A Mi Kis Családunk

Kovács Dániel

By

terjesztő

Fedél Nélkül 2015. július 16. 548. szám

Erő, akarat

A közelmúltban történt, hogy utaztam egy trolibusszal a Dohány utcában és figyelmes lettem egy Fedél Nélkül terjesztőre, aki megjelenésével, modorával az érdeklődésemet felkeltette. Szerettem volna jobban megismerni, elhatároztam, hogy felkeresem, időpontot egyeztettem vele és megbeszéltünk egy találkozót. Munkahelye (pályája) a Dohány utca és a Rottenbiller utca sarka, a közelben, a Rózsák terén egy padra leülve nagyon őszinte beszélgetésbe kezdtünk.

Dániel idén tölti a hatvanat, elvált kőműves, átmeneti szállón él.

Vállalkozó volt, feleségével három gyermeket neveltek fel. 2000-2001 körül a vállalkozása ellehetetlenült és a kapcsolata családjával tönkrement. Elvált, a lakása tulajdonrészét gyermekeire hagyta, vállalva a nehéz sorsot.

Az egészségi állapota nagyon megromlott, vizsgálatról vizsgálatra járt, megállapították, hogy gerincsérve van, majd rövid időn belül mélyvénás trombózist és érszűkületet diagnosztizáltak. Nagyon mély lelki és fizikai válságba került, magára maradt az utcán, utógondozásra volt szüksége, így került a Dózsa György úti lábadozóra. Szerencsére. Azóta is próbált munkát vállalni, de orvosai eltiltották, nem végezhet semmilyen fizikai munkát, rokkantsági ellátásban részesül jelenleg is.

2002-től regisztrált terjesztője lapunknak, szorgalmas típus, minden nap a terjesztés helyszínén van, egyszerűen többre szeretne jutni és a rokkant nyugdíja saját maga ellátására sem elég. Ugye nagyjából ismerős történet, de nagyon megérintett és ez jelzi magamnak, mégsem átlagos.

– Dániel, próbálom átérezni a mély lelki válságot, amit megéltél, anyagi és egészségi gondjaidat, de tudod nem értek valamit. Rád nézek, látom a gondok okozta ráncaidat, de mindig mosolygós vagy, megjelenésed kifogástalan, mindez azt sugallja, hogy te nagyon erős akarattal rendelkezel.

– Van örömöm is! Három gyermekemmel, két unokámmal szinte heti kapcsolatban vagyok, érdeklődnek felőlem.

– Megkérdezhetem, hogy mit gondolsz a közeli-távoli jövőt illetően?

– Természetesen. Nagyon szeretnék egy önálló életet élni egy saját kis lakásban, már keressük a felújítandó bérlakásokat.

Melegszívű, őszinte emberrel találkoztam, akinek céljai vannak, ha egészsége is engedi, kitartásával, szorgalmával biztosan többre fog jutni.

Kedves Olvasó! Szeretném Dánielt figyelmébe ajánlani, én úgy beszélgettem vele közel egy órát, hogy egy pillanatnak tűnt.

Kívánok Dánielnek erőt, egészséget és hogy biztonságban tudhassa magát egy saját kis hajlékban!

 

terjesztő: 2002 óta

terjesztői szám: 839

terjesztési helyszín:

You may also like