646. szám Vers

Barathrum

By

Sokszor kábult tudattal aludjuk végig
csak, a soha véget nem érő álmokat;
rigóként és poszátaként altatva el,
magunkban a holtakat, és a virágokat.
Úgy próbáljuk csak elhitetni egymással
és magunkkal, hogy mindez nem igaz, csupán
csak egy abban tetszelgő, agyrém szerűség,
úgy indulva el, a pislogó fény után.
Sokszor még abba sem törődünk mi bele,
ami ezelőtt minket, csöppet sem zavart;
úgy hordjuk a gallyakból rakott szívünkre,
halomba rakni, a rég lehullott avart.
Úgy egyensúlyozunk mi a pengék élén,
és lépünk a halálos örvények felett;
az örömtelenségünkért vezekelve,
míg kábult fejünk, a mélyektől szédeleg.

You may also like