505. szám Vers

Rozsdaövezet

By

A külvárosnak eme részén
nem láthatsz semmi szívderítőt,
csak magukba roskadt házakat.
Felkúszik a falon a salétrom
s a rég bezárt hajdani bolton
a feltört redőny a szélben
fájón és folyton csikorog;
rajta még a „rögtön jövök” felirat,
de olajos tócsában  hever már
utolsó emlékként  odavetve
a csúffátett öreg Tuto lakat.

A  palánkról levedlett a festék,
a kegyetlen Nap lemarta rég
a szánalmas múlt számos üzenetét.
Nem hülye már a Jocó,
és csak nyomokban látni
a sok „Hajrá Fradi”-t
és „mocsok UTE”-t;
ide már firkálni sem érdemes
hisz kijátszható őrök nélkül
múlnak itt az esték.

A kerítés mögött
egy roncstelep sunyin meglapul
nincsen semmi költői benne;
épp csak annyira érdekes
ez a rozsdaövezet
mint a kopott kövezet,
melynek kőkockái közt
a savas eső elszivárog;
de miért ne vehetném
mégis versemhez alapul?

Miért is ne lehetne a téma
pár tonna rozsdás vaslemez;
mely a kerítés hézagjain át
a sivár nyomorral itt szemez?
Lekuporodok hát a járdaszélre
és a keringő por fáradt felhőin át
nézem, hogy a telep a ferde fényben
feltárja ma itt bánatos, buja bájait

Kötöződróttekercsek
kazalszámra,
kibogozhatatlanul,
kuszán keveredve
kiirthatatlan,
kaján kúszónövények
kecses-kegyetlen
karjaival;

hátrébb halomba hányt
hasztalanul hánykolódó
hullámlemezek hekatombái;

révülten rozsdásodó
reménytelenül rohadó
csövek és csövesek…
emberi életek ezrei ezen
a lepusztult lepratelepen
a nyomorba fúlt külváros
rozsdaövezetében…

Feladom. Attila meghalt, s rajta kívül
nincs, aki méltón megénekelje ezt;
rozsdatemetőink revébe révült csendjét
a tobzódó telekspekuláció világrendjét
s e pár tonna ócska vaslemezt.

You may also like