Aranyosi Péter György (Miskolc, 1972. 07. 19.), Karinthy gyűrűs, a Stand Up műfajában jeleskedő „sajátszájas” humorista, tanulmányait a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán végezte. A Dumaszínház társulatának tagja. Tankmániás légpuska-tulajdonos, elszánt Diósgyőr szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, poéngyáros. Hadtörténet, Csillagok háborúja szakértő, és nem utolsósorban lelkes kertész.
“Eljött az idő, hogy már bohém lehessek”
Aranyosi Péterrel beszélgettünk
Fedél Nélkül 2019. december 26. 664. szám
Sokat gondolkodtam azon, hogyan is legyen ez az interjú. Vegyük viccesre, vagy inkább komoly, tárgyszerű legyen? Végül úgy döntöttem, majd elválik. Ahogy esik, úgy puffan. Nos, szerinted hogy legyen?
Ahogy esik, úgy puffan. Szerintem az úgy pont jó lesz.
Annak idején eleven, mindig nyüzsgő rosszcsont voltál, avagy csendes, szolid gyerek?
Bekiabálós gyerek voltam, akkoriban úgy mondták, rendetlen, manapság azt mondják hiperaktív. Nem a szereplési vágy hajtott, meg sem fordult a fejemben, hogy színész, vagy humorista szeretnék len ni. Egyszerűen csak véleményem volt a dolgokról, és azt ki is nyilvánítottam.
Kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát végeztél Miskolcon, utána Tanárképző Főiskolát Nyíregyházán. Két különböző szakma. Hasznát veszed valamiképpen annak, amit tanultál?
Igen, két évig szakácsként dolgoztam, és mind a mai napig szeretek főzni, tehát igenis jó hasznát tudom venni annak, amit annak idején tanultam. Egyébként elvégeztem a felsőfokú vendéglátóit is, ami valójában kétéves vezetőképző volt.
Két egymástól nagyon különböző városban tanultál. Miként hatottak rád azok az idők?
Én születésemtől kezdve miskolci lakos vagyok, és az is maradok. Az állandó lakhelyem még mindig miskolci, a Wekerle telepi csupán tartózkodási hely. Borzasztóan büszke vagyok, hogy miskolci lehetek. Tavaly nekem ítélték a Miskolci Múzsa díjat, nagyon örültem neki. Két és fél órás színvonalas műsort adtak a Miskolci Nemzeti Színházban a tiszteletemre. Borzasztóan meghatódtam, még sírtam is. Ami pedig a két város közötti különbséget illeti, bizony egészen más habitusú emberek élnek az egyikben, mint a másikban. Nagydumás, laza „lumpen proletárok” Miskolcon, akik munka után szívesen megittak néhány pohárkával, és közben jókat trécseltek, életvidám, nyüzsgő nép az utcán, a szórakozóhelyeken. Mindenki megmondó ember, akárcsak jómagam. Én közöttük érzem igazán jól magam. Velük tudok azonosulni, magam is proletár vagyok. Nyíregyházán viszont visszafogottak az emberek, nehezen barátkozók, nem éppen mosolygósak. Spórolósak. Spórolnak a pénzzel, a dumával, és a mosollyal is. Nem rossz emberek, alapjában véve jóindulatúak, segítőkészek, de iszonyúan zárkózottak. Nehezen barátkoznak, de ha valaki elnyeri a tetszésüket, amellett a végsőkig kitartanak, még a bajban is mellette állnak.
Két fiad van. Lazán, viccelődve neveled őket, vagy tudsz szigorú apa is lenni?
Lazán, de sajnos néha keménynek kell lenni, mert ha túl sok rossz jegyet gyűjtenek össze, akkor muszáj őket lazán, ám felettébb határozottan a jó irányba terelgetni. De más dolgokban is oda kell rájuk figyelni, mert az élet manapság könnyen becsapja a tapasztalatlan ifjakat. Mindenesetre kerülöm az agresszív fellépést, de azért mégiscsak pallos jogom van. Igaz, csak nagyon ritkán élek vele, mert éppen eléggé okosak ahhoz, hogy a szelídebb eszközökkel is lehet eredményt elérni.
Miért választottad a Wekerlét budapesti lakhelynek?
Tetszik nekem az a kisvárosi hangulat, ami ott található. Panelben nőttem fel, ismerem a hátrányait. A belvárosi körgangos házakról inkább ne is beszéljünk. Ott bárki bekukucskálhat az ablakon. És még az is előfordul néha, hogy az udvar két oldalán lakó barátnők a gangra kiállva, az egész ház füle hallatára pletykálnak. Te meg az egészet hallgatni vagy kénytelen a lakásodban. Na, ezt inkább ne! Sokkal jobb az a kissé falusias kisvárosi miliő.
Hogyan lettél humorista?
Én rádiókabaré rajongó voltam, és főiskolás koromban odakerültem gyakorlatra. Aztán egész egyszerűen ott ragadtam. Alsegédszerkesztőhelyettes lett a beosztásom. Úgy is mondhatjuk, hogy R-egyes munkatárs voltam, azaz, ereggy ide, ereggy oda. Később a Fábrynak lettem az asszisztense, akinek azóta is haverja és nagy tisztelője vagyok. Amikor indult a Duma Színház, rávettek, hogy lépjek fel, pedig én nem akartam, elégedett voltam azzal, hogy poénokat gyártottam. Sose tanultam a színész mesterséget. Ráadásul még a lámpaláz is nagy mumusom. Szóval, összeraktam egy műsort, el is fogadták, de az utolsó pillanatban meggondoltam magamat, mondtam, hogy én erre képtelen vagyok. Ők meg azt, hogy de, igenis képes vagyok. De nem! De, de! Nem! De! És felrángattak a színpadra. Az első tíz, tizenöt fellépésre nem is emlékszem, úgy ment le, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. De valószínűleg eléggé jól sikerült, mert azóta is hívnak fellépni.
A november 6i Télelőtti Dumapartyn az Ellátóházban láttalak legutóbb, ott nem látszottál lámpalázasnak, éppen ellenkezőleg, nagyon is lazának tűntél, és ami nekem felettébb tetszett, hogy mindent beleadtál.
Általában úgy szoktam. Tudod, a fellépés hasonlít kicsit a csajozáshoz. Nem érdemes ímmel-ámmal csinálni. Az a legfontosabb, hogy keresni kell a kontaktust. A lánnyal, akivel szeretnél megismerkedni és a közönséggel, akiket szeretnél megnevettetni. A közönség mindig más, mindig úgy kell hozzá állni, hogy az az első alkalom. Próbálom megtalálni azt a hangot, azt az élményt, ami összehozhat bennünket. És figyelem a reakciókat, mire miként reagálnak, és abba az irányba viszem a műsort, amerre az emberek szívesen velem jönnek, és amitől valószínűleg jól mulatnak, kacagnak.
Hogyan építed fel a műsoraidat?
Mindig kell valami, amitől megindul az agyam, valamit olvasok, valamit látok, avagy hallok, és azt szépen kicifrázom. A legjobb, ha egy olyan viccet mesél valaki, amit kibővítve egy egészen jó jelenetet lehet kreálni. De még jobb, ha egy igaz történetet, megtörtént esetet hallok, amiből aztán lehet valami igazán jót alkotni. És még ott van a család. Na, abból lehet ám sok nagyszerű dolgot összehozni, tekintettel arra, hogy imádom hallgatni, amit mások mondanak, én csak ülök, és merítek abból, amit ők mesélnek. Ami velünk történt meg. Persze ehhez az is szükséges, hogy megfelelő formára tudjam szerkeszteni. Meg az is, hogy ha nincs a dologban megfelelő csattanó, azaz végpoén, akkor azt nekem kell kitalálni.
Úgy tudom, szeretsz kertészkedni.
Igen. Tudod, van telkem Délegyházán, amin van négy barackfa. Vagyis én valójában nem hétszilvafás nemes vagyok, hanem négy barackfás nemes. És a barackból rendszerint lekvár készül, mert én a pálinkát nem szeretem. Nem is tudom, hogyan kell főzni. Meggyborral már kacérkodtam, gondolatban legalább is, de sajnos sem tapasztalatom, sem pincém nincs, márpedig a bor készítéséhez mindkettő szükséges. Nekem éppen elég az, hogy kapirgálok a telken, és jól kifárasztom magam. Mások fitnesz klubba járnak, én inkább a telekre. Végülis, nincs is olyan nagyon messze. Ráadásul valami duplán hasznos dolgot csinálok. A jó levegőn mozgok, és még terem is ez, az. Néha még büszke is vagyok, ha valami különösen szép dolgot sikerül összehozni.
Tizenhétben megkaptad a Karinthy Gyűrűt. Nyilván nagyon örültél neki. Változott valami az életedben azóta? Más ember lettél?
Más ember nem lettem. De az életem persze változott, hiszen azóta sokkal több helyre hívnak fellépni. Nagyon sokszor jótékonysági előadásra, amit illik elvállalni. Meg aztán a műsor után általában van a „humorista simogató”, együtt fotózkodás, satöbbi. De hát ez a hírnév velejárója. És tekintettel arra, hogy én mindig mindent beleadok, mindig mindent teljes erőből, szívvel-lélekkel csinálok, el is fáradok.
Viszont meg is van az eredménye, ugye?
Igen. Mindenesetre tizenhat évi kemény munka után végre eljutottam odáig, hogy végre már bohém lehessek. És már ott tartok, hogy akár le is mondhatok fellépést, ha éppen pihenni szeretnék.
Egy kötelező kérdést hadd tegyek fel. Milyen terveid vannak a közeljövőre?
Elsősorban élményeket akarok gyűjteni. Kevesebb fellépés, kevesebb utazgatás, kevesebb stressz, helyette inkább szép élmények. Aztán jövőre önálló esteket fogok adni, aminek Mesteremberek lesz a címe, az anyag már megvan hozzá, csak meg kell még szerkeszteni. Körülbelül másfél órás lesz. És viszek magammal egy fiatal, kezdő humoristát, aki majd negyedórás műsorral lép fel. Így meglesz a megfelelő hosszúságú előadás.
A Dumaszínházban gondolom, jól érzed magad.
Alapjában véve igen, persze, mint minden munkahelyen, ott is vannak emberek, akik szimpatikusak, vagy még barátok is. És akadnak kevésbé kedveltek is. Nincs mit tenni, ilyen az élet. Szerencsére túl nagy összezördülések azért nincsenek.
Kedves Péter, hálásan köszönöm a beszélgetést.
Pollák László
fotó: Sallai Jutka
