Azt mondtam:
egyszer minden másként lesz…
Hazudtam, – Te is tudtad, én is tudtam ezt.
Majd visszarendeződünk… – hitegettelek.
Ma, más utakat járunk.
Te ott, én a Hajléktalan Szállón.
Zsebemben fotó, gyermekünk képe.
Oly’ édes a múlt emléke…
Néha megfogom álmomban a kezed,
köszönve a szép éveket.
Hisz azok segítenek léteznem még.
Egy terített asztalnál üldögélnék
legszívesebben Veled.
Harag nélkül, szótlanul,
s csak nézném, nézném,
órákig a szemed.
Likes
No Comments