Az Átriumban találkoztunk „A félelem megeszi a lelket” című színdarab esti előadása előtt a művésznővel. Hihetetlenül tetszett közvetlensége és barátságos hangneme a beszélgetés alatt. Beszélt diákéveiről, szóba került a Soha se mondd című sláger, amely annak idején meghozta az áttörést, a sikert számára…
“Humor nélkül élni nem lehet”
Interjú Hernádi Judittal
Fedél Nélkül 2020. január 09. 665. szám
Miért lett színész?
Nem tudom. Így születtem. Valószínűleg ez volt a vágyam, mint ahogyan sok kislánynak ez a vágya, és álmodozik ilyesmiről, de nekem megmaradt hosszan. Aztán megpróbáltam és sikerült. Elsőre vettek fel a főiskolára.
Ha esetleg nem vették volna fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, akkor tanult volna másnak?
Nem, mindig is színész akartam lenni. Egy rövid ideig akartam fizika tanár lenni, de elmúlt.
A főiskolán Várkonyi Zoltán osztályába nyert felvételt, hogy tőle tanulhatott, ez milyen indíttatást adott Önnek?
Csodálatos érzés volt és büszkeséggel töltött el, hogy Várkonyi növendék lehettem és voltam. Élveztem, ahogy tanított minket, főleg ahogy az elején érdekeltük mi őt. Nagyon gyors ember volt, s véleménye szerint a négy év sok, hisz két év alatt át lehet adni a színésznövendéknek mindazt a tudást, ami megtanítható. Most már öt évig tart a főiskola, de hát ilyenek a szabályok.
Soha nem akart színészetet tanítani?
Én soha nem tanítanék jól, a növendékek felét hazaküldeném.
Rendezői ambíciói vannak?
Az abszolút nincs! Nem, nem, nincs bennem ilyen. Ötleteim vannak, amikor csinálunk egy-egy színdarabot, de egyáltalán nem vágyom arra a felelősségre, hogy ezt a nyakamba vegyem, hogy másoknak megmondjam, hova álljanak, és miről szóljon egy színdarab. Rettentő nagy felelősség és nem szórakoztatna azt hiszem engem annyira, mint a színészet.
Mennyire formálható a rendező által? Kivel dolgozik szívesen?
Az attól függ, hogy ki az, akivel szemben állok. Ma például Alföldi Róbert által rendezett színdarabban játszom, melynek címe „A félelem megeszi a lelket”. Ővele szívesen dolgozom együtt, izgatott vagyok mindig, mikor azelőtt állunk, hogy csináljunk egy színdarabot – mert neki mindig vannak olyan ötletei, amik nagyon különösek és tetszenek nekem. De másokkal is szívesen dolgozom együtt. Kíváncsi vagyok a fiatal rendezőkre, most például úgy néz ki, Pass Andreával fogok együtt dolgozni és nagy érdeklődéssel várom. Egy fiatal, invenciózus rendező lány, és nekem nagyon tetszett az a két előadás, amit láttam tőle.
Ön drámai színész vagy inkább a vidámabb dolgokat kedveli?
Én nem gondolom azt, hogy van ilyen, hogy drámai, inkább azt gondolom, hogy színész van.
Milyen viszonya van a színészkollégákkal?
Szerintem jól kijövök velük. Szabadúszó vagyok elég régóta, ezért hál’ istennek nagyon sokféle emberrel találkozom ezen a pályán. De ugyanakkor ez meg egy kis ország, egy kis társaság a magyar színészek társasága, nem egy túl nagy tömeg és ezért gyakran van, hogy ugyanazokkal újból és újból összefutok, és ennek örülök.
Melyik a legkedveltebb szerepe?
Nincsenek ilyenek, de azt tudom, hogy humor nélkül élni nem lehet, és nincs olyan dráma, amibe a humor nem fér bele. Ez az én meglátásom, de hát nem vagyok ezzel egyedül. Szerintem minden, ami egynemű, az egészségtelen. Tehát, ha egy társadalom nagyon egynemű, például, ha valakire csak egy párt vigyáz, az nagyon egészségtelen, és az a közönség, amiben nincsen összetételében változatosság, mondjuk csak férfi nézi, vagy csak nő nézi, vagy csak gyerek, vagy csak nyugdíjas, az nem használ egy előadásnak. Persze természetesen megint más, ha gyerekelőadásról beszélünk, de egy gyerekelőadáson is mindenki pontosan tudja, hogy szánnak gondolatokat a szülőknek is, akik elviszik a gyerekeket oda.
A filmszerepei közül melyik volt a legérdekesebb?
Nincsenek legek az életemben, nem tudok ilyet mondani. A legérdekesebb most a legutolsó volt „A legjobb dolgokon bőgni kell”– ez a címe (Cristina Grosan filmje – a szerk.).
Pályafutása alatt énekesnőként is megismerhette a nagyközönség. A „Soha se mondd” című dallal lett ismert és több lemeze is megjelent. Mondana egy pár szót erről a korszakáról?
Ez nagyon véletlenül történt. Ez egy filmzene Mészáros Márta rendező 1980ban bemutatott „Örökség” című filmjéé, amit egyébként most 4Kba digitalizáltak újra és bemutatták új formájában. Nagyon érdekes volt újranézni, mert szerintem egy baromi jó film, sokkal jobb, mint aminek akkor tűnt. Érdekes.
Gondolom, ahogy a kor halad, átértékelődnek a dolgok.
Nem tudom, igen, igen más, átalakulnak a dolgok. Abban volt egy betétdal ez a „Soha se mondd” és ebből lett aztán valahogy, valamilyen furcsa módon egy sláger.
Több filmszerepe, színházi szerepe volt és ezek mellett játszott paródiákban is és tévés show műsorokat is elvállalt. A Heti Hetes, a Csillag születik műsorok mit jelentettek, milyen élményt adtak Önnek?
A televíziózásban az az érdekes, hogy azt többen nézik. Én mindig is színházi színész voltam, de azon a héten, ha egyszer előfordultam a televízióban, akkor a többszöröse látott engem azon az egy napon. Hiába játszottam a hét többi öt vagy hat napján színházban, akkor is. Én sokkal többet dolgoztam színházban mindig, de egyszerűen egy aránytalan eltolódást ad a televízió a nézettség szempontjából. Én szerettem és tulajdonképpen büszke is vagyok arra az időszakomra, amikor a Heti Hetesben szerepeltem, vagy akár a Csillag születikben betöltött zsűrizési munkámra is szeretettel gondolok vissza és büszke vagyok rá.
A Csillag születik tehetségkutatóból van valaki, akire szívesen emlékszik?
A Kávészünetre és a tegnap általad említett Gomesre szívesen emlékszem. A Kávészünet sajnos elég hamar kiesett, de Gomes is a döntő előtt bukott el. Tudom, hogy egyszer az egyik ilyen rostán, vagy már nem is tudom, talán az egyik adáson olyan fantasztikusan jó volt, de ez nem az utolsó volt, azt tudom. Elképesztő volt.
Több mint negyven éve van a színészi pályán, sok–sok szerepet játszott, hogy érzi megkapott minden olyan szerepet, amire vágyott?
Nem hiszem, de nem voltak különösebb vágyaim, álmaim. Azt tudom, hogy lett volna olyan, amit el tudtam volna játszani, de a sors azt akarta, hogy nem. De ez nem baj. Szerintem azokkal a szerepekkel is nagy sikereim voltak, amiket nem játszottam el. Néhányszor megesett, hogy elmentem megnézni egy-egy darabot és a mellettem ülő nézők mondták, hogy maga milyen jó lett volna benne. De ez már nagyon régen volt, nem most.
Olvastam Önről, hogy nem tud kerékpározni.
Így van, nem tudok biciklizni, mert nem jó az egyensúlyérzékem.
Szereti a téli évszakot, a havat, s szeret szánkózni?
Nem, szánkózni se szoktam és nem szeretem a havat különösebben, csak nézni szeretem. Az ilyen típusú sportok egyáltalán nem vonzanak. Az igazság az, egy lóra előbb ülök fel, mert a lóban bízom, de lovagolni se tudok igazán, mert azért ahhoz sok időt kellene eltölteni rajta. Az állatokat nagyon szeretem, bízom bennük, hogy ügyesebbek, mint amilyen én vagyok.
Van valamilyen háziállata?
Hogyne, kutyuska van. A kettőnk kutyusa, a Zsófi lányomnak van a Lajos nevű kutyája és én imádom a Lajost, és ezen kívül még halak vannak az akváriumban.
Ön megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat, ezt miért kapta?
Igen. Nyilván a közéleti szerepvállalásért adták. Gondolom, a Heti Hetesben való szereplések miatt, ahogy kiálltam bizonyos helyzetekben, elmentem bizonyos tüntetésekre, talán erre kaptam.
Mi a véleménye a hajléktalanságról, a kirekesztettségről?
Nem gondolom, hogy az a megoldás erre, ha tiltják az utcán való létet, és tulajdonképpen a problémát a lehető legtávolabb söprik a látószögből, mert végül is ezt akarják elérni. Nem hiszem, hogy ez a megoldás és én nagyon remélem, hogy ez a mostani városvezetés, aminek nem lesz könnyű dolga, az valamit azért tud ezügyben lépni.
Elekes Ágnes
fotó: Sallai Jutka
