472. szám Vers

Télárnyék-dal

By


nem félek a sötéttől sem
denevérszárnytól minek
árnyéka a holdra vetül

nem félem az idegent
semmi üldöző árnyat
teremtményt vadat
holtat vagy elevent

nem félem az utat
sem a szomorú bús
lehangoló unott időt
dél és dél között mi húz

sem az éjt mi másik
éjbe torkoll üresen
ásítva feketén s horkol
rosszindulatú mérgesen

csak azt a szürke hártyát
a kendőt a fátylat a szem
mögött s mégis benne

a mosolygás előtti szünetet
azt a feneketlen űrt mi
nemrég csordultig szeretettel
volt tele annyira hogy
közelében is elég volt lenni

mikor még nehéz volt
lett volna elhinni hogy
a tavasznak és a nyárnak
is eljön még a tele én

egyedül csak ettől rettegek…
s ti is mindannyian – mind
aki csak ember itt ki

még eleven és nem holt

2012 június, első díj

You may also like