzetet, ez bizonyára előny, de az egyetem nagy része még előttem áll. Azért választottam ezt, mert ez illeszkedik az érdeklődési körömhöz, az persze pláne jó hír, hogy ebben tovább tudom vinni a sport iránti szeretetem. Jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója vagyok. Emellett szeretnék majd piciket tanítani úszni, vízhez szoktatni.

Kit tekintesz a példaképednek?
Az a tény, hogy az első pillanattól beleszerettem az úszásba, azt hiszem, Egerszegi Krisztinának köszönhető. Na és persze anyukámnak, hiszen Ő vette meg az Egérről készült videó kazettát, amit végül én néztem meg kismilliószor. Minden szavát ittam és alig vártam, hogy vízben legyek és ugyanúgy csináljak mindent, mint ő. Szinte belém égtek ezek a képkockák, sokat gondolok rá. Krisztivel életemben elsőként 2010-ben, a szingapúri ifjúsági olimpián találkoztam, ahol két arany- és egy ezüstérmet nyertem, az egyik aranyat ráadásul Egér születésnapján. Leírni sem tudom azt az érzést, a megtisztelő szó nem fejezi ki mindazt, amit az jelentett, hogy nekem szurkolt a lelátóról Egerszegi Krisztina. Az az ember, akinek otthon, a vitrinben öt olimpiai aranyérme van!

Mik a terveid a közeljövőben és mit tervezel hosszútávra?
Újra elkezdhettük az edzéseket, ez mindennél fontosabb, de igazából nem tudjuk, mikor lesz a következő verseny. Így nyilván nehezebb motivációt találni, de mindenképp edzeni kell, mert már így is túl sok hét maradt ki. A legfőbb tervem pedig továbbra is az Olimpia! Tokió, 2021, jövök!

Hajrá Bogi! Reszkessetek ellenfelek! Nagyon szépen köszönjük az interjút. Kitűnő egészséget, és sok nagyszerű eredményt kívánunk.

Pollák László
fotó: Derencsényi István

You may also like